Lóránt Károly

Vélemény és vita

Klímavita – rendszerezni kellene a különböző a nézeteket

A tudományos viták velejárója, hogy az ellentétes nézeteket vallók egymást kölcsönösen tudatlannak tartják, esetleg besorolják valamilyen utálatot keltő kategória alá, hogy azután aki valamit is ad magára, ne álljon velük szóba

Augusztus 4-ei cikkemre, amely A szén-dioxid-csata címet viselte, eddig kilencen reagáltak, ebből heten lényegében az én álláspontomat támogatták, ketten pedig kritizáltak, vagy másképp megfogalmazva, velem együtt nyolcan megkérdőjelezték az antropogén (ember okozta) klímaváltozás koncepcióját, ketten pedig támogatták azt. Ezek az arányok azonban semmiképpen sem tükrözik a mai közfelfogást, amely döntő többségében elfogadja azt a nézetet, hogy a klímaváltozás alapvető oka az emberi tevékenység szén-dioxid-kibocsátása, sőt javaslatokat tesznek arra nézve, hogy a Föld hőmérséklete hogyan lehetne beállítható valamely nekünk kedvező hőfokra. Ez a nézet annyira általánossá vált, hogy legutóbb 2015-ben a Párizsi éghajlatvédelmi egyezményt 195 ország írta alá, vállalva, hogy a Föld hőmérsékletét nem engedik az iparosodás előtti szintet 2 Celsius-fokkal meghaladóan növekedni, de lehetőleg törekednek arra, hogy ez a növekedés 1,5 Celsius-fok legyen. Ez a vállalás egyébként annyit jelent, hogy a világ szén-dioxid-kibocsátását, ami jelenleg 36 milliárd tonna évente, 2050-ig zéróra csökkentik. Ez kétségtelenül bátor vállalkozás, tekintve, hogy az 1997-es Kiotói megállapodás óta, amikor az országok első ízben vállaltak kötelezettséget a szén-dio­xid-emisszió csökkentésére, a kibocsátás 50 százalékkal nőtt (1997-ben a globális szén-dio­xid-emisszió csak 24 milliárd tonna volt).

A tudományos viták velejárója, hogy az ellentétes nézeteket vallók egymást kölcsönösen tudatlannak tartják, esetleg besorolják valamilyen utálatot keltő kategória alá, hogy azután aki valamit is ad magára, ne álljon velük szóba. A téma fontossága miatt, hiszen a vita kimenetele alapvetően befolyásolja az Európai Unió és benne hazánk gazdaságpolitikáját, én célszerűnek tartanám a már eldőltnek látszó vita folytatását, de olyan formában, hogy azt megpróbáljuk önmagában viszonylag homogén részvitákra bontani. A hozzászólásokat és a klímaváltozással kapcsolatos YouTube-on nézhető előadásokat figyelembe véve én hat olyan területet látok, amely önmagában is megérne egy vitát. Ezek közül a legfontosabb a klímaváltozás antropogén jellegének megvitatása, a második a kitűzött célok anyagi, műszaki megalapozottsága, a harmadik a klímaváltozás okozta katasztrófák áttekintése, a negyedik a politika és a média szerepe, és végül jó lenne, ha a környezet védelmével és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodással is foglalkoznánk.

Magam most az első kérdésben szeretném párosítani a pro és kontra nézeteket. Akik azt állítják, hogy a Föld hőmérsékletének növekedése alapvetően az emberi tevékenységgel kapcsolatos szén-dioxid-kibocsá­tás eredménye, arra hivatkoznak, hogy a szén-dioxid üvegházhatású gáz, a Föld hőmérséklete növekszik és a légkör szén-dioxid-tartalma is növekszik, tehát a Föld hőmér­sékletének növeke­dését az antropogén szén-dioxid-­kibo­csátás  okozza. Ezzel szembe azt anézetet lehet állítani, hogy a Föld klímaváltozását, amit egyetlen mutatóra, a Föld átlaghőmérsékletére redukáltak le, számos tényező okozhatja, így a Föld pályaelemeinek változása (Milánkovics–Bacsák-elmélet), a napsugárzás intenzitásának változása, vulkáni tevékenység, a kontinensek vándorlása, hegységképződések és más véletlen tényezők. A Föld éghajlatának változását Berrien Moore, a New Hampshire-i Egyetem Föld, Óceánok és Űrkutatási Intézetének korábbi igazgatója és egyben az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC)  harmadik jelentése egyik szerzője, egy nemlineáris, kaotikus rendszerhez hasonlította, ami miatt az éghajlati állapotok nem jelezhetők előre. Az IPCC azonban éppen ezt teszi és jelentéseire épülnek az európai gazdaságpolitikát alapvetően befolyásoló olyan egyezmények, mint a Kiotói, vagy a Párizsi egyezmény. Az IPCC munkájá­ban több ezer kutató vesz részt, ám távolról sem lehet azt mondani, hogy ezek mindegyike egyetért a jelentések végkövetkeztetésével, ami a klímaváltozást lényegében egy egyismeretlenes lineáris egyenletre redukálja, ahol a Föld hőmérsékletének növekedése egyenesen arányos a kibocsátott szén-dioxid mennyiségével. Az IPCC eddig kiadott 25 ezer oldalnyi jelentéseinek részanyagaiban kutatva érzékelni lehet az óvatosságot. Egyrészt az állításokhoz valószínűségi változókat rendelnek, tehát jelzik, hogy az adott területen a kutatók tudása korlátozott. Másrészt ha–akkor formában fejtik ki a mondanivalójukat. Például, ha az a feltételezés, hogy a tengerszint 8 métert emelkedik, akkor megmondják, hogy mit önt el a tenger, de nem azt állítják, hogy a tenger szintje 8 métert fog emelkedni. Az óvatossági motívumok azonban a végső összefoglalókból kimaradnak, csak a riasztó állítások élnek tovább bennük (lásd: https://www.ipcc.ch/reports/).

A Föld klímájának az elmúlt négy–nyolcszázezer évben történt változásaira az Antarktiszon és Grönlandon végzett jégfúrásokból lehet következtetni. A valaha leesett hóból keletkezett jégben levegőbuborékok maradtak és ezekben meg lehet mérni a szén-dioxid-tartalmat és az oxigénizotópok arányát, amelyből következtetni lehet a hőmérsékletre. Az oxigén atom két izotópja az 16O és 18O ugyanis a hőmérséklettől függő specifikus arányban rakódik le az üledékekben. Ezek a vizsgálatok a hőmérséklet periodikus változását mutatták, ami jó összhangban van a Milankovics–Bacsák-féle elmélettel, tehát a Föld pályaelemeinek változásával (Milankovics volt az elmélet kitalálója, Bacsák pedig, aki matematikai formába öntötte és kiterjesztette). A minták szerint a szén-dioxid-tartalom és a hőmérséklet valóban erős párhuzamosságot mutat, azonban általában a hőmérséklet-növekedés volt előbb és utána növekedett meg az atmoszféra szén-dioxid-tartalma.

Ez azzal magyarázható, hogy a szén-dioxid egy jelentős része az óceánokban található és az óceánok melegedésével azok szén-dio­xid-oldó képessége csökken, vagyis a szén-dioxid egy része az atmoszférába távozik.

Rövidebb időszak klímaváltozásaira törté­nelmi emlékeink is vannak. Ismert, hogy az ókorban Európa melegebb volt, mint most, a vikingek Grönlandot zöld földnek nevezték el, nyilván nem alaptalanul, Angliában, Svédországban szőlőt termesztettek. Csak ezután következett az a kis jégkorszak, amelynek téli társadalmi életét Pieter Bruegel nagyszerű festményeiből ismerhetjük meg. Minderről Wolfgang Behringer írt egy kitűnő könyvet A klíma kultúrtörténete címmel. Végül említsük meg, hogy egy hazánkfia, Miskolczi Ferenc légkörfizikus, a NASA egykori munkatársa, kidolgozott egy üvegházhatás­sal foglalkozó elméletet. Miskolczi szerint a napsütötte területeken a talajszintről párolgó víz növeli az üvegházhatást, ami pozitív visszacsatolásként működik, amikor azonban a levegő vízgőztartalma telítésbe megy, megindul a felhőképződés és a vízgőz ettől kezdve fűtés helyett hűtő tényezőként szerepel. Ez utóbbi azonban már negatív visszacsatolás, amely miatt az üvegházhatás nem tud egy bizonyos szint fölé emelkedni, tekintet nélkül arra, hogy mennyi szén-dioxid van a levegőben. Az egyetlen igazi hőfokszabályozó tényező tehát a Földön a vízgőz, illetve a víz halmazállapot változásai. Az antropogén klímaváltozás hívei azt állítják, hogy a tudósok 97 százaléka velük ért egyet, de ez koránt sincs így. Egyre több tudós és szakember emeli fel a szavát a kormányok meggondolatlan, téves elméletre épülő gazdaságpolitikája ellen. Nemrég például vezető ipari országok 700, a tudomány, a gazdaság, az üzleti élet, a jogtudomány és egyéb területeken tevékenykedő tudósából és szakemberéből álló globális hálózat, a CLINTEL, adott ki egy „Euró­pai Klíma Nyilatkozatot”, amelyben kijelentik, hogy nincs klímavészhelyzet, és magas szintű, nyílt vitát javasolnak az éghajlatváltozással kapcsolatban. Hasonlóképpen 90 olasz tudós hívta fel a figyelmet arra, hogy a szén-dioxid nem szennyező anyag és hogy a globális felmelegedés antropogén eredete mindössze egy bizonyítatlan hipotézis.

A józan hangok azonban mostanság kevés figyelmet kapnak, aminek az lehet az oka, hogy a klímaügy mára már nem csak jól fizetett businessé vált, de ezzel együtt a globális érdekek érvényesítésének egyik hatékony eszközévé is.

(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)

Kapcsolódó írásaink

Putsay Gábor

Putsay Gábor

Aktív a munkaerőpiac

ĀIsmét tombol a koronavírus-járvány, ám eközben az országnak és a gazdaságnak működnie kell, és ebben a helyzetben kell megvédeni a munkahelyeket, illetve az eddig elért eredményeket a családtámogatásban

Domonkos László

Domonkos László

Miniszterelnök a külvárosban

ĀA külváros, ahol cseperedtem, Szegeden van, de az időtlen, örök egy Angyalföldről alighanem már mindenki hallott

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom