Pizsamában, takaróval, de élve találtak egy lányt magyar mentők egy felborult ház alatt
ĀMég egy sikeres magyar életmentés
ĀMég egy sikeres magyar életmentés
ĀHatay tartományban három embert tudtak élve kiemelni 84 óra múltán a törmelék alól
ĀA találkozó teljes bevételét a természeti csapás kárvallottjainak ajánlják fel
ĀA hétfő hajnali katasztrófa után a magyar mentőcsapatok – közöttük 3 mobil mentőállomás munkatársai – is egyre több embert hoznak élve a felszínre
ĀA NASA nyújt segítséget a törökországi földrengés segítőinek
ĀA szerdai rendezvény megtartására egy kis, kevéssé ismert svéd egyesület, az Apallarkerna nyújtott be kérelmet
ĀA hétfő hajnali földrengés nyomán eddig 11 700 halálos áldozatot jelentettek Szíriából és Törökországból a helyi hatóságok
ĀA hét magyar mentőcsapat összlétszáma immár 156 fő, a munkájukat 28 kutya segíti - mutatott rá
ĀTovább nő a halálos áldozatok száma
ĀSzijjártó Péter: Eddig 16 ember köszönheti az életét, a túlélését a magyar mentőalakulatoknak
ĀA kutatómentő-alakulatok több mint 3300 tagja van bevetésen
ĀA hivatásos HUNOR mentőcsapat mellett több civil kutató-mentő egység utazott a földrengés sújtotta területre
ĀKörülbelül kétezer házat kell átnézniük a településen, ahol még nagyon sok ember rekedhetett a romok alatt
ĀAz összeg felét a szíriai érintettek kapják
ĀA szíriai vezetés már hétfőn a nemzetközi közösség segítségét kérte a földrengés okozta károk enyhítésére
ĀEddig 25 kutató- és mentőcsapat indult a földrengés által legsúlyosabban sújtott török területekre
ĀA török elnök rendkívüli állapotot hirdetett a földrengések sújtotta tartományokban
ĀÁtlépte a négyezret a hétfői földrengés halálos áldozatainak száma
ĀTöbb területen is segítséget nyújtana az Európai Unió a halálos földrengést elszenvedő Törökországnak és Szíriának
ĀRétvári: A magyar katasztrófavédelem „elitalakulatának” tevékenysége meg fogja erősíteni a magyar–török barátságot is
ĀA legfrissebb adatok szerint csak Szíriában a halottak száma legkevesebb 783, és 2200-nál is több a sérült
ĀGörögország a gyakori földrengések miatt az ilyen jellegű katasztrófák kezelésében jártas mentőegységekkel rendelkezik
ĀA spanyol légierő két repülőgépe szállítja a speciálisan keresésre és mentésre kiképzett, csaknem százfős csapatot
ĀA ghánai származású Christian Atsu a Hatayspor alkalmazásában áll
ĀA speciális mentőcsapat 1999-ben és 2001-ben is dolgozott Törökországban, az akkori földrengések helyszínén
ĀOlaf Scholz kancellár részvétnyilvánító táviratot küldött Recep Tayyip Erdogan török elnöknek
ĀMagyarország továbbra is kész minden segítséget megadni a túlélők utáni kutatás, a sebesültek ellátása és a sérült infrastruktúra helyreállítása terén
ĀHelyszíni beszámolók szerint az emberek kézzel próbálják eltakarítani a romokat, hogy kimentsék az alattuk rekedteket