A megállóban lévő digitális kijelző szerint a villamos két perc múlva érkezik. Majd a kijelző tizenegy percet mutatott, utána tizenötöt, egy perc múlva kilencet. J. Károly ránézett az órájára, hogy az is összevissza jár-e. Akkor látta, hogy otthon felejtette. Bosszúságában az jutott eszébe, hogy inkább megfigyeli a többi várakozót. Mindenki kezében mobil volt. Abban is van óra, de J. Károly nem kezdte keresgélni az övét. A táska aljára tette, a szendvicsek alá.
Talán üzenetet küldenek, hogy késni fognak, vagy a menetrendi alkalmazást nézik, hogy mikor jön a villamos. Vagy újabb adatokat szolgáltatnak érdeklődési körükről. Arról, hogy nekik teljesen mindegy, mivel, csak teljen az idő. A felhőben minden másodpercük nyilván van tartva. Ezt a büfés Eszter mondta, elmagyarázva, hogy nem az új telefonjában fér el ennyi adat, hanem a felhőben. Az ég aznap tiszta volt, J. Károly nem látott egyetlen fia felhőt sem. Nehezen értette a dolgot, de annyiban hagyta, mert Eszter úgyis jobban tudja.
Épp azt fontolgatta, hogy még átugorhat a szemközti piacra, s megveszi a vacsorára való sárgarépát a teknősnek. Ekkor észrevette, hogy a villamos feltűnik a kanyarban. A kijelző tizenhét percet mutatott. A sárgarépa ráér, nem szeretne lemaradni, jelezzen bármit is a digitális tábla. „Garázsmenet” – ez volt a járatszám helyett feltüntetve. J. Károly nem tudta mire vélni a hibát, hiszen a villamosnak láthatóan semmi baja nincs. Lehet, hogy a feliratot keverték össze a „Tanulójárattal”.
A kijelző három percet mutatott. Biztosan elromlott a felhője, gondolta J. Károly, meg azt is, hogy a piac most nem jó ötlet, inkább figyeli az emberek reakcióit. Hallotta a hírekben, hogy a megfigyelés ismét divatba jött. Azaz, mindig is divatban volt, de most el is árulják, hogy kiket figyelnek. Ha a barátok is titokban gyűjtenek adatokat a másikról, azok nem barátok, gondolta J. Károly.
Amúgy minden be van kamerázva, figyelik az internetet és a telefont, és mióta új mobilja van, csak úgy tud védekezni, hogy igyekszik nem használni. Eszterrel megvitatta, hogy a régit sem használta, ez viszont olyan, mint egy szirén, akarata ellenére is elkezd rajta keresgélni. Bár az ujjait nehezen tudja a képernyőhöz igazítani, véletlenül mindig rákattint a hirdetésekre. Most például márkás órákat, sportszereket és potencianövelőt akarnak neki eladni, utóbbit biztosan az életkora miatt. De ha olyan okos lenne az a felhő, tudná, hogy nincs kivel kipróbálni a hatékonyságát, a sportszerekhez sportolnia kellene, a márkás órához pedig lecserélni a teljes ruhatárát. Új munkahelyet és több fizetést viszont nem hirdetnek, hogy legyen miből vásárolni!
A felhő talán azt is látja, hogy néha sóvárogva megáll egy kirakat előtt, ám bemenni soha nem mer az üzletbe. Ki kellene kapcsolni a telefont, hogy ne tudják ellenőrizni, mikor merre jár, akár felhős az ég, akár nem. Arról nem is beszélve, hogy az új készülék gondolatolvasó. Csak nehogy az osztályvezető is tudomást szerezzen róla, hogy mit gondol! Bár az amerikaiak azt hiszik, hogy a barátok és az ellenségek titkait, sőt a gondolatait is ki tudják hallgatni, mégis gyakran mellényúlnak. Utána meg ráfogják az egészet a felhőre.
Az persze nem ártana, gondolta J. Károly, ha a büfés Esztert beavatnák azokba a ki nem mondott ábrándokba, amit róla tud a felhő. Neki ugyanis nincs meg hozzá a bátorsága. Idáig jutott, mikor megérkezett a tömött villamos. A kijelző mínusz tizennégy percet mutatott. Ő már nem fért föl a járatra, így a telefonját kikapcsolta, s elindult gyalog. Közben rájött, hogy elfelejtette megfigyelni az embereket.
Nem is baj! Felnézett az égre, s meglátott egy felhőt. Abban úgyis ott van minden, ami a megállóban történt. Neki majd elég lesz megfigyelni az esőcseppeket.
A szerző irodalomtörténész