Hatezer megawattos böszmeség

A Felek Konferenciája idén november első két hetében huszonhatodszor ült össze, hogy megvitassa, miként lehet a globális szén-dioxid-kibocsátást a nullára csökkenteni. A Felek Konferenciájáról tudni kell, hogy 1992-ben hozták létre azzal a feladattal, hogy az 1992-ben Rio de Janeiróban elfogadott Éghajlatváltozási Keretegyezmény végrehajtásának elősegítője és felügyelője legyen.

A keretegyezmény pedig arról szólt, hogy stabilizálni kell a légkör szén-dioxid-tartalmát, ami a gyakorlatban a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését jelenti, későbbi megfogalmazások szerint 2050-ig a nullára. A cél megfogalmazása óta a szén-dioxid-kibocsátás 60 százalékkal nőtt, amit a zöldek számon is kértek a politikai vezetőkön, joggal egyébként, mert miért ígérnek meg olyat, amit nem tudnak teljesíteni.

A világ Glasgow-ban összejött vezetőit masszív tüntetések fogadták, amelyeken – többek között – a klímamozgalom ikonja, Greta Thunberg is feltűnt, és kijelentette, hogy ez a COP26 olyan, mint a korábbi COP, és ez nem vezetett sehová. Sehová sem vezettek minket”. Mások is követelték, hogy a világ Glasgow-ban összejött vezetői tegyenek valamit, például a Glasgow-i Egyetem egyik biológiaprofesszora szerint itt van az ideje a radikális változtatásoknak, „nem ülhetünk itt figyelve, hogy a planétánk elég”.

Annak, hogy a világ vezetői nem tesznek semmit, sok oka lehet, az egyik, hogy a gazdaság felszámolása nélkül nem is lehetne, mert az ipari társadalom energiára épül, aminek túlnyomó részét a szénhidrogének adják, amelyeknek elégetésekor szén-dioxid keletkezik. Ezeket megújuló energiákra azért nem lehet lecserélni, mert a megújulók, például a szél- és napenergia időszakosan jelentkeznek, és a tárolásuk ipari (országos) méretekben megoldhatatlan.

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének egyetlen reális megvalósítási lehetősége az atomerőmű, amit viszont a zöldmozgalmak elleneznek. Németországban például 2022-ig az összes korábban üzemelt atomerőművet bezárják, ami számomra elsőrendű bizonyítéka annak, hogy a klímahisztéria nem több közönséges blöffnél, amit a környezetért joggal aggódó közvéleménynek jól el lehet adni, és így hálás téma az egyébként koncepciótlan politikusoknak.

Jellemző, hogy a klímajelentéseket gyártó IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) eddig publikált mintegy 25 ezer oldalnyi anyagában egy sor sem foglalkozik azzal, hogy hogyan lehetne a világ szén-dioxid-fogyasztását zéróra csökkenteni, csak feladja a leckét az országok vezetőinek. E vezetők pedig kényszerből, népszerűséghajhászásból vagy egyszerűen korlátos ismereteik miatt fel is vállalják, és természetesen, ahogy a tüntetők is mondták, nem csinálnak semmit, mert a meglévő gazdaságok lerombolása nélkül nem is tudnának.

Ez alól talán csak az Európai Unió vezetői kivételek, mert itt komoly kísérletek folynak a gazdaság lerombolására. A németek az atomerőműveik nagy részét már lerombolták (a zöldek örömujjongása mellett), és ez a sors vár a még hátramaradottakra is. Ennek következtében ez év január 8-án már majdnem elsötétült Európa, ettől csak az mentett meg, hogy a franciák leállítottak néhány nagy fogyasztót, de Romániában és Horvátországban így is másfél órás áramkimaradás következett be.

Az történt ugyanis, hogy a klímakérdésben éltanuló Németországban, ahol a megújuló energia (elsősorban szélenergia) már magas arányt ért el, szélcsend alakult ki, és a szükséges energiát csak máshonnan (jellemzően a francia atomerőművekből) tudták beszerezni, az összekötött hálózatok miatt leterhelve az egész unió energiarendszerét. Lehet, hogy ennek tanulsága alapján készítik fel most a németeket és az osztrákokat is, hogy mit kell tenni tartós villamosenergia-hiány esetén, ugyanis hiába van gáz, ha áramhiány miatt a cirkó leáll. Gázhiánnyal ugyanis csak ijesztgetik a lakosságot, hogy az energiahiányért az oroszokat hibáztathassák.

Az unió vezetése által 2030-ra meghirdetett 55 százalékos szén-dioxid-kibocsátás-csökkentési cél (1990-hez képest) nyilvánvalóan megvalósíthatatlan, ennek erőltetése például a gépkocsikra vagy a háztartásokra kivetett adókkal, a gépkocsikra és egyéb ipari termékekre, a mezőgazdaságra vonatkozó irracionális előírásokkal csak az európai gazdaság leépülését fogja eredményezni. Persze felvethető, hogy örökké úgysem lehet növekedni, viszont a fenntartható gazdaságra való áttérésnek van racionális módja is, például a globális verseny korlátozása, a termelőeszközök lokális tulajdonba adása, tartós, jó minőségű, javítható termékek gyártása.

Ha a globális szén-dioxid-kibocsátás belátható időn belül nem csökkenthető, kell-e félnünk attól, hogy elégünk? Nyilvánvalóan nem. A szén-dioxid szerepe a Föld globális hőmérsékletének alakulásában – ellentétben az IPCC modelljeivel – minimális szerepet játszik, döntő hatása a vízpárának van, ami egyben – a nagy vízfelületek miatt – stabilizáló tényező is. Gondoljunk csak arra, hogy a földtörténetben melegebb és hidegebb korszakok váltották egymást, még mielőtt az ember tüzet gyújtott volna. A vikingek sem véletlenül nevezték el „zöld földnek” Grönlandot. Most, hogy ott a jég visszavonul, egyre-másra találni fák maradványait, településmaradványokat olyan helyeken, amelyeket az elmúlt néhány száz évben jég borított.

Az unió klímapolitikája (ahogy bevándorláspolitikája, genderpolitikája és sok más egyéb) irracionális, amelynek következményeit mint tagországnak, nekünk is viselnünk kell. Kérdés, hogy az energia- és klímapolitikában mennyire kell megadnunk magunkat Brüsszelnek, és mennyi mozgástere marad a nemzeti érdekeket követő döntéseknek.

Magyarországnak, mint mindenki másnak, be kellett nyújtania Brüsszelnek egy nemzeti energia- és klímatervet, amelyben egyrészt – nagyon helyesen – ki van mondva, hogy a karbonsemleges gazdaság megteremtése csak az atomenergiával lehetséges, másrészt 2030-ra be van állítva 6645 megawatt naperőmű-kapacitás. Ennek megítéléséhez tudni kell, hogy az ország jelenlegi villamosenergia-felhasználása is mintegy 6000–7000 megawatt, ami igaz, növekedhet 2030-ig 15–20 százalékkal, de a tervezett naperőmű-kapacitás nagyságrendileg mégis akkora, mint az ország fogyasztása.

Ezt az energiát azonban csak a nyári hónapokban 10 és 14 óra között adja le a naperőmű, és a júliusi és decemberi napfényes órák száma között hétszeres különbség van. Mindez annyit jelent, hogy a naperőmű teljesítménye óráról órára változik, és ha ezt az energiát akarjuk felhasználni, az atomerőműveket kell folyamatosan fel- és leszabályozni, ami egy technológiai nonszensz, az atomerőműveket nem lehet óránként átállítani más és más teljesítményre. Ha meg földgázerőműveket állítunk be, akkor hol a klímasemlegesség? És mindezt miért kellene csinálni, ha a klímasemlegességet (ha van annak értelme, ha nincs) atomerőművekkel is el lehet érni?

Miért kellene bizonytalan energiaforrásokkal veszélyeztetni az ország energiaellátását csak azért, mert Brüsszel nemcsak azt akarja előírni, hogy klímasemlegesek legyünk, hanem egyúttal azt is, hogy ezt nap- és szélerőművekkel érjük el? És ekkor még nem beszéltünk a naperőművek helyigényéről. Egy gigawatt naperőmű mintegy 15–20 négyzetkilométer területet igényel, tehát a tervezett kapacitás 100–130 négyzetkilométer lefedését igényli. És most senki sem tüntet, hogy mi lesz a homoki viperával, a pusztai cickafarkkal, a mezei cickánnyal, mint a Tubesre tervezett rádiólokátor vagy a déli határkerítés esetén. Ebből is látszik, hogy a klímahisztéria nem más, mint politika.

Fontosnak tartom még megemlíteni, hogy a románok kisméretű moduláris atomreaktorokat kívánnak telepíteni amerikai támogatással annak érdekében, hogy 2028-tól a klíma szempontjából tisztább energiát állíthassanak elő. Ez a valódi megoldás, már megint egy lépéssel előttünk járnak! A kisméretű (300 megawattig) moduláris atomerőműveket gyárilag sorozatban lehet előállítani, és típusengedélyt lehet majd szerezni rájuk.

Emiatt telepítésük sokkal rövidebb időt igényel, mint az egyedi tervezésű, nagy atomerőműveké, és egy-egy ipari körzetet, egy-egy közepes várost el lehet velük látni energiával. Nemcsak az amerikaiak, de Oroszország és Kína is gyártja őket. Igen nagy böszmeség lenne 6000 megawatt naperőművet telepíteni, ha a zéró szén-dioxid-kibocsátást (akár indokolt annak elérése, akár nem) atomerőművekkel is, sőt csak azokkal lehet elérni.

(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)