Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

Könyvek – test nélkül

SZOBAKATEDRA

„A fülszöveg a könyv jövője” – idézte föl a Woody Allen Annie Hall című filmjében elhangzó „mcluhaniádák” egyikét az a tanulmány (a szerzője Halász László), mely a médiumok sajátosságaival, köztük a „technológiai determinizmussal” foglalkozott. Borges is utalt arra egy előadásában, hogy a legtöbb eszközünk, hasonlóképp a médiumokhoz, valamelyik érzékszervünknek (vagy testrészünknek) a megtoldása. Kiemelt szerepet adott a könyvnek, ami nem hasonlítható semmi máshoz, hiszen a könyv az emlékezet és a képzelet meghosszabbítása.

Nem épp „tudományos” módszereket követve, beletekintettem egy online magazinba a „10 ok, amiért szeretjük a nyomtatott könyveket” cím alatt. Itt olvastam, hogy bár a technológiai fejlődés miatt egyre nagyobb teret hódítanak az online kiadványok, sok olyan „előnye” van a hagyományos könyveknek, melyek egy ideig még garantálják a népszerűségüket. „Nem merül le soha” – áll első helyen az érvek között, amit „az új könyv illata” követ, aztán a könyvesbolti (vagy könyvtári) élmény is válhat akár önálló időtöltéssé – anélkül, hogy megvásárolnánk vagy kölcsönöznénk –, mert pusztán a borító, a tapintás, a lapozgatás is információforrás. Nem mellékes, hogy könnyebb a jegyzetelés, még az is megengedett, hogy az ember a saját könyvét kiemelésekkel, lapszéli kommentárokkal lássa el. Ennek (és a vizuális élmény más ingerekkel való összekötésének) következtében „könnyebb a visszaemlékezés”, a szemnek is pihentetőbb. Ám a „több könyv – nagyobb intelligencia” csak pozitív előítélet mindaddig, míg a több könyv valóban együtt nem jár a több olvasással, ami nem fogja rögtön a több tudást is jelenteni. Lapozni, visszakeresni, megtalálni” is könnyebb – ám ezzel nem értek egyet. Ha letöltöm a Petőfi-összes digitális verzióját, és egy bizonyos kifejezés előfordulásaira vagy különböző kontextusaira vagyok kíváncsi, könnyebben megtalálom az elektronikus dokumentumban. Azt viszont elismerem, hogy erősebb lesz az „érzelmi kötődés” ahhoz, amit hagyományos könyvben olvasok, sőt, a szövegértés és a reprodukció is könnyebb, mert ebben a „kézzel fogható” kronológiában jobban figyelünk az ok-okozati viszonyra is.

Hogy igaza van-e Borgesnek, mindaddig nem tudjuk, míg hozzá nem kezdünk az axiomatikus megállapítás értelmezéséhez, hiszen mind a négy szó jelentését tisztáznunk kellene. Mi a könyv, az emlékezet, a képzelet és a meghosszabbítás? Ez külön-külön is nehéz feladat, s bizonyára már a „könyvnél” megakadunk. Mert az argentin író nem elsősorban a könyv megjelenési formájával kívánt foglalkozni, hanem fogalomként, szimbólumként tekintett rá, s az elröppenő, ám élő szót állította szembe a maradandó és halott szóval. Szerinte „a könyvnek nem az a feladata, hogy felfedje a dolgokat, csupán az, hogy segítségünkre legyen a felfedezésben”. Felidézte, hogy Bernard Shaw-tól egyszer megkérdezték, elhiszi-e, hogy a Bibliát a Szentlélek írta, mire Shaw azt felelte, hogy minden könyvet, amit érdemes újraolvasni, a Szentlélek írt. „Azaz a könyvnek meg kell haladnia a szerző szándékát. A szerző szándéka esendő emberi dolog, a könyvben kell, hogy legyen valami többlet.”

Kezemben van egy díszes album: Könyvek, amelyek megváltoztatták a történelmet (ötezer évből kiválogatott hetvenöt könyv). A lista az egyiptomi Halottak könyvével kezdődik, benne szerepel a Holt-tengeri tekercsek, a Mahabharáta, a Gyémánt szútra, természetesen a Gutenberg-biblia, majd tudományos és elméleti könyvek, népszerű olvasmányok, a Grimm-mesék újabb illusztrált kiadása ugyanúgy, mint Einsteintől A relativitás általános elmélete. Ha összevetnénk ezt Hamvas Béla Száz könyvével, a régiek és a keletiek közt számos egyezést találnánk, az eltéréseket pedig elsősorban a nézőpontban.

Érdemes felidézni, hogy Hamvas szerint Homéroszt és Nietzschét egymással párhuzamosan kell olvasni; Pascalt magányosan, mert megtanít felismerni magunkban a félig hitetlen embert, aki szeretne hívő lenni; az Újtestamentumot pedig fölösleges a száz legjobb könyv közé venni, „mert amit ez a könyv mond, az minden ember szívébe írt szent jel. Ha ez valakiben nincs meg, azon a többi kilencvenkilenc könyv sem segít.”

A Biblia egyébként „a könyvek könyve” – ha olvassuk, egyrészt tárgy, másrészt pedig nem-tárgy, hanem olyan univerzális információ, mint amilyen maga a hit is. Fogalom, amely ugyanúgy jelöli a könyvként kézbe vehető információk rendezett halmazát, mint magának az információnak az elrendezési és megjelenési módját – következésképpen szimbolikus Könyvnek lehet tekinteni az információk megjelenésének megannyi formáját, például a természetet vagy magát az univerzumot is.

A világot pedig mindaddig labirintusnak fogjuk látni (ahogy bemutatta ezt Borges is például a Bábeli könyvtárban vagy Az elágazó ösvények kertjében), amíg meg nem találjuk a saját történetünket – amiről persze mindaddig nem fogunk tudni semmit, amíg ki nem jelöljük saját helyünket a világban. Amíg meg nem fogalmazzuk, hogy mi a dolgunk, mi végre élünk, s nem hiába.

A szerző irodalomtörténész