Vélemény és vita
Utózöngenek
Fricska. Az egy hevenyészett sajtószemléből is kiolvasható, hogy még a balliberális értelmiségiek többsége is csak vakarja a fejét, és nem látják, merre van a hány méter
Annyi bizonyos, hogy Gyurcsány Ferenc (mozgalmi álnevén: Dobrev Klára) annyit mindenképpen elért az árnyékkormányprojektével, ami politikusi talentumának maximuma! Jelesül, hogy sikerült egy kis médiahisztit kiváltania, ez az ő szintje, ez az ő terepe, semmi érdemlegeset nem csinálni, de azt viszont jó hangosan...
Ám ezúttal – sokadszorra – félrecsúszni látszik a mesterterv. Az tény, hogy a legvéresszájúbb, legszélsőségesebb keresztény- és nemzetgyűlölő közszereplők egy maroknyi csoportja (Vásárhelyi Mária, Juszt László, Föld S. Péter...) azonmód letette a hűségesküt a teljesen céltalan és haszontalan akció mellett, de az egy hevenyészett sajtószemléből is kiolvasható, hogy még a balliberális értelmiségiek többsége is csak vakarja a fejét, és nem látják, merre van a hány méter. És a baj ilyenkor sem jár egyedül: amikor az értetlenség keveredik kóros Orbán-gyűlölettel és a személyes lobbiérdekekkel, abból igazán zavaros koktél tud kikeveredni!
Nézzük példaképpen Németh Péter megjegyzését a Népszavából: „Félreértés ne essék: nem a DK embereivel van bajom. Lehet, hogy ők külön-külön és együtt is nagyszerűek. A bajom azzal van, hogy egy túlhatalomban lévő alakulattal és egy teljesen lebutított társadalommal szemben nem képviselnek valódi ellenerőt.” Ilyen az, amikor egy közismerten szélsőséges balliberális megmondóember belekeveredik a valóságba, mint házi majom a pamutgombolyagba! Aki már felnőttként élt a rendszerváltás előtt is, az megtanult a mondatok között is olvasni: ebből a szövegből például világosan érthető, hogy Németh hírlapírónak igenis nagy baja van azzal, hogy a DK saját bukott kádereivel tette tele az amúgy semmire sem alkalmas ál-kabinetjét... Elvégre, ha amúgy „ők külön-külön és együtt is nagyszerűek”, akkor mi a probléma? Itt szólalhatott meg az egykori MSZMP-s szerkesztőségi párttitkárban a vészcsengő, itt valamit kéne áldozni a logika oltárán is! És a kényszer bizony általában szellemi torzszülöttet hoz világra: a nagy ideológiai zűrzavarban szerzőnk már nem csupán a tőlük megszokott „3 millió fideszes agymosottat” gyalázza, egyenesen az egész társadalmat nevezi butának! Amiben ugyebár benne van több százezer, nem DK-s ellenzéki szavazó is...
Amúgy a cikk végkicsengése, hogy nyitni kéne a többi ellenzéki mozgalom felé, ne legyen „egyszínű" a semmi! Péter! Neked nem tűnt föl, hogy a választás óta az összes többi ellenzéki mozgalom vagy kinyírta magát, vagy Fletó nyírta ki? Már a szennyes szájú Jakab Péter is csak az ő szánalmában bízhat. Ha mindenki ellenetek, ki van veletek?