Az unatkozás valójában jót tehet az agynak

Az unalom általános definíciója a figyelem vagy érdeklődés fenntartásának nehézsége egy adott tevékenység iránt, és általában negatív állapotnak tekintik, amelyet kerülni kell, vagy meg kell akadályozni.

De mi van, ha az unalmat másképp, pozitív állapotként is lehetne értelmezni? Hasznos lehet megtanulni elfogadni az unalmat?

Az agy és az unalom

Az agyi hálózat egymással összekapcsolt régiókból álló rendszer, amelyek együttesen támogatják a különböző funkciókat. Hasonlíthatjuk egy városhoz, ahol a külvárosokat (agyi régiók) utak (idegpályák) kötik össze, és mindegyikük együttesen biztosítja az információk hatékony áramlását, számol be a ScienceAlert.

Amikor unatkozunk – például egy filmnézés közben –, agyunk bizonyos hálózatokat aktivál. A figyelemhálózat a releváns ingereket részesíti előnyben, miközben kiszűri a zavaró tényezőket, és aktív, amikor elindítjuk a filmet.

Ahogy azonban figyelmünk csökken, a figyelemhálózat aktivitása is csökken, ami azt tükrözi, hogy egyre nehezebb a figyelmünket a nem érdekes tartalomra összpontosítani. Hasonlóképpen, a frontoparietális vagy végrehajtó kontroll hálózat aktivitása is csökken, mivel agyunk küzd azért, hogy fenntartsa a nem érdekes film iránti érdeklődést.

Ezzel egyidejűleg aktiválódik az alapértelmezett hálózat, amely figyelmünket belső gondolatok és önreflexió felé irányítja. Ez az alapértelmezett hálózat egyik alapvető funkciója, amelyet introspekciónak neveznek, és amely az unalom kezelésének egyik stratégiáját sugallja.

A hálózatok komplex kölcsönhatása több kulcsfontosságú agyi régió „együttműködését” jelenti az unalom állapotában. Az insula az érzékszervi és érzelmi feldolgozás kulcsfontosságú központja. Ez a régió fokozott aktivitást mutat, amikor belső testjeleket – például unalomra utaló gondolatokat – észlel, jelezve, hogy a film már nem érdekes. Ezt gyakran „interocepciónak” nevezik.

Az amygdala egy belső riasztórendszerhez hasonlítható. Érzelmi információkat dolgoz fel, és szerepet játszik az érzelmi emlékek kialakításában. Unalom esetén ez a régió feldolgozza a kapcsolódó negatív érzelmeket, a ventrális mediális prefrontális kéreg pedig alternatív, stimuláló tevékenységek keresésére ösztönöz minket.

Unalom kontra túlstimuláció

Olyan társadalomban élünk, amely információtúlterhelésnek és nagy stressznek tesz ki minket. Ehhez kapcsolódóan sokan gyors tempójú életmódot folytatunk, és folyamatosan programozzuk magunkat, hogy elfoglaltak legyünk. Felnőttként a munkát és a családot egyensúlyozzuk. Ha gyerekeink vannak, a napot iskolával és iskolán kívüli tevékenységekkel töltjük, ami lehetővé teszi, hogy hosszabb órákat dolgozzunk.

Ezek között a tevékenységek között, ha van időnk megállni, akkor valószínűleg a képernyő előtt ülünk, szervezgetünk, frissítünk vagy csak görgetünk, hogy elfoglaljuk magunkat. Ennek eredményeként a felnőttek akaratlanul is azt a mintát adják a fiatalabb generációknak, hogy állandóan „be kell kapcsolniuk”.

Ez az állandó stimuláció drágán megfizethető – különösen az idegrendszerünk számára. A túlzsúfolt napirendünk az idegrendszer túlstimulációjához vezethet. A harci vagy menekülési reakciókat irányító szimpatikus idegrendszerünk a stresszhelyzetek kezelésére van kialakítva.

Azonban, ha folyamatosan stressz alatt állunk az új információk befogadása és a különböző tevékenységek közötti egyensúlyozás miatt, a szimpatikus idegrendszer túl sokáig aktív állapotban maradhat a különböző stresszoroknak való ismételt kitettség kumulatív hatása miatt. Ezt néha „allosztatikus túlterhelésnek” nevezik. Ez akkor fordul elő, amikor idegrendszerünk túlterheltté válik, és fokozott izgalmi állapotban tart minket, ami növelheti a szorongás kockázatát.

Az unalom állapotának megszüntetése megfoszt minket egy egyszerű és természetes módszertől, amellyel visszaállíthatjuk szimpatikus idegrendszerünket.

Lehet, hogy az unalom jót tesz nekünk?

Kis adagokban az unalom szükséges ellensúlya a túlstimulált világnak, amelyben élünk. Egyedülálló előnyökkel járhat idegrendszerünk és mentális egészségünk számára. Ez ellentétben áll a hosszú unalomidőszakokkal, amikor a default mode network (alapértelmezett hálózat) fokozott aktivitása depresszióval járhat.

Számos előnye van annak, ha megengedjük magunknak, hogy néha unatkozzunk:

• javul a kreativitás, ami lehetővé teszi, hogy gondolataink „áramlását” kialakítsuk;
• függetlenséget fejleszt a gondolkodásban és ösztönöz más érdeklődési körök keresésére, ahelyett, hogy állandó külső ingerekre támaszkodnánk;
• támogatja az önbecsülést és az érzelmek szabályozását, mert a strukturálatlan idő segít megélni az érzéseinket, ami fontos a szorongás kezelésében;
• ösztönöz a készülékek használata nélküli időszakokra és megtöri az azonnali kielégülés körforgását, amely hozzájárul a készülékek kényszeres használatához;
• egyensúlyba hozza az idegrendszert és csökkenti az érzékszervi ingereket, ami segít megnyugtatni a szorongást.

Fogadjuk el a szünetet

A szorongás szintje világszerte emelkedik, különösen a fiatalok körében. Számos tényező hozzájárul ehhez a tendenciához. Folyamatosan „be vagyunk kapcsolva”, igyekszünk minden pillanatot beosztani. De ezzel potenciálisan megfosztjuk az agyunkat és a testünket a pihenéstől, az újraindulástól és az újratöltődéstől.

Be kell fogadnunk a szünetet. Ez egy olyan tér, ahol a kreativitás virágozhat, az érzelmek szabályozhatók és az idegrendszer újraindulhat.