J. Károly megrémült a lehetőségtől, hogy akár örökké is élhet. A templomban ezt már hallotta – közeledve a húsvéthoz, az örök élet reménysége és bizonyossága számára is valamilyen bölcs megnyugvást hozott, hogy a teste ugyan semmivé lesz, a lelke nem fogja érezni azt a sok halálos erőt, mint amilyen például a félelem, a fájdalom, a hiány vagy a betegség.
Nem is ettől rémült meg, hanem attól, hogy általában és konkrétan élhet örökké. Az ingyen sör mellé ezt már az egyik párt is megígérte, de J. Károly nem vette komolyan, mert szerinte az örök élet nem a pártoktól függ, főleg akkor, ha nem állnak ki a béke mellett. Sört isznak vagy inkább valami erősebbet, és vizet prédikálnak.
Az a hír aggasztotta, amit a büfés Eszter mondott neki. Egy jövőkutató, tehát egy tudományos jós szerint már 2030-ra ki tudjuk tolni az emberi élet időtartamát, mégpedig a nanotechnológia segítségével. A láthatatlanság így már meg is van, most már csak a halhatatlanság kell hozzá, gondolta J. Károly, s arra is gondolt, hogy az a „nano” méret nem sokkal kisebb, mint az ő fizetése – azt sem nagyon szokta látni.
A tudományos jós szerint olyan kisméretű robotokat lehet beadni akár egy injekciós tűvel is, amelyek az ereinkben összekeverednek a vérrel, meggyógyítják a beteg sejteket, és visszafordítják az öregedést. „Ekkorra az agyunk már a nanorobotok segítségével tud csatlakozni közvetlenül az adatfelhőhöz, így valóban elérjük a teljes halhatatlanságot.” Ezt olvasta Eszter, és közben J. Károly tovább szörnyülködött, hogy ha a mesterséges intelligencia hozzákapcsolódik az agyához, akkor végképp nem lesz magánélete, még a gondolat szintjén sem.
J. Károly éppen 2030-ban lesz nyugdíjas, tehát ez azt jelenti, hogy örök életében nyugdíjas lesz. Persze, akkor a nyugdíjkorhatárt is kitolnák, mert az injekciós robotok kijavítják a hibát, ami a szervezetében keletkezett. Szerinte azonban ezt előbb ki kellene más szervezeteken is próbálni, például az aggódó civileken és a valóságtól teljesen független jelentések megszövegezőin, az uniós parlamenten vagy az Európai Bizottságon.
Ránézett Eszterre, és megint elbizonytalanodott, mert nem tudta elképzelni, hogy az örök élet vajon elegendő idő lenne-e ahhoz, hogy magához tudja hódítani a nőt. Erős kétsége támadt a meghódítás lehetőségének és az örökkévalóságnak az ilyen típusú korrelációját illetően.
Az is baj a halhatatlansággal, hogy az ördögnek például már most örök élete van, és akkor a végtelenségig lehetne küzdeni vele. Nem beszélve arról, hogy ha a lélekvándorlás igaz, és Eszter szerint semmi kétség nem férhet hozzá, örök élet már létezik, csak egyszer kutya vagy tehén, másszor ember és orangután, harmadszor légy formájában.
Ha az emberből légy lesz, az a szakasz nem tart túl sokáig, főleg ha lecsapják vagy pókhálóba kerül. Valami nagy szörnyűséget kellett ahhoz elkövetni, hogy az ember légy formájában szülessen újra. J. Károly ismer – legalábbis névről vagy a tévéből – olyan politikusokat, akiknek a következő életükben légy, csiga vagy pióca és csótány képében kellene újraszületni, esetleg ezek hibridjeként. A főosztályvezetőt orrszarvúként tudja elképzelni, Esztert viszont továbbra is Eszterként vagy delfinként.
Vajon Karcsi ki vagy mi volt, mielőtt teknős lett belőle?
J. Károly úgy tudta, hogy a teknősök már most is majdnem halhatatlanok, s mikor meglátta Karcsi kifejezéstelen tekintetét, rájött, hogy ha lenne örök élet konkrétan és testileg is, nem volna értelme az optimizmusnak sem. Kész tény lenne, ezért a remény is fölöslegessé válna.
Márpedig J. Károly a reményt egyelőre fontosabbnak tartotta a halhatatlanságnál.
A szerző irodalomtörténész