Kő András

Vélemény és vita

Kockázat

Négy évtizede történt. A sportlap akkori vezetői már nem élnek, ezért bátorkodom a közvélemény előtt vállalni, hogy én voltam a tettes, bizonyságul annak, hogy kockázat nélkül nem lehet élni. Különben is, nincs nagyobb kockázat, mint az őszinteség. Ebben az esetben a felháborodásom szülte a cselekvést. Megbízható forrásból megtudtam, hogy az Óbuda téesz ökölvívó szakosztályában visszaéltek a pénzekkel. De egy ilyen hírt a nyolcvanas évek elején lehetetlen lett volna a sportlapban megjelentetni. Ezért aztán cselhez folyamodtam. Annak idején még nem volt internet, a különböző híreket és eredményeket a telefonhívások alapján rögzítették a gépírónők, megjelölve, hogy kiktől kapták az információkat. Legépeltem tehát a visszaélésről szóló hírt a sporthivatal sajtóosztálya vezető munkatársának a nevében – ez biztosította a zöld utat –, és ismerve a belső folyamatokat, abba a liftbe dobtam a kéziratot, amelyik a második emeletről érkezett az első emeletre, majd onnan az olvasószerkesztőhöz, végül pedig a nyomdában landolt.

Másnap pedig megjelent a hír, és kiverte a biztosítékot! A sporthivatal sajtóosztálya joggal tiltakozott, hogy ilyen hírt ők nem juttattak el a sportlap szerkesztőségébe, a sportlap főszerkesztője vörös fejjel rohangált a folyosón, és általános vizsgálatot kezdeményezett; egy túlbuzgó rovatvezető sorra járta a szobákat, és megpróbálta összehasonlítani az eredeti kéziratot a különböző írógépek betűivel. Mondhatom, megmosolyogtató pillanatok voltak ezek, de soha nem derült ki, hogy ki állhatott a hír megjelentetése mögött. Hárman tudtunk az esetről, de mi hárman megfogadtuk, hogy úgy hallgatunk a dologról, mint a sír. Tisztában voltunk azzal, hogy a titoktartásnak egyetlen módja van, ha nem nyitjuk ki a szánkat. Be is tartottuk a fogadalmunkat. Negyven év múltával most fordul elő először, hogy a történtekről írok.

Az Óbuda téesznél ezek után szintén vizsgálat kezdődött, és tudomásom szerint hullottak a fejek. A kockázat tehát célt ért.

Hamvas Béla írja a kockázatról: „Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem a törvényt keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a megszokás. A váratlan…” Mintha az író gondolatai alapján lépegettünk volna…

Tisztában voltam azzal, hogy ha kiderül a csalafintaság, ez az állásomba is kerülhet. De a lelkiismeretem lesöpörte a félelmet. Állítólag mindenkinek van egy „kockázatizma”, amit csak úgy óvhat meg az elcsökevényesedéstől, hogy néha kockáztat. Annyi lehetőség van rá az életben. Szellemes mondás, hogy a legnagyobb kockázatot az jelenti, ha egy szakadékot két részletben akarunk átugrani. Ha némelykor nem merészkedünk a hullámokba, sohasem tanulunk meg örvénylő vizekben úszni. Legyünk persze józanok. Soha ne kockáztassunk büszkeségből, türelmetlenségből, csak ha az igazságérzetünk diktálja. Kockázat nélkül nincs siker, és arra is fel kell készülni, hogy veszíteni fogunk. Viszont az észszerű kockázatvállalás része a dolgoknak, és ez teszi izgatóvá az életet.

Visszagondolva a cselvetésre, ma, az internet világában elképzelhetetlen egy ilyen lépés, de akkor, a pártállami időkben néha megesett, hogy túljártunk a szerkesztők eszén, akik azt húztak ki az írásainkból, amit akartak. Jóleső érzés tölt el, hogy tettem valamit az igazság kiderítése érdekében. Választhattam az igazság és az igazság keresése között. Én az utóbbit választottam.

A szerző újságíró

Kapcsolódó írásaink

Kő András

Kő András

Könyvsorsok

ĀKiválasztom a köteteket, de olyan dohszagúak, hogy ki kell tennem őket a teraszra, süsse a könyveket az őszi nap, járja át az oldalakat a tiszta levegő, hátha levetik régi ruhájukat

Kő András

Kő András

Kalapos

ĀA férfi puskáján spárga lóg, és spárgával erősítette fel a derekára az úgynevezett kenyérzsákot is, amelyben a töltényeit tárolta. Homlokára csúsztatva egy barna kalap van a fején

Kő András

Kő András

Az arcról

ĀAzt hiszem, a mosoly a legerőteljesebb az arc összes gesztusai közül. De az ellenzéki képviselők a parlamentben ezt nem ismerik. Kár…