Kövér László: Európát a hamisság és a halál felé terelik
ĀA házelnök szerint keresztény hit és nemzeti összefogás nélkül Magyarország jövője is veszélybe kerül
ĀA házelnök szerint keresztény hit és nemzeti összefogás nélkül Magyarország jövője is veszélybe kerül
ĀAz Air Force One fedélzetén újságírók kérdéseire válaszolt Donald Trump
ĀVáratlan helyszínen szólalt meg Szijjártó Péter
ĀXIV. Leó pápa rövidesen Törökországba látogat
ĀA Demokratikus Koalíció sajátos módon demokratizálná a katolikus egyházat
ĀA katolikus egyházfő vasárnap hét új szentet avatott
ĀFából és kerámiából készült a 520 méteres fal
ĀFilmkritika Az ásatás című dán televíziós sorozatról
ĀAz őszödi nép életében fordulatot hozó, korszerű ismereteket átadó piaristák jelmondata: Pietas et litterae – Kegyesség és tudomány
ĀVeszprémben nem pusztán egy épületet szenteltek újjá, „hanem saját múltunk, történelmünk alapkövéhez térünk vissza".
ĀA washingtoni Biblia Múzeumban írt alá kutatási megállapodást Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter
ĀKínjukban már nem tudnak mást kitalálni ahhoz, hogy valami reflektorfény hulljon reájuk is végre, mint hogy olyan rágalmakat kreáljanak ellenfeleikről
ĀFilemon Norbert: Ilyen esetek a francia forradalom során, vagy a totalitárius ideológiák idején történhettek
ĀCharlie Kirk nem politikai gyilkosság áldozata lett, hanem keresztény vértanú
ĀAzbej Tristan az elmúlt hetek merényleteiről beszélt
ĀTöbb száz templom felújítása folytatódik
ĀBalatonőszöd falujában, az egykori hírhedt kormányüdülő fölött ma félezer ember lakik
ĀValószínű sokan olvasták annak idején, hogy II. János Pálnak prófétai látomása volt Európa iszlamista megszállásáról a harmadik évezredben
ĀAzbej Tristan szerint szükségünk van a remény politikájára
ĀKereszténység nélkül ma nem lenne Magyarország, és nem lenne Európa sem
ĀA „hosszú forró nyár” ingerlékenyebbé teszi az embert, ezért a perzselő hőség is közrejátszhat a Gellért-hegyi Szabadság szobor talapzatára felrajzolt kereszt körül fellángoló újabb heves közéleti civakodásban
ĀA kormány kezdeményezésében 120 keresztet újítanak fel
ĀXIV. Leót úszómedence és teniszpálya is várja Castel Gandolfóban
ĀA magyar kormány eddig minden lehetséges támogatást megadott a szlovák közösségek részére
ĀMegható videóban mondanak köszönetet az üldözött keresztények a magyaroknak
ĀA tájékoztatás szerint a merénylő vasárnap robbantott a szíriai főváros zömében keresztények lakta Dveila negyedében
ĀA FeltöltŐ nemcsak a kereszténység üzenetét terjeszti
ĀAzbej Tristan szerint a magyar támogatáspolitikai megközelítés a helyi partnerségekre épít
ĀA keresztény szellemiségű könyvkiadók legnagyobb hazai seregszemléjét immáron harminckettedik alkalommal rendezik meg