Bámulta a teknőst, csodálkozott, hogy milyen kevés élelemmel beéri, nem unja még a salátát, a répát és almát; néha vesz neki gilisztát is, ha nem talál a parkban, vagy snecit, ami nem található föl a parkban, előbb ki kell horgászni, ezért egyszerűbb megoldás a kisállat-eledelbolt. A zöldségeket ő is szereti, nemcsak a marxista és liberális ideológusok, s egyszer megkóstolta az apróhalas rántottát, mert már unta, hogy mindig csak pirítóst eszik a tojáshoz, viszont a gilisztával még nem próbálkozott.
Ahogy a teknőst nézte, J. Károly arra gondolt, hogy minden csak illúzió.
Lehet, hogy nincs is teknőse, vagy van, csak nincs neki ízlelése, és hályog van a szemén. Lehet, hogy ő sem létezik, a hivatal sem, a főnöke sem, és a büfés Eszter is csak illúzió. A főnöke nemlétezése átmeneti örömmel töltötte el, a nő nemlétezésébe pedig már kezdett belenyugodni, de azt sehogyan sem értette, hogy egy illúzió miért képes szorongást és vágyakozást kelteni benne.
Persze, ha minden csak illúzió, akkor a szorongása és vágya sem igazi, és akkor nincsen háború sem, nincs pénz sem, amiért a háború folyik. Azt, hogy nincs pénz, J. Károly szokta érezni a boltban, vagy amikor meg kell tervezni a kiadásait, viszont, ha igaz, amit az illúzióról gondol, az is csak érzéki csalódás, hogy méregdrága karórákban ülnek be a luxusterepjárókba azok az emberek, akik el akarnak jutni a villától a magánrepülőgépig.
S illúzió a lefizetett politikusoktól hemzsegő uniós parlament, illúzió, hogy vannak mindenkire érvényes jogszabályok, sőt a főváros csődje is csak illúzió.
J. Károlynak korogni kezdett a gyomra, a maradék pénzéből a teknősének vett almát, a büfés Eszternek meg egy tábla mogyorós csokoládét, de próbálta azzal nyugtatni magát, hogy nem is éhes, mert ez is egy érzéki csalódás.
Tulajdonképpen őt is csak álmodja valaki. Viszont, ha valaki álmodja őt, akkor annak a valakinek bizony léteznie kell, és ha mégsem, akkor azt is csak álmodja valaki, aki őt álmodja.
A kép egyre zavarosabb, pedig egyszer mintha erről is beszélt volna neki Eszter. Hogy a legjobb, ha nem foglalkozunk az olyan dolgok létezésével vagy nemlétezésével, amit képtelenek vagyunk megérteni, pedig van rá magyarázat, de a tudományt mindig felül akarja írni az ideológia.
J. Károly azonban már nem volt biztos benne, hogy tényleg lezajlott-e köztük ez a beszélgetés, vagy csupán megcsalja őt az agyában keletkezett téves információ.
Szorongás töltötte el arra a gondolatra, hogy talán nincs is teknőse, és úgy döntött, nem megy be dolgozni. Nem szeretett volna találkozni a többi illúzióval, és a tévét sem kapcsolta be, hanem leült a fotelbe, és várta, hogy felébredjen az a valaki, aki őt is csak álmodja.
A szerző irodalomtörténész