Agyba ültettek implantátumot, olyan jól működött, hogy volt, aki nem engedte kikapcsolni
ĀAz agysérült betegek teljesítménye átlagosan 32 százalékkal javult
ĀAz agysérült betegek teljesítménye átlagosan 32 százalékkal javult
ĀEgészen furcsa történet, de van rá logikus magyarázat
ĀAz állatok az újonnan elsajátított viselkedésüket még akkor is megtartották, amikor 13 nap szünetet tartottak a tréningben
ĀA vietnámi férfinak egy verekedés közben kerültek a fejébe a pálcikák az orrán keresztül, de neki ez fel sem tűnt
ĀAz izraeli védelmi erők magánházakban razziáztak
ĀJó hírt kaptak az alkoholisták
ĀA patkányok pusztán a gondolataikkal képesek navigálni egy korábban látott térben
ĀA folyamat 39 éves korban kezdődik
ĀKulcsfontosságú lépés ahhoz, hogy az ember gondolatait a számítógép számára érthető parancsokká alakítsák
ĀA hatóságok elmondása szerint jelentős mennyiségű szórólap volt az ingatlan ajtajában
ĀEzzel forradalmasítani lehet az idegtudományt, új megoldásokat találhatunk az agyműködés rendellenességeire
ĀEgy nemzetközi kutatócsoport most fókuszált kutatásokba kezdett
ĀMegdöbbentő eredményre jutottak a Nobel díjas tudósok
ĀA négylakásos sorház többi lakását nem érintette a tűz
ĀHosszú idővel azután, hogy szívünk üteme csendbe merült, agyunk továbbra is képes halkan mormogni magában
ĀA modern kor technikáját is bevethetjük agyunk pallérozása érdekében
ĀA féreglárvák a nő egyéb szerveiben is előfordulhatnak
ĀA kutatók elemzéséből az is kiderült, hogy a páratartalom és a csapadék is hatással van az agy méretére
ĀAki nem akar baktériumfészekben aludni, inkább rendszeresen tisztítsa az ágyneműjét és ne csak a huzatot
ĀAz agy képes összekapcsolni a sejtek aktivitásmintázatát a negatív élménnyel
ĀAz idősek olcsón és egyszerűen lelassíthatják a memóriaromlás folyamatát
ĀA közlemény szerint az agyunk állandó változásban van, nemcsak a kognitív folyamatok terén, hanem fizikálisan is
ĀHogyan érzékeljük a domináns embereket
ĀAz objektív biomarker felfedezése reményt ad a gyógyíthatatlan fájdalommal élők kezelésére
ĀA striatum az agy egy nagyobb kéreg alatti régiójának része, amely – tágabb értelemben – koordinálja a megismerés különböző elemeit
ĀSzáz százalékban elpusztította a legagresszívebb agydaganatot