A békecsúcs egyelőre elmarad, de mit hozhat a jövő?

Számomra a budapesti békecsúcs elmaradása nem meglepetés, hiszen egyértelmű volt, hogy a felek nem tudnak majd eredményt felmutatni, mert a háború nem Oroszország és az Egyesült Államok mai kormánya, hanem Oroszország és a mély állam között folyik. Én a konfliktus megközelítőleg békés megoldását akkor látnám, ha sikerülne a mély állam (én inkább euro-atlanti háttérhatalomnak nevezném) médiájában döntő fordulatot elérni, legalább azt, hogy rámutassanak a háború valódi okára, a NATO, vagyis a mögötte lévő háttérhatalom terjeszkedésére. Tehát Trumpnak, ha valóban békét akar, mert az Egyesült Államoknak, mint nemzetállamnak, akkor sem érdeke az Ukrajnán való marakodás, ha egyébként világpolitikai befolyását fenn akarja tartani, akkor legelőször a tömegkommunikációban kellene döntő fordulatot elérni. Hogy hogyan lehetne ezt elérni, az egy nagy kérdés, de talán példát vehetne Orbán Viktorról, aki a 2002-es vereség után létrehozta saját médiáját, ezt Trump, esetleg a nagy innovátor, Elon Musk, segítségével, talán meg is tudná valósítani.

Egy másik opció, hogy megtagadja a rakéták célravezetését szolgáló műholdas szolgáltatást, és a fegyverek akár közvetetten (európai uniós államokon keresztül) történő eladását Ukrajnának. Ekkor az orosz fölény miatt várható lenne Ukrajna katonai ellenállásának megtörése. De ez még mindig nem lenne elég a béketárgyalásokhoz, ehhez még az ukrán vezetést is le kellene cserélni egy olyanra, amely képes a realitásokat elfogadni. A mai ukrán vezetés azonban a mélyállam kreációja és a mélyállam a végsőkig fog ragaszkodni Zelenszkijhez és az őt körülvevő szélsőjobbos politikai erőkhöz, akik annyira gyűlölik az oroszokat, hogy készek Ukrajna teljes pusztulásáig harcolni, mint annak idején a nácik, de sajnos hozhatnánk hazai példát is.

Zelenszkij és az őt körülvevő erők bukása valójában a mélyállam vereségét jelentené, amelyet az nem akar elfogadni, de ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen e háborún semmi vesztesége nincs, sőt a hadiipari szárnya még jelentősen profitál is a fegyvereladásokból. A véráldozatot ebben a küzdelemben az ukránok és oroszok hozzák.

Trump e béketörekvésénél a valójában nem Oroszországgal és nem is Ukrajnával, hanem a mély állammal áll szemben, amely annak idején mindent megtett, hogy elnökségét megakadályozza. A mély állam egyik fő szócsöve a New York Times például 2024. július 11-én, tehát néhány hónappal az elnökválasztás előtt a következő, a szerkesztőség által jegyzett, cikket írta: „Trump úr olyan jellemről tett tanúbizonyságot, amely méltatlan az elnöki feladatok ellátására. Az alkotmány, a jogállamiság és az amerikai nép iránti tisztelet teljes hiányáról tett tanúbizonyságot. Az ország jövőjéről alkotott meggyőző elképzelés helyett Trump urat a politikai hatalomvágy hajtja: a kormányzat eszközeit arra használja, hogy érdekeit előmozdítsa, ösztöneit kielégítse, és megtorlást gyakoroljon azokon, akik szerinte rosszat tettek neki.” A cikk címe nyomtatott nagy betűkkel: „VESZÉLYES SZAVAKBAN, TETTEKBEN ÉS CSELEKEDETEKBEN. ÖNMAGÁT A HAZA FÖLÉ HELYEZI. GYŰLÖLI A TÖRVÉNYEKET, AMELYEK SZERINT ÉLÜNK. DONALD TRUMP ALKALMATLAN A VEZETÉSRE. A SZERKESZTŐSÉG”[1]

Nyugodtan kiindulhatunk abból, hogy egy szerkesztőségi cikk, pláne súlyos politikai kérdésekben, nem jelenhet meg a laptulajdonos egyetértése nélkül. Ki is a lap tulajdonosa? Bár a New York Times részvényeinek egy része nyilvánosan forgalmazott, az ellenőrző plakett 1896 óta, tehát több mint száz éve, az Ochs‑Sulzberger család tulajdonában van. Na most, aki meg akarja tudni, hogy ki is az Arthur Ochs Sulzberger, keresse meg a Wikipediában.[2]

Trump tehát az Ochs‑Sulzberger család embereivel áll szemben, ők és a hasonszőrűek a mélyállam személyes megtestesítői, miattuk nem tud Trump békét kötni az oroszokkal, akárhogy is akarja.

Mit lehet tenni egy több mint 170 éve (1851-ben alapították) naponta megjelenő, és a világ minden pontján olvasott lap ellen? Felvásárolni nem lehet, mert nem eladó, betiltani nem lehet, mert Amerika demokratikus és Európa is demokratikus államokból áll, a szerkesztőség véleményét sem lehet megváltoztatni, mert ők a tulajdonos felfogását képviselik. Az egyetlen lehetőség, amely bizonyos fokig kompenzálhatja a fősodratú média befolyását, az alternatív és a közösségi média intenzív használata, minél szélesebb rétegek felvilágosítására arról, hogy miért is tört ki az orosz-ukrán háború. Persze, ma is van néhány amerikai szakértő, például John Mearsheimer, vagy média, például a Fox News, vagy újságíró, mint Tucker Carlson, vagy közgazdász, mint Jeffrey Sachs, akik a számukra lehetséges szűk téren igyekeznek a háború igazi okát és a felelősöket megnevezni, de hangjuk a fősodratú média hangorkánja mellett a szélesebb közvélemény számára gyakorlatilag nem hallható.

Trump mozgástere tehát nagyon is korlátozott, és emiatt nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy aligha tudja megállítani a háborút, még ha találkozik is Putyinnal Budapesten.

Mi lehet akkor a háború végkifejlete? De, ha odáig gondolatban nem is merészkedünk el, legalább azt próbáljuk megválaszolni, hogy milyen fejleményeket várhatunk a következő hónapokban.

A mélyállam képviselői, megszemélyesítve az Európai Unió mai vezetőivel, arra számítanak, hogy Oroszország gazdaságilag kimerül, és feladja álláspontját, ami Ukrajna semlegessége, katonai leszerelése és a keleti területek Oroszországhoz csatolása. Az Oroszország ellen indított napóleoni és hitleri háborúk azonban azt bizonyítják, hogy Oroszország nem egykönnyen adja meg magát, mindkét esetben, ha hatalmas áldozatok árán is, de elég szívósnak bizonyult. A mélyállam orosz vezetőváltásban sem nagyon reménykedhet, mert Putyin a legeurópaibb vezető, akivel csak találkozhatnak Oroszországban. Kizárt, hogy egy megalkuvóbb kerüljön a helyére, már így is bírálják Putyint, hogy ugyanazokat a hibákat követi el, mint Gorbacsov, vagyis, hogy kész megbízni a Nyugat adott szavában.

Ha az ukrán rakétatámadások komolyabb károkat okoznának, Oroszország végül is rákényszerülhet, hogy a különleges hadműveletet, valódi háborúvá alakítsa és mozgósítson. Nem kell a nagyvárosokat megostromolnia, ami igen nagy véráldozattal jár (ha csak nem akarja az USA iraki stratégiáját követni, vagyis mindent lebombázni), elég, ha a kritikus infrastruktúrákat elfoglalja, és megakadályozza a nyugati fegyverek beáramlását. Ezzel persze még nem lesz béke, de a harcokat a gerillatámadások szintjére lehet csökkenteni. Ebben az esetben azonban nyitott kérdés marad, hogy melyek lesznek a fejlemények hosszú távon, 10-20 év múltával?

Egy másik opció, hogy a harcok kiterjednek Nyugat-Európára, mondjuk úgy, hogy a NATO lelő egy orosz repülőgépet, és az oroszok, megtámadják a repülőteret, ahonnan a gép felszállt, vagy ahonnan a rakétát indították. Ha kialakul egy ilyen összetűzés, akkor az könnyen az adok-kapok eszkalációjához vezet, és akkor, ha a mély állam nem is, de a nyugati lakosság szembenézhet vezető politikusai munkájának eredményével. És itt, ha a nyugati lakosságnak végre világosság gyúl az agyában, és elkergeti háborúba taszító vezetőit, akkor a konfliktus meg is állhat. Egy rosszabb változatban azonban a hagyományos fegyverekkel kezdett csetepaté atomháborúvá fejlődhet. Ezt az alternatívát is érdemes lenne még idejében végiggondolni, hogy világos legyen, mit kockáztat Európa Ukrajna NATO-tagságáért és a mély állam presztízséért.

[1] https://www.nytimes.com/interactive/2024/07/11/opinion/editorials/donald-trump-2024-unfit.html

[2] https://en.wikipedia.org/wiki/Arthur_Ochs_Sulzberger

A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója