Tej, kenyér, joghurt a kosárban, margarin és májkrém még van otthon. J. Károly gyors fejszámolást végzett, a kétezrest visszatette a pénztárcájába, és kivett helyette egy ezrest, most már ez is elég lesz a kasszánál.
Fizetett, a visszajáró aprót belecsúsztatta a bugyellárisba, de egy ötforintos lesett a földre. J. Károly lehajolt érte, a koros dereka miatt a művelet nem ment túl gyorsan, de a fájdalmáról szinte azonnal megfeledkezett, mikor az apró mellett, épp a lába előtt, észrevett egy tízezrest.
Egy pillanatig habozott, hogy mihez kezdjen a papírpénzzel, talán szólni kellene a pénztárosnak, mert ő ugyan nem látta, de lehet, hogy valaki elejtette előtte. Ha visszajön keresni a pénzét, és megkerül, amit elveszettnek hitt, mekkora öröme lesz!
Jó volna látni az arcát, gondolta J. Károly. Aztán eszébe jutott, hogy amikor a vásárló érdeklődik, hogy nem találta-e meg valaki az elhagyott pénzét, mert szerinte itt esett ki a tárcájából, csak még csalódottabb lesz, mert a pénztáros elteszi magának, és azt mondja majd, hogy senki nem talált semmit.
Inkább ő rakja zsebre, hiszen ő bukkant rá, az ő ötforintosa mellett volt, tulajdonosának a személye egyébként is kinyomozhatatlan, és a talált pénzt a sors parányi jóvátételeként fogadja azért, mert neki megint nem jutott a mozgóbérből.
Mikor felállt, a tízezres már a markába gyűrve, és a terve is készen volt, hogy mire fogja költeni. Meghívja a büfés Esztert moziba, s talán még a gyorséttermi menü is bele fog férni. Alig várta, hogy hazaérjen és gyors kalkulációt végezzen a költségekről. Már útközben számolgatott, hogy a heti húszezer forint konyhapénzből (ennyi marad, miután megvette a bérletet és a teknőseledelt, illetve minden számlát kiegyenlített) még ki is tudja pótolni, ha szükséges volna.
J. Károly elégedettsége lassan elnyomta lelkifurdalását, hogy egy ismeretlen most éppen azt a pénzt keresi, amit ő talált, még halkan fütyörészett is a konyhaasztalnál, de észre sem vette. Aztán hirtelen abbamaradt a fütty, mert az összeg sehogy sem stimmelt, pedig kétszer is átszámolta. Huszonnyolcezer forintnak és egy kis aprónak kellett volna a tárcában lenni, mert napközben a büfében is elköltött majdnem egy ezrest – de éppen tízezer forint hiányzott.
J. Károly ekkor a homlokára csapott. De hiszen a saját tízezresét találta meg, amit akkor ejthetett a földre, mikor fizetni készült! Még szerencse, hogy nem adta oda a pénztárosnak! Aztán elhatározta, hogy nem változtat a tervén, azt a mozit majd csak kiböjtöli valahogy.
A szerző irodalomtörténész