Tudomány
Minden teszten átment a világ leggyorsabb elektromos kompja
A Candela Technology P-12 Shuttle-je hamarosan sorozatgyártásba kerül, és jövőre már utasokat is szállít majd Svédországban

A cég szerint – olvasható a cikkben – a Candela P-12 a maga 55,5 km/h sebességével nemcsak a leggyorsabb ilyen hajó a világon, hanem egyúttal a leghatékonyabb is. Egyetlen töltéssel akár 92 km megtételére is képes, és menet közben kiemelkedik a vízből, így jelentősen csökkenti a közegellenállást, ami gyorsabb haladást tesz lehetővé.
Fejlett számítógépes rendszere kiszámolja a szél sebességét és a hullámok magasságát, és azok hatását a hajótest koordinálásával igyekszik kiküszöbölni. Ennek eredményeként az utasoknál jóval kisebb a tengeri betegség kialakulásának esélye.
Amúgy harmincan utazhatnak vele egyszerre. Az ára 1,7 millió euró körül mozog. De lesz belőle egy kisebb, Business változat is, a P-12b, amelyre 12–20 fő fér fel. Ennek az ára egyelőre nem ismert.
A tervek szerint 2024-ben az alapváltozat szolgálatba is áll.