A harmadik berendezkedés

A modern értelemben vett magyar társadalmi, gazdasági, politikai rendszer a kiegyezés korában jött létre. Azóta most már a negyedik olyan korszakban élünk, amelyeket „rendszernek” szokás nevezni. Ennek alapján volt tehát a kiegyezés rendszere, amelyet általában Ferenc József császár nevéhez szokás kötni, volt a két világháború közötti rendszer, ami Horthy Miklós nevéhez kapcsolódik, illetve az időben és térben a mai korszak közvetlen előzményeként volt a Kádár-rendszernek nevezett struktúra. És végül van ez a „valami”, amit a rendszerváltozás rendszereként nevezhetnénk meg, de ez így hosszú és semmit mondó kifejezés, így ezt senki nem használja. Az viszont nagyon is „sokatmondó”, hogy így ennek a rendszernek nincs igazán névadója. Volt és van ugyan három személy, akik akár a rendszerváltás rendszerének „névadói” is lehettek volna, vagy lehetnének is, Antall József, Gyurcsány Ferenc, illetve Orbán Viktor, de Antall Józsefet korai fizikai halála zárta ki ebből a körből, Gyurcsány Ferencet pedig korai „erkölcsi” halála, azt pedig egyelőre nem tudhatjuk biztosan, hogy Orbán Viktor lesz-e a rendszer névadója. És azért nem tudhatjuk, mert a rendszerváltás rendszere most minden eddiginél drámaibb kritikus elágazás ponthoz érkezett, ami az egész nemzet, benne a rendszer és Orbán Viktor sorsát is befolyásolhatja.

Amint az eddigi rendszerek, úgy a rendszerváltozás rendszere is különböző „berendezkedésekkel” jellemezhető időszakokat élt át. A kiegyezés rendszere három berendezkedésből tevődött össze, és ugyanez igaz a Horthy-rendszerre is. A kiegyezés rendszeréről talán elég annyit megjegyezni, hogy ugyan az utolsó 1914-től 1920-ig tartó időszakának berendezkedése már a felbomlás, a káosz berendezkedése volt, de nagyon is szervesen következett abból, ami előtte a rendszer legfőbb karakterisztikáját adta. Vagy kicsit érdesebben fogalmazva, a rendszerbe ab start kódolva volt ez a kaotikus végzet.

A Horthy-korszakban az első berendezkedés az 1929-33-as válságig tart és Bethlen István miniszterelnök nevéhez fűződik. A második korszak berendezkedése 1933-tól 1941-ig tart, amikor is az európai hatalmi alkuk brutálisan gyors változásai lényegében felőrlik a rendszer stratégiai bázisát, és a 1945-ös totális összeomlásig tartó harmadik berendezkedés már csak a szintén determinált történelmi végjáték.

Az 1945-tól 1990-ig tartó korszak is három berendezkedésből tevődik össze. Az első az 1945 és 1948 között rövid periódus, amikor még fennáll az illúziója egy Ausztriához vagy Finnországhoz hasonló státusz létrehozásának, ám az illúziók összeomlásával elkezdődik a második berendezkedés, amit Rákosi-korszaknak szokás nevezni, és amelyben megmutatkozik a magát szocializmusnak nevező brutális „politikai kapitalizmus” igazi természete. És végül 1956-tól 1990-ig tart (a végén már Kádár nélküli) a Kádár-korszak. Fontos tehát látnunk, hogy a Kádár-korszak csak egyike a rendszer három berendezkedési formájának, vagyis szemléletileg hibás „Kádár-rendszerről” beszélni, mert a Kádár János nevéhez kötődő időszak csak az időben utolsó berendezkedése magának az 1945-től 1990-ig tartó rendszernek. A mi szempontunkból legfontosabbnak számító (hisz ebben telik éppen az életünk) rendszerváltás rendszere pedig 2026-ban lép át, függetlenül a választások kimenetelétől az időrendben harmadik berendezkedésének korszakába.

Érdemes tehát a rendszert magát és az eddigi, illetve most következő berendezkedését egy kicsit alaposabban szemügyre venni. Az első berendezkedés 1990-től 2010-ig tart és a benne szereplő kormányoktól teljesen függetlenül a globális hatalmi rendbe való engedelmes beilleszkedés korszaka. A berendezkedés minden pártja a rendszerváltás rendszerének legfőbb legitimációs talapzataként értelmezi az Európai Unióhoz, illetve a NATO-hoz való csatlakozást. És lévén, hogy az Európai Unió az amerikai birodalom hatalomgazdasági, a NATO pedig globális katonai ütőerejének európai intézményi egysége, így a rendszer első berendezkedésének minden politikai szerveződése ezt „alapértelmezettnek” tekinti. Egyetlen „rendszerkritikus” párt akad, ez Csurka István MIÉP nevű konstrukciója, amely „szabályt erősítő kivételként” egyetlen cikluson át létezik, és e létezéssel a rendszert a globális hatalmi térből konstruáló erők azt akarták demonstrálni, hogy a rendszerük ereje olyan stabil, hogy még ezt is „kibírja”. Ám a kritikátlan behódolás olyan mértékben ássa alá a rendszer belső legitimációját, hogy ez az első berendezkedés drámai körülmények között összeomlik. Az őszödi beszéd csak egy „csinált” látványtechnikai eleme a rendszer első berendezkedése kikerülhetetlen összeomlásának. Ezt követően 2026-ig áll fenn a második berendezkedés, amely egy Fidesz logó alatt üzemeltetett nemzeti nagykoalíciós kísérlet sikeres megalkotásával igyekezett konszolidálni a rendszerváltás rendszerét. Ám a háború, mint az előző rendszereknél is, romba dönti ezt a berendezkedést, amiből utólag kiderülni látszik, hogy a rendszerváltások rendszere Köztes-Európa minden országában az amerikai birodalom által hallgatólagosan tudomásul vett, ám szigorúan ellenőrzött német-orosz együttműködésre épült. És amikor ez Kína csatlakozásával eurázsiai együttműködéssé vált, az amerikai birodalom lerombolta ezt a rendszert, és ezzel automatikusan megbuktak a rendszerváltozás berendezkedései a térségben.

A jövő évi választás arra válaszol, hogy ki és milyen létszerveződési alapra építve lát neki a rendszerváltás rendszere harmadik berendezkedésének felépítéséhez.