Sanyarú körülményei közt sem felejtve el hosszú távú céljait, mégpedig, hogy feltaláljon valamit, ami inkább a javát szolgálja az emberiségnek, mintsem a pusztulását, az egyik este J. Károly a már ébren is rózsaszínűnek látszó ötlettel szenderült álomba.
Éppen akkor jelentették be a Nobel-díjat, amit ő már az előző évben is megítélt volna, mert életben maradt, az oltás után is csak az ízületei fájtak. A büfés Eszter megjegyezte, hogy a térde és a porckorongja már előtte is fájt, ami az életkorának és az életmódjának együttesen köszönhető.
J. Károly büszke volt, hogy ő is ilyen okos és kitartó emberek közé született, és ha okosabb már nem is lesz, a kitartással sok hiányzó agysejt-kombinációt pótolhat. A kitartást viszont gyakran felülírta az óvatosság. Emlékezett rá, hogy legutóbb a békegépet is azért nem szabadalmaztatta, mert attól tartott, hogy a találmányát Ádám és Éva méltatlan utódai a háborúra használnák föl, épp az ellenkezőjére annak, amiért feltalálta, vagy amit a neveik jelentenek: az ember és az élet ellen.
Hogy miért látszott rózsaszínűnek az ötlet, annak egyszerű volt a magyarázata. J. Károly lelki szemei előtt egy szerelemgép képe rajzolódott ki, és látta maga előtt működés közben is.
Az internet minden belépéskor fölkínálta neki, pontosabban, rá akarta erőszakolni, hogy mielőtt megnyitná az aktuális híreket vagy érdekességeket, látogasson el egy tizennyolc éven felülieknek szóló oldalra. A virtuális erőszak odáig terjedt, hogy azonnali és következmények nélküli randevút ígért.
A hírek és érdekességek olykor összekeveredtek. Kína például visszaviszi az összes pandát Amerikából, ezzel is azt jelezve, hogy a két nagyhatalom között megromlott a viszony. Ezt az összefüggést az emberek nem igazán értik, és a pandák sehogyan sem. J. Károly abban is biztos volt, hogy Karcsi sem értené, ha visszavinné az üzletbe a teknőst, mert megromlott a viszonya saját magával.
Visszatérve a ki nem mondottan is fizetős randevúra hívó oldalakra, amiről J. Károlynak tudat alatt a nemzetközi politika pókhálója jutott az eszébe, ez a szerelemgép totális félreértelmezése, ő ugyanis sem az előzményekről, sem a következményekről nem szeretne lemondani. Ráadásul ezt már régen feltalálták, jóval az internet előtt, a gyorséttermek is ezt az ősi megoldást kínálják, annak minden káros élettani hatásával együtt, hiszen az ember még az éhségét sem tudja csillapítani, csak a pénztárcája büszkeségét.
Állítólag hamarosan fog kapni egy tájékoztatót is róla, hogy mennyivel több pénze lenne, ha azt nem a folyószámlán hagyja romlani, de J. Károlyt ez nem nagyon hozta lázba, mert szerény matematikai tudásával is pontosan ki tudta számolni, hogy a hó végén az ő, illetve a bank birtokában maradó nullából semmilyen körülmény között nem lesz attól eltérő szám.
Ahogy J. Károly mind gyorsabb ütemben közeledett az elalvás fázisához, a szerelemgép titkos tervrajza úgy kezdett átváltozni a büfés Eszter arcvonásaivá. Utolsó gondolat helyet egy mosoly suhant át rajta, hogy hátha a nővel álmodik, de az ébredés egészen gyötrelmes volt.
Minden tagja fájt, nemcsak az ízületei, még az agya is elzsibbadt. A szerelemgép ugyan elkészült álmában, de mikor bevitte a hivatalba, hogy kávézás közben kipróbálja a működését, épp a főosztályvezető jött vele szembe, aki rögtön lefoglalta a gépet.
Megnyomott rajta egy gombot, mire J. Károly megijedt, hogy ez az a pillanat, amit majd egy szép kapcsolat kezdeteként fognak emlegetni – de nem! A gép átváltozott bunkósbottá, és J. Károlyt nagy erővel ütlegelni kezdte, mindenhol, ahol érte, még belülről is gyomrosokat kapott tőle.
A férfi elvonszolta magát Eszter pultjáig, majd rekedt hangon azt mondta, hogy a feltalálók legnagyobb tévedése mindig az ember. Ki is fejtette, hogy semmi nem a találmányoktól függ, hanem az emberektől, akik használják azokat.
A szerző irodalomtörténész