Történelem
A Föld első tömeges kihalása hamarabb volt, mint azt eddig gondoltuk
A közelmúltban geokémiai bizonyítékok is alátámasztották ezt az elképzelést
Tavaly amerikai kutatók bizonyítékot tettek közzé egy korábbi, körülbelül 550 millió évvel ezelőtti, az ediakár néven ismert időszakról − írja a Science Alert cikke alapján a hamuesgyemant.hu. Bár az óceánokban már akkor is hemzsegett néhány ismerős állat, például szivacsok és medúzák, a biológiai történelem e korai időszakának legtöbb élőlénye ma már idegen számunkra. Sok állat puha testű volt, némelyikük úgy nézett ki, mint egy növényszál, másoknak páncéljuk volt.
Scott Evans, a Virginia Tech paleobiológusa és munkatársai összeállították a világ minden tájáról származó, az ediakárból származó, ritka fosszíliák adatait. Azt találták, hogy a biológiai sokféleségben korábban észlelt hirtelen eltolódások nem pusztán mintavételi torzítások voltak. Mivel a puhább testrészek jellemzően nem fosszilizálódnak olyan könnyen, mint a keményebb, ásványi anyagokkal átszőtt anatómiai részek, a kutatók általában azt gyanították, hogy a puha testű állatok viszonylagos hiánya az ediakarán későbbi szakaszaiban egyszerűen a konzerválódás elmaradásának az eredménye.
A globális fosszilis feljegyzések azonban mást mutatnak.
A kutatócsoport megállapította, hogy az ediakarán korábbi és középső szakaszai, az Avalon (575-560 millió évvel ezelőtt) és a Fehér-tengeri szakasz (560-550 millió évvel ezelőtt) között összességében nőtt a biológiai sokféleség.
E két időszak között több kisebb mozgékony állat jelent meg, amelyek a tengerfeneket uraló mikrobiális szőnyegekkel táplálkoztak. Korábban sok állat helyhez kötött szűrőtáplálék volt. A táplálkozási módok nem változtak ilyen módon a Fehér-tenger és az utolsó, Nama néven ismert szakasz (550-539 millió évvel ezelőtt) között. Inkább úgy tűnt, hogy a fajok megdöbbentő 80 százaléka eltűnt az ediakarán e két szakasza között.
Korábbi kutatások szerint ez a csökkenés a mozgékony, földbe ásó vagy nyomkövületeket hagyó állatoknak köszönhető, amelyek alaposan megváltoztatták a környezetet, és lassan felváltották a helyhez kötött szűrő táplálkozókat. Ez az újabb bizonyíték azonban azt sugallja, hogy nem ez volt a helyzet.
A táplálkozási módok és életmódok minden típusa hasonló veszteséget szenvedett el, és a korábbi Fehér-tengeri szakaszból ismert 70 csoportból mindössze 14 nemzetség maradt meg a Nama-ban.
Ha több újonnan kifejlődött faj vette volna át a helyét, akkor az új és a régi fajok között időbeli átfedés is lehetett volna. Erre azonban nem találtak bizonyítékokat, ami kizárja a biotikus cserét.
A kihalási eseményt túlélő és a Nama-korszakban megmaradt Fehér-tengeri állatok közül sokan nagyméretű szervezetek voltak, amelyeknek nagy volt a felület/térfogat aránya. Ez annak a jele lehet, hogy ezek az állatok alkalmazkodtak az óceáni oxigénszint csökkenéséhez.
A közelmúltban geokémiai bizonyítékok is alátámasztották ezt az elképzelést: egy 2018-as tanulmány kiterjedt óceáni anoxiára utaló jeleket talált, amely az ediakarán végén a tengerfenék több mint 20 százalékát borította.
Így az adatok alátámasztják az ediakaráni biotikus fluktuáció és a környezeti változások közötti kapcsolatot, hasonlóan a geológiai feljegyzésekben szereplő más nagy tömeges kihalásokhoz - olvasható a portálon.
