Történelem
„Három a magyar igazság” – Bukovina visszafoglalása 1917-ben
Még 1917 augusztusában a cs. és kir. haderő az összes még oroszok által megszállt területet visszafoglalta – ezek közül a legkeletebbre fekvő, zömében zsidók lakta Tarnopol vidéke már három éve állt ellenséges megszállás alatt. A győzelem mértékét jelezte, hogy a kortársak úgy látták: igen súlyos áldozatok árán, de a Monarchia megállította az Orosz Birodalom expanzív törekvéseit, és a háború fő frontjává egyértelműen a délnyugati (olasz) hadszíntér vált.
Az orosz romlás éve, 1917
A már negyedik éve tartó öldöklő háború következtében 1917-re minden fél kimerült a keleti fronton. A súlyos ellátási nehézségektől szenvedő Orosz Birodalomban – elsősorban a kétségbeejtő ellátási helyzet miatt – március folyamán elkergették a cárt, és új kormány alakult.
Mindenki számára egyértelmű volt, hogy egyedül a mielőbbi béke lenne üdvözítő az ország számára, ugyanakkor az előző évek súlyos veszteségeit – különösen pedig a kongresszusi Lengyelország elvesztését – lehetetlen volt elfogadni.
Ennek megfelelően az új, Lvov herceg vezette kormány a háború folytatása mellett döntött, sőt beleegyezett abba is, hogy tehermentesítő offenzívába kezd. Ezt 1916-hoz hasonlóan ismét a nyugati antant aktuális hadszíntéri kudarcai (a Chemin des Dames-nál vívott harcok, valamint a 10. isonzói csata) tették szükségessé.
Az orosz hadműveleti terveket ismét az a Bruszilov tábornok dolgozta ki, aki 1916 nyarán a dualista állam haderejére igen súlyos vereséget mért. Akkor két cs. és kir. hadsereg csaknem teljesen felmorzsolódott, és jelentékeny területeket – köztük Czernowitzot is – elfoglalhattak az oroszok.
Egy évvel később ezt a sikert kívánta megismételni az orosz hadvezetés, ezért a korabeli források az újabb hadműveletet Bruszilov második offenzívájának keresztelték el. Az utókor azonban az orosz hadügyminiszter nevéről, Kerenszkij-offenzívaként tartja inkább számon azt. Bruszilov lényegében lemásolta az előző év haditervét: meglepetésszerű tüzérségi előkészítést követően több gyalogsági hullámmal kívánta áttörni az ellenség védelmét.
Az áttörésre kiszemelt frontszakaszon – a logisztikai és utánpótlási nehézségek ellenére – az orosz tábornok háromszoros fölényben támadhatott a zászlóaljak számát tekintve.
Váratlan orosz támadás
A Monarchia erőit az újabb orosz támadás meglepetésként érte, így a június 29-i tüzérségi előkészítés után indított gyalogsági roham több ponton átszakította a cs. és kir. erők védelmi vonalát. Az orosz erők legnagyobb sikereiket július 6. és 9. között érték el, aminek következtében a magyarországi kiegészítésű alakulatok ismét jelentékeny veszteséget könyveltek el.
A zömében magyarokból felépülő, békeidőben miskolci székhelyű – 15. hadosztályt kíméletlen harcokat követően szinte teljesen felmorzsolta az ellenség; néhány nap alatt csak ez az egység mintegy nyolcezer magyar harcost vesztett. Szintén súlyos helyzet alakult ki Zborów környékén, ahol a 19. – zömében csehek alkotta – gyaloghadosztályt verte szét az ellenség.
Bruszilov első alkalommal vetett be sikerrel egy volt cseh–szlovák hadifoglyokból verbuvált dandárt, amely a 35. és 75. gyalogezredek – zömében szintén csehekből álló – katonáit sikerrel bírta rá a megadásra, illetve átállásra. 1916 nyarával ellentétben azonban most csak egy cs. és kir. hadsereg került komolyabb bajba, de annak veszteségei is jóval csekélyebbek voltak a korábbi évhez képest. Az offenzíva fő vesztese így Tersztyánszky Károly cs. és kir. vezérezredes lett, akit leváltottak a 3. hadsereg éléről.
Az osztrák–magyar hadvezetés tanult a korábbi hibákból, és a mélységi védelem hatékony kiépítésével mérsékelni tudta a veszteségeket, valamint lefékezhette a támadók lendületét. Mindennek köszönhetően az orosz áttörés mértéke és veszélyessége nem közelítette meg 1916 júniusának katasztrófáját.
Az osztrák–magyar vezérkar felismerte, hogy sürgősen ellenlökést kell indítani az orosz támadás kivédéséhez. A fő cél az volt, hogy Bruszilov csapatainak szárnyait felgöngyöljék, és az orosz erőket bekerítsék. Július 19-én megindult a központi hatalmak ellencsapása, amelyet már az első napon siker koronázott: a támadók három vonalát sikerült lerohanni.
Az oroszok méltó választ már nem adhattak erre – mindez pedig lehetővé tette, hogy a Monarchia visszaszerezze maradék területeit. A Kövess Hermann vezérezredes vezette cs. és kir. 7. hadsereg augusztus 2-án vonult be Bukovina székhelyére, ami hatalmas lélektani sikert jelentett.
Az uralkodó bevonulása
Augusztus 6-án Károly is Czernowitzba érkezett, ahova a császár diadalmas hadvezérként vonulhatott be, miután a város soknemzetiségű lakossága nagy lelkesedéssel fogadta őt. Az osztrák–magyar monarcha, egyszersmind a haderő főparancsnoka ekkor élvezhette leginkább a siker ízét, és az augusztus 17-én harmincadik életévét betöltő Károly elmondhatta magáról, hogy uralkodásának első évében sikerült a Monarchia összes területét visszafoglalnia, miközben leginkább Kelet-Galícia és Bukovina jelentékeny zsidó lakossága fogadta őt felszabadítóként.
Ekkor teljesen kifizetődőnek látszott Károly azon döntése is, amellyel kilenc hónappal korábban átvette a főparancsnokságot, hiszen a győzelmet nem szükséges magyarázni, és az kedvezően hatott megítélésére.
A diadalt a király alapvetően két magyarországi tábornokának, Kövess Hermann-nak, illetve József Ágost főhercegnek tulajdonította. Előbbit tábornaggyá léptette elő, amely révén Kövess a negyedik legmagasabb rendfokozatú katona lett, neve pedig szinte a siker szó egyik szinonimájává vált. József Ágost pedig a Habsburg-Lotaringiai dinasztia katonai hírnevén esett csorbákon korrigált.
„A legmagyarabb Habsburg” tábornok vezette a keleti front osztrák–magyar hadsereg-csoportját, amely posztot közvetlenül Károlytól vette át, amikor 1916 novemberében I. Ferenc József megbetegedett, majd meghalt.
Károly diadalmas bevonulása lehetőséget teremtett arra, hogy a keleti háborút lezártnak lehessen tekinteni, bár a sikerek elfedték, hogy a többször súlyosan megvert orosz és román seregek még mindig szívósan tudtak harcolni, és a háború – egyelőre – tovább folytatódott. A harcok intenzitása azonban jelentősen csökkent a korábbi évekhez képest.
Epilógus
A Kerenszkij-offenzíva kudarcát követően az orosz haderő nagyobb hadművelet lefolytatására már nem volt képes. A harctéri vereségek jelentős szerepet játszottak abban, hogy a bolsevikok 1917 novemberében megszerezzék a hatalmat.
Az orosz csapatok morálja alapvetően megrendült, és ennek a helyzetnek egyenes következménye lett az év végi fegyverszünet, majd az 1918. március 3-i breszt-litovszki béke, amely a Baltikum, valamint a mai Fehéroroszország és Ukrajna jelentékeny területeinek Szovjet-Oroszországtól való elcsatolását is szentesítette.
A Monarchia összeomlása után Czernowitz – immár Cernăuți néven – a Román Királyság része lett. A szovjeteknek egészen 1940 nyaráig kellett várniuk arra, hogy a cári haderő által az első világháborúban megszállt várost és környékét, Észak-Bukovinát megszerezzék, majd az Ukrán SzSzK-hoz csatolják.
1917-ben azonban úgy tűnt, hogy a terület a Monarchia része maradhat. Bukovina és különösen fővárosának, Czernowitznak visszafoglalása után joggal érezhette úgy a dunai birodalom közvéleménye, hogy a háború győzelmesen véget ért. Mindez azonban csak kérészéletű várakozásnak bizonyult, akárcsak József Ágost királyi herceg, vezérezredes 1917. augusztus 6-án megfogalmazott kívánsága: „Legyen Czernowitznak, az öreg, császárhű városnak visszafoglalása mindenkorra jelképe annak, hogy Ausztriának országai és népei, örömben, bánatban elválaszthatatlanok maradnak.”
A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa