Emlékeztünk. Emlékezzünk?

Március 15-ét a legtöbb helyen méltó módon ünnepelte meg az ország. Kiskőröstől a határon túli magyar közösségekig. Itt-ott voltak disszonáns hangok, ünnephez, emberhez méltatlan megszólalások is, de fátylat rájuk, a statisztika nem rossz, végtére is egyedül a pedagógustüntetések hívei körében trágárkodott a szennyes megnyilvánulásairól elhíresült diáklány, úgy tűnik ezen túl – a nevelésügy nagy dicsőségére – tőle csak ez várható el.

A prímet maga Gyurcsány Ferenc vitte, ő ugyanis a DK ünnepi rendezvényén egyebek közt azt találta mondani, hogy: „Ma bajban van az, aki szabadságért küzd, mert a kormány a szabad magyar gondolat és élet elfojtója.” Aztán még arról is beszélt, hogy a kormány hazafiatlan és törvénytelen, bár a magvas megállapítást már nem tartotta érdemesnek boncolgatni, bizonyítékokkal alátámasztani. Az ünnepségen megszólalt az árnyékkormányfő is. Az ő megemlékezésének többek közt része volt az a kijelentés, miszerint rengeteg mindent elloptak tőlünk, a Balatontól egész iparágakig, s ellopták a nemzeti gondolatot is. S mert e kijelentései nyomán férjéhez hasonlóan ő sem bontotta ki a fentebb tett megállapításainak minden részletét, mi azóta is azon törhetjük a fejünket, hogy a gaz Orbán vajon miképpen fojtja el a szabad magyar gondolatot, vajon miért hazafiatlan, továbbá hogyan sikerült neki a Balaton mellett a nemzeti gondolatot is ellopnia. Tőlem ugyan nem sikerült neki, jegyzem meg halkan, nekem ugyanis még megvan a nemzeti gondolatom. Nos, amíg mindez nem tisztázódik, s amíg nem sikerül a neves házaspárnak visszavennie birtokukba a nemzeti gondolatot, meg persze az egész Balatont, addig emlékezzünk egy kicsit! Méghozzá arra az időszakra, amikor Gyurcsány úr volt a miniszterelnök, azaz a 2004-től 2009-ig.

Nosza, szemezgessünk! A 2006. év ötvenhatos ünnepségeit galádul elfojtó szemkilövetők ettől az időszaktól kezdve már nem szerettek és nem mertek ünnepelni. A Magyar Rádióba rendőröket küldtek, szegények ott bóbiskoltak a Pagodában, valamint bedeszkázták a Bródy Sándor utcára néző ablakokat, az udvaron pedig ártatlan embereket kínoztak. Valószínű, sokak emlékezete nem őrzi már azokat az időket pontosan, de hogy a fő parancskiosztó, szemkilövető ma, március 15-én azt merje mondani, hogy a jelenlegi kormány a szabad gondolat és élet elfojtója, az több mint arcátlanság. Menjünk tovább az időben!  Arra talán még sokan emlékeznek, hogy 2008-ban, az aradi vértanúk emléknapján egyedül „ünnepeltek” a közjogi méltóságok. Mégpedig a Parlament előtt, az ország háza köré vont túlméretezett ketrecben, hiszen kordonokkal volt lezárva a tér. Nemzeti gyásznapot tartottak nemzet nélkül. Ha valaki már elfelejtette, emlékeztetem rá, hogy akkor már két esztendeje nem volt jogunk a parlamenthez, a Kossuth térhez, az Alkotmány utcához, s lényegében az egész Belvároshoz. Kizárattunk. „Nem kell odamenni” – szólt a válasz. S hosszú időre felállították a gyávaság kordonjait. Az volt az az időszak, amikor a szemkilövetők elismerték, hogy hazudtak éjjel-nappal, valamint ketrecbe zárták valamennyi ünnepünket. Ez volt az az időszak, amikor a mai kormányt a szabad gondolat és élet elfojtójának nevező DK-vezért – az ország gazdasági mélybe taszítása és nyílt hazudozásai miatt – még a BBC újságírója is megszégyenítette. S ha már a gazdaságnál tartunk, pontosabban az ország gazdaságát mélybe taszító DK-s főszónoknál, akkor arra sem árt emlékeznünk, hogy 2010-ben, amikor Orbán Viktor pártja győzött a választásokon, Orbán meg nyilván arra készült éppen, hogy elfojtsa a szabad életet és a szabad gondolatot, nos, azokban a sokak számára ünnepi pillanatokban Gyurcsány úr arról biztosította Orbán Viktort, hogy midőn pártja győzelme után felébred, még azon a napon meg fogja bánni, hogy a világra jött, s elátkozza azt a percet, mikor oly ostoba volt, hogy ismét hatalomba lépett. Ily demokratikusan fejezte ki érzéseit ez a talpig úriember.

Idén tehát a fentebb említett gyurcsányi és dobrevi gondolatokkal ünnepeltek a DK-sok, mások meg versekkel, táncokkal, lélekemelő dalokkal, s történelmi nagyjaink megidézésével. S amikor másnap megjelentek az újságok, s bennük az, ki hogyan ünnepelt, akkor – a lélek útjai kiszámíthatatlanok – nekem Zas Lórántnak, az 1956-hoz mindhalálig hű emigráns magyar költő Ugyanazok című verse jutott eszembe. Érti, aki akarja. Íme: „Ugyanazok mondanak nemet, / akik már igent mondtak. / Ugyanazoknak a verseit szavalják, / Akiknek a verseire masíroztak. / Ugyanazokat tapsolják, / akik kaptak egy díjat. / Ugyanazok a fejfedők, / ugyanazok a derékszíjak. / Ugyanazok emelnek szobrot, / akik már szobrot loptak. / Ugyanazok a fák és ugyanazok az / éjszakák és ugyanazok a halottak. / Ugyanazok az orgiák, / és ugyanazok dalolnak. / Hihetsz te ugyanazoknak?”

A szerző újságíró