Dobrev-féle egyházjog
ĀA Demokratikus Koalíció sajátos módon demokratizálná a katolikus egyházat
ĀA Demokratikus Koalíció sajátos módon demokratizálná a katolikus egyházat
ĀMindhárman megtartják mentelmi jogukat
ĀLapunk Kiszelly Zoltánt kérdezte Gyurcsány Ferenc lemondásáról és a DK jövőjéről
ĀAzt hihetnénk, már csak a nagy számok törvénye alapján is, egyszer csak eszébe jut valami értelmes gondolat a magyar ellenzék pártjai valamelyikének
ĀA DK-s politikus és a sánta kutya tipikus esetéről van szó Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint
ĀEgy ideje a Gyurcsány házaspárt figyelem. Különösen így, hogy a házi tündér Dobrev Klárából szintén politikus lett
ĀAz EU megerősíti védelmi mechanizmusait az árvízhez hasonló katasztrófák kezelésére
ĀHét Csongrád-Csanád vármegyei termőföld zsebszerződéssel történő átruházása miatt kért ügyészi keresetindítást
ĀSzázötvenöt millió forint pályázati pénzt kell visszafizetni
ĀFeleannyi mandátumot szereztek az európai parlamentben, mint öt éve
ĀFRICSKA. Az ember csak várt és várt, és reménykedett. Mert az nem lehet, hogy a mindig robbanékony Demokratikus Koalíció ne tudjon egy öblös marhaságot mondani a Fideszről
ĀVitára hívta a tizenegy listát állító szervezet vezetőjét a közmédia
ĀAz elnyűhetetlen Fletó kiadta a hadiparancsot, miszerint „rendszert lánglelkű szónoklat még soha nem döntött meg. Ahhoz nem beszélni, hanem cselekedni kell. Ahogy Dobrev Klára teszi”
ĀA volt köztársasági elnök reményét fejezte ki, hogy az országgyűlési és az európai parlamenti képviselők „nem bújnak” majd a mentelmi jog mögé
ĀKétharmadtól kétharmadig bukdácsolnak a semmibe, újra és újra megígérve, hogy most aztán ők „felszántják” a vidéket
ĀRosszabb helyzetben van a baloldal, mint 2021-ben, mielőtt megállapodtak a totális összefogásban
ĀA hétköznapi nagyobb és apróbb csodákból táplálkozó kellemes életérzés egyik kulcsa a régi intelem megfogadása: „Tartsd magad távol a hülyéktől!”
ĀKicsinyes politikai bosszút állnak a magyarokon, amiért nem rájuk szavaztak a választásokon
ĀNem volt elszámoltatás, így lettünk következmények nélküli ország, s vagyunk ma is
ĀA volt főtitkár neve helyére a "hóhér", Apró Antalé helyére pedig a "pribék" címkét ragasztották
ĀMost aztán főhet az ellenzék törpe minoritás pártjaiban lévő politikusok feje, a vezérürü Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc kihajította őket
ĀAz ifjúkommunisták öregecskedő embere, aki önnönmagát egyenesen dicső forradalmunk és szabadságharcunk őrzőjének nevezte
ĀGyurcsány régebben arról beszélt, hogy Botka állítása nagyon egyszerű, és bűnbaknak kínál fel egy társadalmi csoportot, a gazdagokat
ĀA Demokratikus Koalíció szociáldemokrata cégére nem több, mint politikai termék. Kommunikációs trükk. A múlt átértékelésének és a jövő elhazudásának kísérlete