Történelem
Legalább ezeréves pikt gyűrűt talált egy önkéntes
A lelet egy egykori erőd helyén került elő
A 68 éves John Ralph korábban az Aberdeeni Egyetemen végzett, majd mérnökként dolgozott, a burgheadi ásatásokra nyugdíjba vonulása után, egy hirdetés elolvasását követően jelentkezett. A két héten át tartó ásatás elején csak kavicsokat talált, majd egy épület padlóját tisztítva felfedezte a gyűrűt – írja az ng.24.hu.
A tárgyat megmutatta Gordon Noble-nek, az egyetem régészének és az ásatás vezetőjének. A szakember hamar felismerte, hogy különlegességgel van dolguk.
„Nagyon kevés pikt gyűrűt fedeztek fel, és az ismertek általában olyan leletegyüttesekből származnak, amelyeket szándékosan helyeztek a földbe, hogy valamilyen módon biztonságban tartsák őket” – mondta a kutató. A tárgyat jelenleg a Skót Nemzeti Múzeumnál őrzik, ahol további elemzés vár rá.