Kémelhárítás

A magyar tudománytörténetben páratlan volt a múlt hét. Két tudósunk is Nobel-díjat kapott. A korlátlan médiaszabadság korában természetes tehát, hogy erősen hullámzik ebben az ügyben a magyar hírtenger.

Az első reakció majdnem mindegyik hírportálon és a közösségi oldalakon a visszafoghatatlan öröm. A nemzeti büszkeség fényei. Mert hát mégis csak sokat jelent ez a magyaroknak, főleg úgy, hogy mindkettő tudós itthon kezdte el és fejezte be a későbbi sikereiket megalapozó tanulmányait. Egy nem túl gyakran emlegetett összefüggés is előkerülhet: Szentgyörgyi Albert után újabb két világhírű kutatónk is Szegedhez kötődik.

Úgy gondolhatjuk, hogy a Nobel-díj híre okozta öröm felhőtlen volt, minden magyart elöntött. Sorra jöttek a hivatalos és magángratulációk. Ekkor kezdett valami furcsa, alattomos és sötét felhő elindulni a balliberális vidékekről. Politikusaik, aztán fő fogalmazóik első mondata a gratuláció volt, ám ezt szinte minden esetben a de kötőszó követte. De, lám, el kell innen menni, hogy sikereket érjünk el. De nem is magyarok ők, hanem amerikaiak, osztrák-németek. De Nobel-díjasainkat számba véve napnál világosabb, hogy mindenki a fasiszta diktatúrákból kiszakadva tudott csak eredményeket elérni.

Aztán előjöttek az ezeknél sokkal gonoszabb tételek is. Előszedték Karikó Katalin 2021-ben már tökéletesen tisztázott, ámde a balliberális sajtó által már akkor otromba módon felépített mocskolódását. Nevezetesen, hogy a tudós III/II-es ügynök volt. A kémelhárítás hazafias alapon beszervezett tagja. Ott suhogtatták ezt a tényt a sajtóficsúrok, lóbálták akár a sunyi rendőrök az 1970-es években a gumibotot. Volt kitől tanulniuk, a későbbi rendőrfőkapitány (2002–2004), Salgó László íratta alá Karikóval a beszervezési nyilatkozatot. Mit is jelentett, ha valaki a III/II-es ügyosztály tagja volt? A részleg a Magyarország elleni hírszerző tevékenység elhárítására alakult meg. Kémelhárítók. Ez akár nemes feladatnak is minősíthető, mások esetében, mint például Medgyessy Péternél, úgy lapítottak ezek a derék balliberális erkölcscsőszök, mint az ürülék a fűben.

Karikó Katalin azonban a sunyi figurák meglepetésére még akkor, 2021-ben nyilatkozott az ügyben. Elmondta, hogy 1978-ban, amikor tudományos segédmunkatársként kezdett dolgozni, megkeresték, és kényszerválasztás elé állították. „Édesapámnak az 1956-os forradalomban történt részvételére, »bűnös« múltjára hivatkozva, engem a szakmai munkám ellehetetlenítésével fenyegettek meg. Féltem, ezért aláírtam a beszervezésre vonatkozó dokumentumot. Az ezt követő években semmilyen írásos jelentést nem adtam, senkinek nem ártottam.”

A biológus őszinte határozottságával aztán két évvel ezelőtt nem is nagyon tudtak mit kezdeni támadói. A múlt héten is főleg az úgynevezett közösségi oldalak mocskolódó kommentjeiben bukkant fel a sanda ügynöközés. A két évvel korábbi lelki kútmérgezők munkája beérett. Itt vicsorog egy csapat mindenen utálkozó, mindent gúnyoló és mindent vihogva gyalázó balliberális. Számukra Karikó Katalin és Krausz Ferenc büszkén vállalt magyarsága és számukra megdöbbentő erejű kötődése Magyarországhoz utálni való. Főleg úgy, hogy új Nobel-díjasaink nem hajlandók igaztalan vádakkal illetni a mai magyar kormányt. Éppen úgy, ahogy az összes többi Nobel-díjasunk sem tette.

Mi tehát valójában a bajuk velük? Az, hogy nem köpködik úgy szülőhazájukat, ahogy azt a balliberális honfitársaik egy része teszi és elvárja.

A szerző író