Érzelmek

Nem hiszem, hogy a futball-világbajnokság nézőinek, szurkolóinak érzelemvilágát felülmúlja bármilyen csoport vagy közösség emóciója. A televízió képernyőjén látható dráma és eufória, öröm és bánat olyan fokon nyilvánul meg, amit szavakkal igen nehéz visszaadni. Mankón járnak a szavak, ha az érzelmek vulkánjairól vallani kell. Én ebben a magas hőfokban a világban zajló negatív események visszatükröződését is látom. Az ösztönök, érzések és vágyak megfosztják a szurkolókat akaratuk és képességeik teljes birtoklásától, és soha nem látott szenvedélyek rabjai lesznek. Írhatom azt, hogy az ész rabszolgájává válik a szenvedélynek. Miközben a szurkolás nem lépi át a törvényes keretek határait. Kivételek – letartóztatásokkal járó „ünneplések” a féktelen öröm miatt – persze vannak. A sokféle ötletes maskara, az egykori legendás hősök bőrébe bújás, az arcok kipingálása, a dobok és kürtök hangzavara, a zászlók lobogtatása, a rigmusok, énekek, gesztusok és táncok farsangi kavalkádja és így tovább csak fokozzák az érzelmek kinyilvánítását.

Az extázis azonban nemcsak a világbajnokság labdarúgó-mérkőzéseiről szól, hanem a résztvevők hazájáról is. Elég csak arra gondolni, hogy a játékosok milyen önfeledten éneklik országuk himnuszát. Az uruguayi válogatott Suarez nyilatkozta a csoportkörből való kiesésük után: „Nagyon fáj így elbúcsúzni a világbajnokságtól, de nyugodt szívvel mondhatjuk, mert mindent megtettünk a hazánkért.” „Itt mindenki a hazájáért harcol” – mondta a horvát válogatott Modric. A haza iránti szeretetüket közvetítik a szurkolók is, amikor teljes lánggal égnek, és eltorzult arccal lelkesednek a látottakért, örömükben és bánatukban sírnak. Ők is tudják, hogy az érzéseinket kimutatni nem gyengeség Az erőviharok már csak ilyenek. Nem a racionális mérlegelés az alapjuk. Mondom, írom, nincs párjuk. Hiszek abban, hogy az érzelem az egyetlen dolog az életben, ami fölött személyes hatalom nem létezik. A tudatalatti nyelvezete pedig a szabadságot is jelenti.

Maurice Druon francia író állította: „A tömegnek két hangja van: egy a gyűlöleté, a másik az örömé; csodálatos, hogy ily sok együtt üvöltő torok két ilyen különböző zajt tudjon produkálni.” És tegyük hozzá, hogy egyik pillanatról a másikra. Bizonyos érzések olyan erősek, hogy szinte beléjük roppan az ember, és már-már az őrjöngés határára kerül. A neurológusok szerint az érzések nem egyebek, mint az agysejtek kommunikációja egymással.

De ne menjünk el szó nélkül azok mellett sem, akik a szurkolók érzelmeit látva csordát emlegetnek. Köztük volt Berda József költő is, aki egyik epigrammájában így énekelt: „A bárgyu birkák örömét / hangszórózzák; puff neki! / Csordák csordáinak öröme ez / mely a hülyék agyát eteti!”

Hihetetlen, hogy a szurkoló milyen könnyen elveszíti a kontrollt. Az egyik nap még fent van, magasan az egekben, másnap meg arccal a földre kerül – vélhetik azok, akik a költővel értenek egyet. Ők egy másik Berda-epigrammával is előhozakodhatnak: „Futballfejjel gondolkozók falkája; / Ó, mint utál titeket a tiszta értelem! / Csak gól! csak goól?! s agyatok bélsárja: csak / ennyi marad meg belőletek – a mérlegen.”

A fentiekhez teszem hozzá: virágozzék minden virág! És keskeny a mezsgye az öröm és a kín között. Az alkalom pedig nem más, mint lelki beállítottság, amely párosul a cselekvéssel.

A szerző újságíró