A büfés Eszter ismét jelentkezett egy régi kedvtelésével, mégpedig azzal, hogy J. Károly mindennap húzzon ki a kassza mellett lévő dobozból egy idézetet, egy bölcs mondást, amit másnapra értelmeznie kellett. Ez nem olyan volt, mint a szerencsesüti, amelybe valamilyen jóslatot sütnek bele, hogy az ember fölöslegesen reménykedjen vagy kikergesse a világból az aggodalom, noha J. Károly néha valóban aggódott, hogy csődöt mond Eszternél a képességeit illetően, értve alatta a bölcsességgel kapcsolatos értelmezési és fogékonysági készségét.
Rögtön két, szinte galacsinná tekert papírcsíkot kellett húznia, mondván, hogy így logikus, mert most úgyis hétvége következik. Eszter arra kérte a férfit, hogy ne most olvassa el az idézeteket, hanem csak akkor, amikor már egyedül lesz. Ha itt helyben elolvassa, véletlenül még beszélgetni kezdenek róla, és akkor az már nem J. Károly értelmezése lesz, csak ő is beleteszi a saját részét. Ez lehet akár nagyon kicsi rész is, mint például a hallgatás vagy egy bólogatás, esetleg egy homlokráncolással kísért, kikerekedett nézés, amin Eszternek rögtön megesik a szíve.
J. Károly sokat gondolkodott a két idézeten, ami – és ez biztosan nem lehet véletlen, kell, hogy működjön valami sorsszerűség – ugyanattól a Konfuciusztól származott, aki a minap olvasott történetben szerepelt. A sok gondolkodásnak azonban nem volt eredménye, pedig még Karcsinak, a teknősének is felolvasta, aki nem figyelt rá, mert jól volt lakva.
Hétfőn reggel, mikor Eszter rákérdezett, hogy mire jutott, J. Károly kisimította a pulton a két papírcsíkot, ami most még gyűröttebb volt, mint a dobozban, vett egy nagy levegőt, s úgy döntött, hogy rögtönözni fog.
Csak megfelelő sorrendbe kell tenni a kettőt: „Ha kiváló emberrel találkoznál, arra törekedj, hogy egyenlő légy vele. Ha viszont hitvány emberrel találkozol, nézz a bensődbe, és vizsgáld meg önmagad.” Ennek nyilvánvaló folytatása a következő: „Amit a nemes ember keres, az önmagában van; amit viszont a közönséges ember keres, az másokban van.”
A nő várta a bővebb magyarázatot, mire a férfi zavarában úgy folytatta, hogy Eszter kiváló ember, ő pedig, mármint J. Károly, közönséges. Eddig mindig Eszterben látta az erényeket, és még csak eszébe sem jutott, hogy magában is keressen valamilyen jó tulajdonságot.
Eszter megsimogatta a férfi arcát, s azt mondta, hogy egy ideig nem kell idézetet húznia, viszont mindennap föl kell fedeznie önmagában egy jó tulajdonságot. Mikor J. Károly megkérdezte, hogy és mi legyen a rosszakkal, Eszter azt felelte, hogy azokra egyelőre nem lesz szüksége.
A szerző irodalomtörténész