Elsült a téliszalámi
ĀLeginkább a bulvárújságok és kereskedelmi tévék egykori hősei azok, akik minden alkalmat megragadnak arra, hogy újra megsütkérezzenek a közfigyelemben
ĀLeginkább a bulvárújságok és kereskedelmi tévék egykori hősei azok, akik minden alkalmat megragadnak arra, hogy újra megsütkérezzenek a közfigyelemben
ĀA hivatásos fanyalgóknak, azaz a nagyrészt balliberális életértelmezőknek minden napra jut egy-egy hír, amibe beleharapva ránk vicsoroghatják, hogy azt miként kell értelmezni
ĀA Magyar Helsinki Bizottság gyermekeknek mutatja be, hogyan tüntessenek
ĀVarga Judit szerint a tévedéseiről ismert filozófus egyszer még meg fogja köszönni a magyaroknak, hogy mindvégig kitartottak Európa és az unió mellett
ĀA két évvel korábbi lelki kútmérgezők munkája beérett. Itt vicsorog egy csapat mindenen utálkozó, mindent gúnyoló és mindent vihogva gyalázó balliberális
ĀSoros Alexet radikálisabbnak és baloldalibbnak tartják, mint apját
ĀFricska. Egészen elképesztő, hogy a sértett magyar ballib értelmiség milyen bántóan konokul és ostobán fújja maga köré az immáron sokadszorra kipukkadt véleménybuborékot
ĀFricska. Ezzel igazából nem is lenne baj, ha egy fogatlan, lecsúszott lókupecről lenne szó. Az is oda viszi a vak gebéjét, ahol még adnak érte valamit, még „instállom”, meg is csókolja a vevő kezét!
ĀFricska. Az egy hevenyészett sajtószemléből is kiolvasható, hogy még a balliberális értelmiségiek többsége is csak vakarja a fejét, és nem látják, merre van a hány méter