Azon vette észre magát, hogy már legalább egy órája szótlanul bámulja a teknősét. Ez azért tűnt fel J. Károlynak, mert ha leül csak néhány percre is Karcsi mellé, a terrárium fölé hajolva el szokta neki mesélni röviden, hogy aznap mi történt – vagy mi nem történt. Nem mintha a teknős akár egyszer is tudomására hozta volna, hogy érti vagy érdekli-e, amit J. Károly mond, a férfi azonban nem tudott másnak beszámolni a napjairól, ugye a büfés Esztert nem hívhatja föl, hogy elmesélje neki, aznap mi történt velük – vagy mi nem történt…
Hirtelen rátört az aggodalom, hogy Karcsi talán haragszik rá. A házastársak szoktak így tenni, mikor haragszik az egyik a másikra. A kollégája mondta, hogy ő például sokkal jobban örül annak, amikor a felesége kiabál, mintha tüntetően hallgatna. A kiabálásnak hamar vége van, s azzal a harag is elmúlik, a hallgatást viszont nehezebb feloldani, és ha mögötte a harag van, az csak tovább mélyül. J. Károly meglepődött, hogy nemcsak a büfés Eszter, hanem a kollégája is tud bölcseket mondani. Eddig mindig a fociról és a politikáról beszélt, a kettőt néha össze is szokta keverni, mintha váltogatná a sportcsatornát és a híradót.
Vele is előfordul, hogy a politikáról beszél, amibe az utóbbi időben még a háború is gyakran belekeveredett, de arról mindig a szerelem jutott az eszébe. Itt is, ott is vannak vágyak és csalódások, stratégiák és meggondolatlanságok, a bölcs ember kész a kompromisszumra is, mert tisztában van vele, hogy jobb valamit lassabban elérni, mint sehogyan sem, sőt a harag és a bosszú is megjelenhet, amikor például az egyik folyton váltogatja a helyét, a másik meg kitart a sajátja mellett.
Épp a büfés Eszter idézte nemrég, de azt már elfelejtette, hogy kitől (Eszter sok nevet ismer, ő meg keveset), hogy aki erényes, az olyan, mint az északi sarkcsillag: akkor is mozdulatlan, míg a többi csillag mozog. Hozzátette, hogy lehet tizenkét csillagra is gondolni, ami jelenleg huszonhét, de J. Károly nem értette azonnal, hogy Eszter nem a beteljesült szerelemre, hanem egy kapcsolat megromlására gondol.
Egyedüli csillagként ő csak Esztert tudta elképzelni, majd föltette az ostobának tűnő kérdést, hogy Karcsi vajon haragszik-e rá. Ő maga jött rá, hogy a kérdése ostoba, hiszen a teknős nem tud beszélni, így szükségszerűen hallgat, az érzelmi állapotairól pedig semmilyen hiteles információja nem volt.
A harag annak a jele is lehet, hogy valaki nem fogadja el a tényeket, jelen esetben azt, hogy Karcsi egy teknős, akinek nincsenek olyan képességei, mint egy politikusnak vagy hadvezérnek. Nem tudja, mikor kell hallgatnia, mikor kell megszólalnia és akkor mit kell mondania, mert nincs választása. De olyanok sincsenek, mint például J. Károlynak, aki bár tudja, mikor kellene megszólalnia, azt nem, hogy mit kellene mondania.
Ha Karcsi haragudna azért, mert teknős, akkor elmebeteg volna. Az ember agyát elborító harag vagy egy hosszabb lefolyású érzelmi válság oka elsősorban az, hogy valaki nem tudja elfogadni a tényeket, amibe beletartozik a saját státusza is. Arra lehet, törekedni, hogy megváltozzon a státusz, feltéve, hogy a változás az erősödést jelenti. Ha valakinek a közepe mondjuk, ezer éve ugyanott van, fizikailag változhat a kiterjedése, szellemileg azonban mit sem csökken az ereje.
A teknősből már nem lesz sárkány vagy paripa, hiába fest csillagokat a páncéljára, kikezdi a rozsdasav, és akkor annyi. A teknősnek kétszázötvenmillió éve összenőttek a bordái, amiből a páncélja keletkezett, de ha valakinek nincsen gerince, akkor a bordái is fölöslegessé válnak. Karcsi tehát nem haragszik senkire, állapította meg J. Károly, egyszerűen csak tudomásul vette, hogy ő teknős – ezért tűnik néha úgy, mintha mosolyogna.
A szerző irodalomtörténész