Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

Rádöbbenés

KÉTPERCES

J. Károly azzal az elhatározással kelt ki az ágyból hétfőn reggel, hogy most már tényleg megpróbál egy kicsit másképpen élni. Évek óta így kezdődnek a hétfő reggelek, ám eleinte még pénteken, később szerdán, mostanában már hétfőn este ki kellett tűznie az újabb kezdési időpontot.

A „másképpen” amúgy azt jelentette, hogy jobban, de a jobb élet alatt nem az anyagi, hanem a szellemi gyarapodást értette. Céljainak eme átformálását fokozatosan végezte el. Először ő is a pénzre helyezte a hangsúlyt, mert minden pénzbe kerül, még a pénz is, ezért vannak a kamatok és a büntetések, aztán rájött, hogy az élete nem jobb lesz, hanem hangsúlytalan.

Egy időben még rendszeresen lottózott is, mert nem voltak megfelelő kapcsolatai, míg a büfés Eszter azt nem tanácsolta, hogy jobban jár, ha félreteszi a lottópénzt – úgy legalább azzal nyer, hogy nem veszít. Ezt a logikát J. Károly igen érdekesnek találta, meg is jegyezte, hogy Eszternek nemzetközi logikakurzusokat kellene hirdetnie, majd levonta a következtetést, hogy ha nem lesz több pénze, törekedjen arra, hogy az esze legyen több! – már csak a hangsúly miatt is.

A nagyapja ezzel szemben azt mondogatta, hogy az ember esze soha nem lesz több, csak a tapasztalata. Ha ez igaz, akkor a tapasztalatai mennyiségét kell növelni. Pénz nélkül azonban a tapasztalatszerzéshez szükséges élmények köre is korlátozva van. Például a pingvinek életmódjáról szóló ismeretterjesztő filmek sem helyettesítik a dél-amerikai vagy az antarktiszi utazást, a fővárosi állatkertben sem úgy viselkednek ezek a madarak – J. Károly mindenre gondolt volna a pingvinekkel kapcsolatban a madarat kivéve –, mint az eredeti környezetükben.

Az állatkertben a tigris is olyan, mint egy újonnan gyártott politikus vagy orangután, aki utánozni akarja az igazit, ám ha valami nem tetszik neki, a vörösre kopott fenekét mutogatja a látogatóknak. Rosszabb esetben a gyanútlan vendég a majomvizeletről szerez maradandó tapasztalatokat. A tigrisnél feltehetően idegbetegségről van szó, ha viszont J. Károlynak szélesebb körűek lennének az ismeretei, akár jellemhibára is gondolhatna, amit a körülményekkel, a kényszerrel vagy a kényszerképzetekkel magyarázhatna.

Miután enni adott Karcsinak, és azon elmélkedett, hogy itt él vele a teknős már vagy három éve, mégsem tudta kiismerni a lelkivilágát, mert biztosan belerejtette a páncéljába, J. Károly bekapcsolta a rádiót.

Előbb szokatlan kizökkenést érzett, mint Hamlet, amit nem tudott értelmezni, a műsorszignált hallva azonban rájött, hogy még csak vasárnap van. Magán hagyta a pizsamát, az időt nem fogja egyelőre helyre tolni, majd holnaptól fog másképpen élni.

A szerző irodalomtörténész