Jelentéktelen momentumnak tűnt, ezért J. Károly előbb föl sem figyelt a zörejre. A következő pillanatban azonban fészket vert benne a sejtelem, hogy valaki elejthetett egy pénzérmét. A zaj irányába fordult. Nem volt ott senki, az érme viszont ott volt, az élére állva éppen felé gurult. Nocsak! Mintha egyenesen az égből pottyant volna, hogy J. Károlyhoz vándoroljon.
Amikor a cipőjéhez ért, gyorsan rálépett. Körbenézett, hogy látja-e valaki, nehogy idegen pénzek eltulajdonításával vádolják meg. De mindenki magával volt elfoglalva, nem akart vele senki sem párbeszédet kezdeményezni a pénzről.
Az óvatosság kedvéért J. Károly a nadrágzsebébe nyúlt, és a kulcscsomóját leejtette a földre. Erre már néhányan odanéztek. A férfi zavarba jött, de sikerült neki a kulcsokkal együtt a pénzérmét is fölvenni. Csak annyit látott, hogy ez valamilyen idegen pénz, jóval nagyobb, mint egy kétszáz forintos.
Leszállt a villamosról, s amíg megtette a megálló és a hivatal közötti kétszáz métert, úgy érezte, hogy nagyon süti a zsebét a pénz, pedig nem lopta, hanem találta. A villamoson nem akarta elővenni, mert ez az ő magánügye, de már alig várta, hogy alaposabban megnézze, mit küldtek neki az égiek.
A kezdésig még van egy fél óra, a büfés Eszter épp a kávéfőzőt állítja be, s amíg végez, addig ő leül az egyik asztalhoz, hogy megvizsgálja az adományt.
De hiszen ez egy guruló dollár!
Mikor a tévében hallotta a kifejezést, egészen mást gondolt róla. Ezen itt, amit a kezében tart, minden egyes részlet világosan kivehető. Van egy férfifej rajta, fölötte a Liberty szó, amiről tudta, hogy a szabadságot jelenti, alatta pedig az 1971-es dátum.
Jó régi, gondolta J. Károly, már csak a saját életkorát tekintve is, mert abban az évben kezdte az első osztályt az általános iskolában. Állt ott még egy kisbetűs felirat, de azt egyrészt nehezen olvasta szemüveg nélkül, másrészt meg, ha olyan lett volna a látása, mint hatéves korában, akkor sem érti.
Eszter majd segít elolvasni és lefordítani, a másik oldal szövegével együtt. Ezen volt a fej, tehát a másik lesz az írás. Ennek a nagy részét maga is értette, nem kell hozzá különleges tudás: felülre a United States of America, az alsó részre pedig a One Dollar felirat volt ráverve, ám az apró betűkkel nem boldogult.
Amikor Eszter végzett a kávéfőzővel, a férfi elújságolta neki, hogy a villamosra várva, odagurult hozzá vagy háromszázötven forint – s mutatta is vigyorgó arccal az egydollárosát.
Eszter azt mondta, hogy hűha!, és magyarázni kezdte, hogy ez sokkal többet ér, mert ezüstből van, alig kopott, és a gyűjtők adnak érte tízezer forintot is. Vagy még többet. Gyorsan hozzátette, hogy a barátnőjének a sógora szintén gyűjtő, neki is van ilyen ezüst egydollárosa, az In God We Trust pedig azt jelenti, hogy Istenben bízunk. Ezt is a barátnőjének a sógorától tudja.
Több mint tízezer forint?! – álmélkodott J. Károly. Kijelentette, hogy akkor megtartja, illetve eladja, bár előtte még éppen azt fontolgatta, hogy felajánlja mikroadományként.
S még a lépcsőn is azon törte a fejét, hogy a másik kisbetűs szöveg, az E pluribus unum azt jelenti, hogy Sokból egy. Ez az információ Eszter telefonjából származik, ahogy az is, hogy a mottó a különálló államok egységére utal, de J. Károly egészen másra gondolt. Hogy a sokból most egy dollár odagurult hozzá.
A munkaidő végére meghozta a döntését. Egyelőre nem adja el, hiába kínálnák a névértéke harmincszorosát. Mert amikor a rendes dollár elveszíti az értékét, ez az ezüst sas biztosan sokkal több hasznot fog majd neki hozni.
Hogy a többi guruló dollár mennyit ér, azt nem tudja, de azt igen, hogy ezért a mikroadományért legfeljebb annyit vár tőle az Ég, ahonnan a pénz is jött, hogy maradjon tisztességes. Akkor, bár néha késik, a jutalom sem marad el. Mielőtt elaludt, az is eszébe jutott, hogy már maga a tisztesség érzése is jutalom. J. Károly ritka pillanatainak egyikét élhette meg – elégedett volt.
A szerző irodalomtörténész