Egészség
Élethosszig tartó befektetés az egészséges gyermek

Sipos Imre előadásában úgy fogalmazott: rengeteg a teendő a magyar lakosság egészségi állapotának fejlesztése terén, és ezt a köznevelésben kell elkezdeni. Szavai szerint óriási előrelépés, hogy az iskola ma már nem „zárt világ”, hanem beengedik az intézmény falai közé a kívülről érkező kezdeményezéseket, és a diákokat is kiviszik iskolán kívüli sportprogramokra. Összefogásra van szükség, hogy olyan programokat tudjunk létrehozni, amelyek hatékonyan, élményszerűen, játékosan fejlesztik a gyerekek egészségét, mindennek pedig az oktatásszervezésben, a tantervben és a jogszabályokban is meg kell teremteni az alapját – hangsúlyozta a helyettes államtitkár, aki arra is rámutatott, hogy ma már minden iskolának teljes körű egészségfejlesztési programmal kell rendelkeznie, amit a pedagógiai program részeként a nevelőtestület készít el.
Sipos Imre felidézte, hogy a mindennapos testnevelést 2013-ban terjesztették ki, a Magyar Diáksport Napja pedig 2017 óta kínál színes sportprogramokat a diákoknak. Hozzátette: az egészségtudatosság és a mozgás a fenntarthatósági témahét keretében is rendszeresen előkerül az iskolákban, 2022-ben pedig elindították az Aktív iskola programot is, amelyben az idei tanévben 606 iskola 183 ezer tanulója vesz részt.
Sipos Imre kitért arra is, hogy az elmúlt tíz évben 244 új iskolai tornaterem épült meg, és megújultak a pedagógus-továbbképzések a testnevelésben is. Felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy az egészségtudatosság jegyében érdemes követni az olyan jó gyakorlatokat, mint például a tanóra mozgásos tevékenységgel való pár perces megszakítása, vagy az óraközi szünetek aktív eltöltése, csapatversenyekkel, frissítő, játékos, mozgásos feladatokkal. Dörnyei Kristóf, az Aktív Magyarországért felelős államtitkárság aktív programok és fejlesztések részlegének vezetője arról beszélt, hogy örömmé és élménnyé kell tenni a mozgást a gyermekek számára, mert az okostelefonok teljesen kiszorítják a mozgást az emberek életéből. A gyermekek számára már nem a szobafogság a büntetés, hanem sokszor éppen az, ha ki kell menni a levegőre – jegyezte meg.
Hangsúlyozta, hogy az Aktív Magyarországért felelős államtitkárság a rendszeres mozgás, az aktív életmód népszerűsítését, „belsővé tételét” tűzte ki célul. Mint mondta, a mozgás megszerettetése a gyermekekkel kizárólag az élmény és a közösség ereje által sikerülhet. A szakember az elmúlt évek sikerei és eredményei között említette, hogy kétezer kilométer kerékpárút készült el 2010 óta, az Élménysport diákoknak program pedig várhatóan 170 ezer diákhoz jut el a mostani tanévben. Beszámolt arról is, hogy a Millió lépés program már 575 ezer felhasználónál tart, a Bringasuli program keretében pedig ebben a tanévben 10 ezer diák képzését vállalták a pedagógusok. A hátrányos helyzetű gyerekek számára szervezett erdei iskola programokhoz idén 7500 gyerek csatlakozhat, évente 15-16 ezer gyerek vesz részt vándortáborokban – közölte.
Megemlítette többek közt a Túrázz a sulival programot, valamint az ifjúsági és egyetemi PET kupát is, amelynek lényege, hogy a résztvevők a folyók árterében kenukkal haladva összegyűjtik az eldobált palackokat. Dörnyei Kristóf megjegyezte: az elmúlt években nagyon jelentős infrastruktúrafejlesztés is történt, futókörök, görparkok, mászótermek sora épült meg, hogy a gyerekek és felnőttek egyaránt minél többen mozoghassanak.
