Egy november végi nap

Vannak napok, amelyek úgy emlékezetesek, ha külön reflektorfénybe kerülnek. Ha imigyen felhívódik rájuk a figyelem, rögvest kiderül: történelmet alakító, mai életünket sohasem hitt mértékben meghatározó, gyakran hosszú-hosszú évtizedek, netán egész históriai korszakok, személyiségek, események alapvető jelentőségű kezdeteit, genezisét, alapjait, ha úgy teszik: egyféle esszenciáit jelentik.

A második világháború után létrejött politikai-hatalmi rendszert, a „klasszikus” kétosztatú, kétpólusú világot történelmi tanulmányoktól a közbeszédig minden és mindenki Jaltával hozta (és máig hozza) összefüggésbe: e krími város szimbolizálta a világhatalmak 1945-ös megegyezését a háború utáni világ felosztásáról, a nyugati és a szovjet érdekszféra létrejöttéről, magyarán – és a mi nézőpontunkból –: a sztálini Szovjetunió által megszállt és gyarmatosítani-meghódítani kezdett területek véglegesnek szánt bekebelezéséről és ezzel párhuzamosan a másik oldal, a „kapitalista” világ („a szabad világ”) létrejöttéről. És – úgymond – ez a paktum alapozta meg és hozta létre az 1945-től a nyolcvanas évek végéig tartó világtörténelmi korszakot. Holott…

Jóval korábban, kereken nyolcvan éve, 1943. november 28. és december 1. között négy ülésen Churchill, Roosevelt és Sztálin Teheránban szépen sorban megállapodott igen sok dologról (ha ekkor még maradt is néhány elintézetlen-tisztázatlan kérdés). Többek között kijelölték a háború utáni Lengyelország határait – az ország „nyugatra tolásával” elvették a keleti német területeket, és létrehozták a később oly hangos vitatémává lett Odera–Neisse határt –, megállapodtak a nyugatiak partraszállásáról és Japán Szovjetunió általi megtámadásáról, Közép-Európa szovjetek általi totális megszállásáról, aminek érdekében megegyeztek egy, nagyjából a franciaországi partraszállással egy időben kezdődő nagy, nyugati irányú szovjet offenzíváról és végül, de távolról sem utolsó sorban: egyezséget kötöttek, hogy egységesen segítik a jugoszláv partizánokat, és nem állítanak akadályokat a délszláv állam újbóli, Tito kommunista vezetése alatti újraalkotása elé.

És mit tesz a maffiapolitika istene: éppen a teheráni konferencia fő-fő napján – már elment a drót, ahová csak kellett –, november 29-én Jajcéban létrejön az úgynevezett AVNOJ, a Jugoszláv Antifasiszta Felszabadító Tanács, ami a hat délszláv „szocialista köztársaságból” – Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Montenegró, azaz Crna Gora – álló jugoszláv konföderáció törvényhozó testületévé nyilvánítja önmagát, saját kormánnyal, amelynek élére – naná – magát Joszip Broz Titót állítja. Egyúttal II. Péter királynak megtiltja, hogy visszatérjen az országba, az emigráns jugoszláv kormánytól pedig megtagadja a legitimitást. Ezenkívül még egy nagy horderejű dologról dönt: az Isztriai-félszigetet, Olaszország és Ausztria szlovénok lakta területeit (de például Triesztet – Trst és Klagenfurtot – Celovec – is!), amelyek az első világháborút követően Jugoszlávián kívül rekedtek, Jugoszláviához fogják csatolni. (És egyáltalán nem mellékesen: Titóék a háború végén kísérletet tesznek arra is, hogy ami 1918–1920-ban nem sikerült, meglegyen: megpróbálják ismét ellopni Magyarországtól Baját és a maradék Északnyugat-Bácskát, továbbá Pécset és a baranyai szénbányákat… Közben Teheránban arról is döntöttek, hogy a britek mellett a szovjet kormány is küld katonai missziót Tito vezérkarához, és a Tito vezette partizánhaderőt de jure az antifasiszta koalíció tagjául ismerik el.)

Így áll össze a kép. Ama nyolc évtizeddel ezelőtti november 29-e után pedig nem egészen egy évvel már ártatlan magyarok szája van teli jó zsíros délvidéki magyar földdel mindenfelé Bácskában, Bánságban és a Szerémségben, emellett málenkij robotnak becézett, mindhalálig tartó rabszolgamunkára hurcolnak magyar ezreket a távoli szovjet koncentrációs táborok felé… És amerre csak nézünk a magyar vidéken: pusztulás, pusztítás és terror, nyomor és háborús nélkülözés, rettegés és iszonyat – „kísértetes nálunk az Ősz / S fogyatkozott számú az ember. / S a domb-kerítéses síkon / Köd-gubában jár November” – ahogyan Ady írta.

Ha úgy tetszik: 1943. november 29. – egyetlen nap hordaléka.

November 29-e ezután hosszú-hosszú évtizedekre a titói Jugoszlávia nemzeti-állami ünnepe (nem véletlenül!), a Köztársaság napja, Dan Republike, össznépi hejehuja, 29 Novembar nevű gyárak, utcák, terek mindenfelé.

Igen: tulajdonképpen egy, egyetlenegy november végi nap. Amit szigorúan így kell – így kéne – számon tartanunk.

A szerző író