Háborúk

Egymást követően volt olvasható egyik hírportálunkon az alábbi két információ: „A harmadik világháború kitörése közelebb van, mint valaha.” „Végre egy jó háborús film.” Furcsán csengett az ember fülébe, hogy mi vár az emberiségre, ugyanakkor „igazi” élményre csalogatott a közelmúltban bemutatott játékfilm. Az egyik mondat félelmet kelt, a másik – témájában ugyanaz – szórakozást kínál. Bevallom, én is láttam jó néhány kitűnő háborús filmet, de a két hír így egymás alatt, az orosz–ukrán háború, az izraeli események és a feszült nemzetközi légkör idején ellentmondó érzéseket sugall. Arra gondolok: milyen sok film témája volt a 20. században, és lám, napjainkban is, az első és a második világháború. Ha a világégések nem lettek volna, vajon milyen témákat dolgozott volna fel helyettük a filmművészet?

Ne áltassuk magunkat: az emberi történelem a gyűlölködések, a háborúk, a gyilkolások történelme. A történelmet tanulmányozva azt látjuk, hogy az időszámításunk kezdete előtti 1496, és az időszámításunk utáni 1861 közötti időben, ami 3357 évet tesz ki, mindössze 227 éven át volt béke! Vagyis minden egyes békés évre harminc év háború esett. Úgy tűnik tehát, hogy a háborúk az emberi élet természetes kísérői. Eisenhower amerikai elnök 1959-ben azt mondta: „A háború már anakronizmus”. Tévedett. Igaz, azt is hozzátette, hogy „Egy háború, ami kiszélesedhet, nem végződhet mással, csak az emberiség kiirtásával.”

Szaladjunk vissza az időben. A Biblia sehol sem tiltja a háborút. Sőt! Az Ótestamentum dicsérően szól a háborúról és a hódításról. És bár Krisztus és apostolainak korában mindenütt dúltak háborúk a világban, ők egyetlen egy szót sem szóltak erkölcstelenségükről és törvénytelenségükről. Jézus semmiképpen nem ösztönözte harcra a követőit, sőt azt mondta: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy így mennyei Atyátok fiai legyetek” (Máté 5:44, 45). Homérosz, az európai irodalom rangidős költője, aki az ókori görögök számára olyan volt, mint később a keresztény hívőknek a Biblia, az Iliászban a harc, a háború és az öldöklés eposzát írta meg. Az igazság az, hogy a háború – akár akarjuk, akár nem – biológiai szükségszerűségnek tetszik, az ember létének nélkülözhetetlen, szerteágazó eleme. Az örök béke pedig álom. Néha már arra gondolok, de jó lenne, ha a földönkívüliek megjelennének a bolygónkon, és talán ők meg tudnák fékezni az embert (ideig-óráig?), és véget vetnének a politikai földrajz csatározásainak. Egyelőre azonban hihetjük, hogy amíg ember él a földön, addig lesznek háborúk is. Nem mindegy persze, hogy milyen háborúk. A civilizáció ugyanis fejlődik, és minden háborúban új módon ölik meg az embereket. Most a tömegpusztító fegyverek valamennyi típusával és a hiperszonikus rakétákkal ijesztgetnek. Egy azonban bizonyos: a harmadik világháborúnak nem lesznek veteránjai. Einstein sorai: „Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztosan botokkal és kövekkel.” Türelmesebbeknek kell lennünk, mert békét kötni nehezebb, mint háborút indítani. Egy atomháborút pedig úgy nyerhetünk meg a legbiztosabban, ha garantáljuk, hogy ne kezdődhessen el. Alfred Nobelt idézem: „Halálom után egy nagy összeget kívánok hátrahagyni a béke gondolatának terjesztésére, bár kétkedem az eredményben. Lesznek nyertesei a díjnak. A háborúk azonban ugyanúgy folytatódnak, amíg a körülmények nem teszik lehetetlenné őket.”

A svéd kémikus vajon milyen körülményekre gondolt?

A szerző újságíró