Kitörési pontok – Közösség-, Család- és Házasságélettan bevezetése

1997–98-ban jelentek meg Bácskai Júlia Magánélettan 1.–2. című kötetei. Ezek az önismeret pszichológiáját dolgozzák fel négy vetületben: ŐK és ÉN, TI és ÉN, TE és ÉN, ÉN és ÉN viszonylatban. A kötetek célja alapvetően az „önmegvalósítás” támogatása (ami alapvetően megnehezíti a családi életre, házasságra, gyermekvállalásra való felkészítést). Ezek párjaként egyre inkább szükségesnek tartjuk (immár csaknem 25 éve), hogy készüljön el egy kézikönyv- illetve munkafüzet sorozat, amely a közösségépítésről, a családról, a házasságról szól. Mindhárom – egymással szinergikus kapcsolatban álló – témakörrel kapcsolatos gondok alapvetően mentális, tudati, erkölcsi, hitbéli jellegűek, ezért a válaszok, a problémák megoldása és feloldása ugyanilyen komplex megközelítést igényelnek.

Indíttatása alapvetően kereszténységre alapozott legyen, megalkuvás nélkül. Természetesen legyenek bennük tanító részek, világos és határozott állásfoglalások, amelyek irányt mutatnak és biztos kapaszkodókat nyújtanak egy elbizonytalanító világban. De alapvetően inkább kérdező, bevonó jellegű legyen, amelyben az örök igazságokat, evidenciákat megélhetővé tesszük. Legyen bennük sok kérdés, amikre egyénileg és közösségben lehet válaszolni tanári segítséggel; sok játékos feladat, amelyek élményszerűvé teszik a bejárt utat; sok tanulságos történet, amelyet végig lehet elmélkedni; sok irodalmi, művészeti alkotás, amelyek a témákat járják körül. Mindhárom kötet alapvetően az örömről szóljon, a vidámság hassa át őket, kinyilvánítva, hogy jó dolog közösségben, családban, házasságban élni, mindhárom alapvető és nélkülözhetetlen és mindig megújuló emberi erőforrás.

Egy munkaközösséget kellene létrehozni, amelyben szociológus, közösségszervező, pszichológus, mentálhigiénés szakember, orvos, pedagógus, pap-lelkész, házaspár, gyermek és fiatal egyaránt alkotó módon jelen van. Szükség volna több kontrollcsoportra, akik a témavázlatokat, az egyes fejezeteket előzetesen és menet közben is véleményezik. A három kézikönyv-munkafüzet készítését gondozhatják egyházi (ökumenikus jelleggel) és civil szervezetek egyaránt.

Elsősorban általános iskola felső tagozatosok, gimnazisták és felsőfokú iskolák számára készüljön. Mind a három témát a 10–14, illetve a 14–18 éves (esetleg 18–22 éves) korosztályok számára két- (vagy akár három-) lépcsős megközelítésben lehetne kidolgozni (vagyis ez célszerűen „kezdőknek”, „haladóknak”, illetve fiataloknak szólna az összesen hat vagy kilenc kötet). Pedagógusok számára külön kézikönyv kellene, amelynek segítségével állíthatnak össze foglalkozásokat. Olyan módon kellene az anyagot elkészíteni, hogy a szülők is haszonnal forgathassák. Szolgálhat a közösségi, családi életre való felkészítésre, használható legyen szülők iskolája, házasságra való készülés számára.

Néhány ellenérv a bevezetésükkel kapcsolatosan: felesleges ezekkel terhelni az amúgy is túlzsúfolt oktatási rendszert (ezzel szemben az oktatás hatékonyságát aláássa a rendezetlen családi, szülői háttér); ez a három téma elsősorban a családra és nem az iskolára tartozik (ezzel szemben sem az iskola, sem a család nem foglalkozik egyik kérdéssel sem érdemben – néma családok, magára hagyott iskola, eredmény: „elveszettségtudatos ifjúság”, az iránytű nélküli „kortársnyomás” uralkodik); ha már fontosnak tartjuk, akkor a pedagógus a személyiségén keresztül, a saját tantárgyába csempészve adjon követhető példát (ez életszerűtlen kifogás, konkrétan ezekre képzetlenek a pedagógusok, a személyiségfejlesztésnek ezek az aspektusai nincsenek a képzés homlokterében) stb.

Néhány érv a Közösségélettan bevezetése mellett (szakmai és civil összefogással korlátlanul bővíthető az érvrendszer): a valódi közösségek hiánya, a számuk csekély, és kevés az olyan helyi közösség, amely az élet egészét fogja át, vagyis nincs védőháló a házasság és a család mögött; hiányos a közösségekkel, családdal, házassággal kapcsolatos ismeret; az önzés uralkodásával, a fogyasztásközpontúságával szemben a valódi értékekre, az emberi kapcsolatok fontosságára kell a figyelmet irányítani; a fizikai, környezeti fenntarthatóságra nagy hangsúlyt fektetünk, azonban a társadalmi fenntarthatóságra kevés figyelmet fordítunk, holott ennek kéne elsőbbséget biztosítani (ez nemcsak mennyiséget, de minőséget is jelent); boldogtalan és kiengeszteletlen a magyar társadalom, ennek oka a sok magányos ember, a családi válságok tömege (nem a család és a házasság van válságban, hanem az ember).

Mik indokolják a Család- és Házasságélettan bevezetését: kultúrharc zajlik a család és a házasság ellen, sőt az alapvető emberi identitás, a biológia és az erkölcs ellen; a liberális mozgalmak egyetemi szinten terjesztik a romboló nézeteiket, a keresztény-polgári oldal hallgat (ezzel idomul a liberalizmushoz, feladva identitását), vagy csak néhány deklaráció szintjén nyilatkozik meg, ezért szükség van a keresztény-polgári nézetrendszer bátor, elvhű, magas szintű, részletes és a többszintű képzésben is jelen lévő képviseletére; csekély ismeretekkel rendelkezünk a család és a házasság küldetésével, létével, működésével kapcsolatban; kitolódik a házasságkötés és a gyermekvállalás ideje – ezzel kapcsolatban a mentális képzés is segítség lehet; „demográfiai tél” (ami elsősorban az európai fehér ember problémája) ellenében nem elég a családtámogatás (a pénz), hiszen a probléma eredendően mentális, tudati, erkölcsi, hitbéli jellegű, ugyanilyen komplex válaszokat kell adni; nem hívószó, nem érték a hűség, az áldozatvállalásnak, az elkötelezettségnek, a valódi odaadásnak nincs értelme, ezeket újra érthetővé és hívószóvá kell tenni; az ifjúság felkészületlen a házasságra, családi életre, gyermekvállalásra.

A házasság minden emberi kapcsolat archetípusa. Az emberi kapcsolatok ebből eredeztethetők. Kettejük folyamatosan megújuló párbeszéde, a növekedés az egymás iránti elkötelezettségben, az áldozat egymásért, a gyógyulás-gyógyítás, a kiengesztelődés, a szolidaritás, az egymás elfogadása, az együttműködés mind-mind a házasság lényegéhez tartoznak, minden emberi közösségnek ezen elvek szerint kellene léteznie. A házasság a családra, a gyermekre nyílik, általa újul meg, teljesedik ki a házasfelek közötti élő szeretetkapcsolat által.

A család mikro- és makrokozmosz, az együtt élő nemzedékek, az elődök és az utódok, rokonságok gazdag és szerves rendszere. Olyan ez, mint az anyaföld: humusz, televény, mely a tanulságok, az életvezetés, az alkalmazkodás sikeres és olykor sikertelen példáit tárja elénk. Eligazodási pontok, példaképek teremnek ebben a körben, legendák, történetek keringenek, amik a nagycsaládok felbomlásával, a társadalom atomizálódásával eltűnőben vannak. Ebben a gazdag talajban a generációk olykor lázadva, olykor mást téve nem kényszerültek az élet alapjait kitalálni, az emberi kapcsolatok biztos támaszt, hátteret adtak akár az újításra, az újrakezdésre, a kihívásokra adott korszerű válaszokhoz.

„A közösség eredete nincs a természetben, nincs a családban, a törzsben, az érdekben. A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem fölül, és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban. (…) Közösség egyes-egyedül csakis abban a létben van, amelyet az ember számára megnyit: az emberfelettiben. Minden ember közös léte nem az anyagban, a szellemben, a vallásban, a morálban van, hanem Istenben. Ha az emberek anyagban, morálban, fajban, szellemben találkoznak, mihelyt a nyelv, az anyag, a szellem feloldódik, a közösség megszűnik. Végleges egybeolvadás csak az isteni létben lehetséges. Ez a közösség az egyedüli. Ez: a közösség. (…) A közösség kezdete: mikor az emberben felébred a tudat: nem vagyok egyedül, és minden ember sorsával elszámolni tartozom.” (Hamvas Béla)

Miért tesszük előre a közösséggel való foglalkozást, amikor nem ez az alap, hanem a házasság? Azért, mert a mai magyar társadalom beteg, közösséghiányos, a Hamvas Béla-i meghatározásnak egyáltalán nem felel meg, mert az emberek csak az „anyag”-ban találkoznak, a fogyasztásban, a gyakorlati materializmusban (súlyos kádári örökségképpen), semmiképpen sem a morálban, a fajban (2004. december 5. – lelki Trianon) és a szellemben. Először a valódi közösségek építésére kellene a hangsúlyt fektetni. Persze párhuzamosan a másik kettővel…

A szerző a MKT Demográfiai Szakosztálya elnökségi tagja