Az elveszett emberszabásúak, amelyekről még soha nem hallott

A háttértörténetünket alkotó jelenlegi szereplőgárdában számos meglepő és rendkívül ellentmondásos emberszerű lény található, de ezek közül vajon, melyik érdemli meg az egyedi faj besorolást, abban az antropológusok úgy tűnik, nem tudnak egyetérteni.

Ardipithecus ramidus

Amit tudunk, az az, hogy történetünk Afrikában kezdődik egy csomó majomszerű lénnyel, akiket bazális emberszabásúaknak neveznek. Ezek közül a legkorábbi a Sahelanthropus tchadensis volt, amely akkor jelent meg, amikor a mi származásunk mintegy hétmillió évvel ezelőtt elvált a csimpánzokétól.

Ezután jött az Orrorin tugenensis, de a tudósok csak 2009-ben erősítették meg egy harmadik bazális hominin létezését, az Ardipithecus ramidust. A faj körülbelül 4,5 millió évvel ezelőtt élt Etiópiában, és őseink közül az elsők között lehetett, akik két lábon jártak. Viszonylag friss felfedezése ellenére ezt a majomszerű fajt ma már több mint száz fosszília képviseli Kelet-Afrikában.

Homo gautengensis

A bazális emberszabásúak után egy sor más primitív faj következett, amelyek az Australopithecus és a Paranthropus nemzetségbe tartoztak, mielőtt a Homo nemzetség első tagja végül körülbelül kétmillió évvel ezelőtt berobbant a színre. 2010-ben azonban egy Darren Curnoe nevű antropológus megingatta a csónakot, és azt sugallta, hogy egy 1977-ben Dél-Afrikában talált részleges koponya valójában a legelső Homo fajt képviseli.

Ezt az ősi embert Homo gautengensisnek nevezve Curnoe azzal érvel, hogy morfológiája eléggé különbözik az összes többi archaikus emberszabásúaktól ahhoz, hogy külön fajként lehessen besorolni. A legtöbb tudós azonban nincs erről meggyőződve, és úgy gondolja, hogy a Homo gautengensis valószínűleg csak a Homo erectus korai változata.

Homo Georgicus

Családfánk másik rendkívül vitatott tagja, a Homo georgicus egy 1,85 millió éves példány neve a grúziai Dmanisiből, amely a legrégebbi ismert emberi kövület Afrikán kívül. 1991-es felfedezése óta a H. georgicus dühöngő vita középpontjában áll, egyes szakértők azzal érvelnek, hogy ez csak a H. erectus egy másik formája, míg mások ragaszkodnak ahhoz, hogy ez egy külön faj.

Érdekes módon egy nemrégiben készült genetikai tanulmány azt sugallta, hogy a dmanisi együttes valójában két különböző emberi fajt tartalmazhat, amelyek egyike sem áll rokonságban a H. erectusszal. A még publikálatlan tanulmány szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy ezek közül az egyik valóban a H. georgicus, míg a másik egy „meg nem nevezett fajt” képvisel.

Homo helmei

A Florisbad-koponya néven ismert egyetlen dél-afrikai koponyából leírt vitatott faj, a Homo helmei körülbelül 350 ezer évvel ezelőtt élt, éppen akkor, amikor a mi fajunk elkezdett elterjedni Afrikában.

Az eredetileg 1935-ben osztályozott H. helmeit azóta számos antropológus újra felkereste, akik többsége ma már úgy véli, hogy a Florisbad-koponya valójában egy nagyon korai Homo sapiens egyedhez tartozott. Annak ellenére, hogy ugyanaz a faj, mint mi, ennek az őskori kövületnek a morfológiája meglehetősen különbözik a modern emberi koponyáktól, valószínűleg azért, mert ez a példány sok-sok évezreddel azelőtt élt, mielőtt őseink párosodtak volna a neandervölgyiekkel és a gyenyiszovaiakkal.

Homo longi, Homo juluensis… vagy a gyenyiszovaiak?

Mindez elvezet minket testvérvonalunkhoz, a gyenyiszovaiakhoz (Homo altaiensis). Eddig csak néhány csontot fedeztünk fel ehhez a rejtélyes fajból Szibériában, Tibetben és Tajvanon. Számos más ázsiai példány azonban elméletileg a gyenyiszovai leszármazási vonalhoz tartozik.

Például a Homo longi – jelentése „Sárkányember” – egy észak-kínai vaskos emberi kövület besorolása. Hatalmas fogaival és furcsa arcvonásainak sorozatával ezt a 150 ezer éves egyedet sok szakértő gyenyiszovai embernek tartja, bár ezt addig nem tudjuk megerősíteni, amíg nem találunk további maradványokat ebből a titokzatos homininból.

2024 végén a kutatók újabb fajt jelentettek be ugyanabból a régióból. A Homo juluensis néven ismert emberi család új tagját szintén gyenyiszovaiként feltételezik, ami rávilágít arra, hogy valójában milyen keveset tudunk az előttünk járó ősi emberszabásúakról.