
Orbán Viktor: Fél éve még senki nem akart hallani a békéről + VIDEÓ
ĀA miniszterelnök közösségi oldalán közétett videójában hangsúlyozta, a magyar elnökség megnyitotta az utat az érdemi tárgyalások előtt

ĀA miniszterelnök közösségi oldalán közétett videójában hangsúlyozta, a magyar elnökség megnyitotta az utat az érdemi tárgyalások előtt

ĀIndítványozta a főügyészség az óbudai városvezetővel szemben a nyár óta tartó kényszerintézkedés meghosszabbítását

ĀA Fidesz-frakció kezdeményezése a jövőben kizárná, hogy az emberölés bármilyen körülmények között elévülhessen

ĀA túlzásba vitt szerencsejáték minden életkorban ártalmas

ĀAz átgondolatlan, felelőtlen módosító indítványokat most sem támogatja a kormány

ĀA miniszterelnök karácsonyra fegyverszünetet és jelentős fogolycseréket akart elérni, erről egyeztetett Ferenc pápával, Donald Trumppal és Vlagyimir Putyinnal

ĀTöbb mint 50 ezer diák juthat el határon túli területekre

ĀA konzultáció már online is kitölthető

ĀMagyar Levente szerint nagy felelősség, hogy hőseink emlékét őrizzük és továbbadjuk a fiatalabb generációknak
ĀVicsek Annamária szerint a szerb–magyar együttműködés jól működik
Ā2020 óta már négy alkalommal emelkedtek a bérek a szakképzésben
ĀA parlament most tárgyalja a jövő évi költségvetést, a döntésekhez szeretnék figyelembe venni az emberek véleményét
ĀA koncepció jó volt, a budapestiek imádták egészen addig, amíg Karácsony Gergely az egekbe nem emelte az árát, üzente Szentkirályi
ĀKiemelt vallásturisztikai cél, hogy egyre többek induljanak el a magyar zarándokutakon
ĀA volt köztársasági elnök a Tolna vármegyei környezetvédelmi vetélkedő döntős diákjainak tartott előadást
ĀKéplékeny politikai biztonsági helyzet tanúi lehetünk
ĀTámogatás az életút egészében
ĀMintegy 6000 sorfát ültettek el országszerte
ĀSára Botond szerint Karácsony Gergely arra készül, hogy jogszabálysértő költségvetést fogadtasson el a közgyűléssel
ĀKocsis Máté szükségesnek érzi felhívni a figyelmet a kockázatokra
ĀA politikus kiemelte, a szolidaritási hozzájárulást egyedül Budapest, a leggazdagabb magyar település nem akarja befizetni