Malthus óta sokan aggódnak a túlnépesedés miatt. A környezeti válság tovább élezte ezeket a félelmeket, így egyre erősebbek lettek azok a vélemények, amelyek a születések korlátozását sürgetik a Föld „megmentése” érdekében. Mielőtt azonban csatlakoznánk ehhez a hamis kórushoz, vizsgáljunk meg néhány fontos ökológiai és demográfiai tényt globális és regionális nézőpontból.
A Föld lakossága mára meghaladta a nyolcmilliárd főt, és évente körülbelül hetvenmillióval növekszik, ami 0,9 százalékos növekedés. Ez az érték az 1963-as csúcstól (2,3 százalék), folyamatosan csökken. A globális termékenységi ráta (TFR) jelenleg 2,3 gyermek/nő, és ez az érték szintén csökken, vagyis már nagyon közel van az egyszerű reprodukciót biztosító helyettesítési termékenységhez, aminek az értéke durván 2,1 gyerek/nő. A legfrissebb előrejelzések szerint az emberiség népességnövekedése a nyolcvanas évek közepén körülbelül tízmilliárd főnél tetőzik, majd meredeken csökken. Ez azt jelenti, hogy a népességnövekedés mint globális probléma hosszabb távon önmagától megszűnik.
2024-ben az emberiség ökológiai lábnyoma körülbelül 20,6 milliárd globális hektár (gha) volt. Ez az adat az emberi tevékenységek által a Föld ökoszisztémáira gyakorolt teljes terhelést tükrözi, beleértve a szén-dioxid-kibocsátást, a termőföldek használatát, a legelőket, a halászterületeket és a beépített területeket. Az egy főre jutó átlagos ökológiai lábnyom körülbelül 2,6 gha.
Itt jegyzem meg, hogy a magas ökológiai lábnyom általában magas jóléttel jár együtt (Luxemburg, Egyesült Államok, Kanada), és fordítva (Csád, Niger Banglades). Ugyanakkor vannak ellenpéldák: magas ökológiai lábnyom alacsonyabb jóléttel (Öböl-országok, Oroszország), illetve alacsony ökológiai lábnyom magasabb jóléttel (Costa Rica, Kuba). Így az ökológiai lábnyom csökkentése fő szabály szerint a jólét csökkentését jelenti.
A Föld teljes biokapacitása – vagyis a bolygó azon képessége, hogy megújítsa erőforrásait és feldolgozza a keletkező hulladékot – becslések szerint körülbelül 12,2 milliárd gha. Ez alapján egy főre vetítve mindössze 1,5 gha biokapacitás áll rendelkezésre. Az adatok világosan mutatják, hogy az emberiség ökológiai lábnyoma már jelentősen meghaladja a bolygó biokapacitását, amit túlfogyasztásnak vagy túllövésnek (overshoot) neveznek. Ez az állapot 1970-ben alakult ki, és a mértéke azóta trendszerűen növekszik – tavaly augusztus 1-jére esett. Az adatok azt mutatják, hogy az emberiség 1,7-szer gyorsabban fogyasztja a megújuló erőforrásokat, mint ahogy a bolygó képes regenerálni azokat. Ez azt jelenti, hogy a Föld éves megújuló erőforrásainak 170 százalékát használjuk, azaz 1,7 Földet használunk el évente.
Globális nézőpontból tehát két súlyos fenntarthatatlansággal kell szembenéznünk: egyrészt a lassuló ütemű, de még mindig folytatódó népességnövekedéssel, másrészt az ökológiai deficit gyorsuló növekedésével. Ezért a zöldek többnyire amellett érvelnek, hogy minél kevesebb gyerek szülessen, és minél kisebb lábnyommal éljünk. Ez a globális szemlélet azonban nem veszi figyelembe, hogy a különböző földrészek és országok között óriási eltérések vannak mind a környezetterhelésben, mind a reprodukcióban. Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban a környezetterhelést ökológiai lábnyomban, míg a reprodukciót termékenységi rátában számoljuk.
Az ökológiai lábnyom országonként akár ötvenszeres eltérést is mutathat. Míg néhány gazdag országban az egy főre jutó ökológiai lábnyom meghaladja a tíz globális hektárt (gha), addig a legszegényebb országokban ez az érték 0,5 gha alatt van. A termékenységi értékek esetében pedig majdnem tízszeres különbség van a legmagasabb (Niger: 6,7) és a legalacsonyabb (Dél-Korea: 0,7 gyerek/nő) érték között.
Ezek az adatok rávilágítanak arra, hogy sem a környezeti sem a demográfiai kihívásokra nem adható egyetlen, mindenhol alkalmazható, univerzális megoldás. Éppen ezért abszurd az a globalista nézet, amely minden országban a környezetterhelés és a népesség csökkentését követeli. Helytelen azt várni az afrikai emberektől, hogy tovább csökkentsék az amúgy is alacsony ökológiai lábnyomukat, ahogy helytelen azt várni a kelet-ázsiai vagy európai emberektől, hogy tovább csökkentsék az amúgy is alacsony termékenységüket. A környezeti és demográfiai fenntarthatóságot csak úgy lehet elérni, ha figyelembe vesszük az egyes régiók és országok sajátosságait.
A különbségek megragadása érdekében alkalmazzuk a fejlett (more developed), fejlődő (less developed) és a legkevésbé fejlett (least developed) kategóriákat. A fejlett világra tipikusan a magas vagy nagyon magas környezetterhelés (öt-hét gha/fő felett) és az alacsony vagy nagyon alacsony termékenység (1,5–1,3 gyerek/nő alatt) a jellemző. Ez a kombináció hosszú távon fenntarthatatlan, mivel egyszerre okozza környezet túlterhelését, illetve a népesség végzetes elöregedését, sőt Kelet-Európában és Kelet-Ázsiában a népesség fogyását. Külön említést érdemel, hogy van néhány olyan atipikus gazdag ország, amelyet egyszerre jellemez a magas ökológiai lábnyom és a magas termékenységi arányszám (Izrael, Szaúd-Arábia, Omán stb.).
A másik szélsőséget a legkevésbé fejlett (fejetlen) világ jelenti, ahol az ökológiai lábnyom alacsony (egy gha/fő alatt), miközben a termékenységi ráta magas vagy nagyon magas (négy gyerek/nő érték felett). Az ilyen országokban, mint például Niger vagy Afganisztán, a népességnövekedés robbanásszerű, de a környezeti terhelés minimális. Azonban a gyors ütemű népességnövekedés hosszú távon itt is elvezet a környezet túlterheléshez. A másik komoly környezeti veszélyt az innen kiinduló a tömeges migráció jelenti, ez ugyanis azt jelenti, hogy az alacsony ökológiai lábnyomú területekről emberek millió kerülnek át magas ökológiai lábnyomú területre, ami ugrásszerűen megnövelheti az emberiség ökológiai lábnyomát. Végül itt is érdemes megemlíteni, hogy van néhány olyan szegény ország, amelyet egyszerre jellemez az alacsony ökológiai lábnyom és az alacsony termékenységi arányszám (például Kuba, Moldova stb.) Itt a demográfiai fenntarthatatlanság jelenti a súlyos kockázatot.
A fejlődő országok valójában olyan köztes országok, amelyek nem olyan gazdagok, mint a fejlett és nem olyan szegények, mint a fejletlen országok. Érdemes különbséget tenni a környezeti és népesedési szempontból a helytelen, illetve a helyes gyakorlatot folytató országok között. Az előbbi csoport esetében az ökológiai lábnyom magasabb, mint az ideális, miközben a termékenység értéke is eltér a kívánatos helyettesítési értéktől.
Az utóbbi csoportba azok az országok tartoznak, amelyek ökológiai és demográfiai paraméterei közel állnak a fenntartható szinthez, azaz nagyjából 1,6–1,7 gha/fő ökológiai lábnyommal és két gyermek/nő termékenységi rátával rendelkeznek. Ilyen országok például Törökország, Irán, Mexikó, Srí Lanka és a Fülöp-szigetek. Ezeknek az országoknak a példája megmutatja, hogy elvileg megvalósítható a környezeti és demográfiai fenntarthatóság.
Az „ideális” helyzetben lévő országok – amelyek jelenleg többnyire csak véletlenül vannak ebben a helyzetbe – kiemelt figyelmet igényelnek. Egyrészt arra kell biztatni ezeket az országokat, hogy tudatosan törekedjenek ennek az egyensúlynak a hosszú távú fenntartására. Másrészt a világ közvéleményében is tudatosítani kell, hogy környezeti és demográfiai szempontból az ő életformájuk a helyes, kívánatos és példaszerű, nem pedig az elöregedő, de luxus életmódot folytató fejlett országok életmódja.
A fentiek alapján viszonylag egyszerűen meghatározható, hogy az egyes országoknak milyen irányba kell elmozdulni a környezeti és demográfiai fenntarthatóság érdekében. A gazdag és fejlett országokban a hangsúlyt a környezetterhelés csökkentésére kell helyezni. Ez magában foglalja a fogyasztási szokások átalakítását, a fenntartható technológiák bevezetését és az ökológiai lábnyom mérséklését célzó politikák támogatását. Ezekben az országokban a demográfiai fenntarthatóság érdekében növelni kell a termékenységi arányszámot.
A fejletlen országokban az elsődleges célnak a termékenység csökkentésének kellene lennie. Ez elérhető oktatási és egészségügyi programokkal, valamint családtervezési lehetőségek biztosításával. Szintén fontos, hogy korlátozni kell a kivándorlást ezekből az országokból, mivel az ugrásszerűen növeli meg az emberiség környezetterhelését, ugyanakkor ezekben az országokban még van lehetőség az ökológiai lábnyom emelésére
Az atipikus fejlődő országokban, ahol magas a környezetterhelés és magas a termékenység, vagy fordítva, ott országspecifikus megoldásokat kell kidolgozniuk, amelyek egyszerre célozzák a fenntartható népesség és fenntartható környezetterhelés elérését.
A szerző filozófus, a MKT Szakosztálya elnökségének a tagja