Valóban javítja az egészséget a házi kedvencek tartása?

Terápiás állatokkal végzett, kontrollált kísérletek rövid távon mérhető stresszcsökkenést mutatnak, és több adat szól a magány enyhülése mellett is. Mégis, amikor a házi kedvencek hétköznapi tartását, különösen az otthoni kutyatartást és macskatartást vizsgáljuk, a hosszú távú, oksági hatások következetesen gyengék vagy vegyesek – írja az Origo.

A kutya sétáltatása jellemzően növeli a napi lépésszámot és a közepes intenzitású aktivitást. Ez logikus, és sok gazdi valóban aktívabb lesz. Mégis, a laborértékekben és a kardio-metabolikus kimenetekben nem mindig látunk látványos javulást. A szokások tartóssága, az étrend, a stressz és az alvás mind közbeszólhat. Emellett az idősebb gazdiknál a pórázon húzó eb növeli az esés kockázatát, ami gyakran elfeledett tényező.

Egyes adatok szerint a korai, kontrollált találkozás állatokkal mérsékelheti bizonyos allergiák kialakulását, mások azonban nem találnak egyértelmű védőhatást. A macska például erős allergénforrás lehet az arra érzékenyeknél. Mindemellett a zoonózisok kockázata alacsony, ha betartjuk a higiénét és az állatorvosi protokollokat. Összességében a testi egészség terén a kép vegyes.

A pszichés dimenzióban meggyőzőbb a történet. A házi kedvenc társas jelenléte oldhatja a magányt, strukturálja a napot, és érzelmi biztonságot adhat. A kutya „társadalmi katalizátorként” működhet: séták közben könnyebben szóba elegyedünk másokkal. Ezzel szemben a mért stressz-biomarkerek (például a kortizol) nem mindig reagálnak egyformán.

Az érzelmi kötődés ugyanakkor kétélű kard. A nagyon szoros ragaszkodás fokozhatja a törődést, de növelheti a szorongást is, ha az állat beteg vagy idős. A gyász, amikor a kedvenc elmegy, valós és megterhelő. Emellett a felelősség – etetés, takarítás, költségek – stresszforrás lehet. Így a lelki egészség előnyei azoknál a legvalószínűbbek, akik reális elvárásokkal, stabil erőforrásokkal és támogató környezettel vágnak bele.

A macska kevesebb logisztikai terhet jelenthet, mégis nyújthat közelséget és megnyugvást. Fontos azonban az allergiák felmérése, a lakókörnyezet szabályai, valamint a családtagok igényei és terhelhetősége.

Idősek esetében a társállat sokat jelenthet a rutin és a célérzet szempontjából, de érdemes a biztonságot előtérbe helyezni. Gyermekeknél a felelősség megosztása tanulságos lehet, mégis a szülőé a végső felelősség. Mindig tervezzünk költségvetéssel állatorvosra, váratlan eseményekre és biztosításra.

A tudomány üzenete józan: a házi kedvenc nem „gyógyszer”, hanem kapcsolat. Nem garantálja az egészség javulását, de megteremtheti annak feltételeit – mozgást, rutint, társaságot, jelentést. Az előnyök nem univerzálisak, és mérlegelendők a kockázatokkal és a kötelezettségekkel szemben. Ha az állatot elsősorban szeretetért, nem pedig „egészségjavító eszközként” fogadjuk, nagyobb az esély, hogy mindkét fél jól jár.