Újabb utórengés rázta meg Dél-Törökországot
ĀAz utórengés ezúttal csak rövid aggodalmat keltett a helyiekben
ĀAz utórengés ezúttal csak rövid aggodalmat keltett a helyiekben
ĀA február 6-i A természeti katasztrófa csaknem 50 ezer ember életét követelte Törökországban, és több mint 2 millió ember vált otthontalanná
ĀBuldan a felszólalásában úgy fogalmazott: „Történelmi felelősségünket teljesítjük az egyszemélyi vezetés ellen”
ĀAz RCG különvonata harminc Strabag irodai konténert és három egészségügyi konténert szállít Törökországba
ĀRasmus Paludan Koránt akart égetni
ĀA föld alatti város utolsó lakói, a görögök, az 1920-as évek elején hagyták el a térséget
ĀSzijjártó Péter: Templom, kórház és kulturális központ újjáépítését is segíti a kormány Törökországban + VIDEÓ
ĀAnkara az újjáépítésben is számíthat Magyarország segítségére, közölte a kormányfő
ĀAz utóbbi ezer évben nem történt ekkora hátborzongató csoda
ĀWashington „bátorítja” Ankarát, hogy Svédország csatlakozási jegyzőkönyvét is gyorsan hagyja jóvá
ĀHangsúlyozta: a tavaly június 28-án aláírt a megállapodásban foglaltaknál se kevesebbet, se többet nem hajlandó megtenni
ĀCsak hatvannapos hosszabbításban tudtak megállapodni, mert az orosz mezőgazdasági termékek exportjára vonatkozó korlátozások feloldása nagyon lassan folyik
ĀA külgazdasági és külügyminiszter elsősorban részvétét fejezte ki a történelem egyik legnagyobb természeti katasztrófája miatt a török testvéreknek
ĀBrutális infláció, pusztító földrengés – látszólag minden összeesküdött Recep Tayyip Erdoğan és pártja, az AKP ellen, de a verseny még nem lefutott
ĀVárhatóan nem egyszerre lép be a NATO-ba Finnország és Svédország
ĀA Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóját Ankarában tartják
ĀBulgária 141 millió euró uniós támogatást kapott a Törökországgal közös külső határ őrzésére
ĀTúlságosan lassan töltődik a Törökország megsegítésére szolgáló pénzalap
ĀKét északi ország térfelén pattog a labda: Helsinki él-e a kínálkozó alkalommal vagy nem hagyja cserben a svédeket?
ĀKatalin hercegné és Vilmos herceg tegnap a londoni Hayes Muslim Centerben járt
ĀMájus 14-én tartják Törökországban az elnök- és parlamenti választást
ĀNATO-főtitkár: Itt az ideje, hogy minden szövetséges befejezze a ratifikációs folyamatot
ĀA legnagyobb török ellenzéki párt vezetője lett az ellenzéki pártszövetség elnökjelöltje
ĀMevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerint nemcsak az Oroszország, de az Irán vagy bármely más ország elleni szankciókat sem támogathatja a török állam
ĀA halálos áldozatok száma meghaladta az 50 ezret
ĀA sebesültek száma csak Törökországban több mint 115 ezer
ĀÉszak-Szíriai a földrengés és az egészségügy a katasztrófa árnyékában
ĀA mentési munkálatok után most az otthonaikat elvesztett emberek támogatása a legfontosabb
ĀA szíriai humanitárius légi híd segítségével két gyorssegélyt, téli sátrakat, fűtőberendezéseket szállító repülőgép szállt le vasárnap Damaszkuszban
ĀA medencében egyre nagyobb hullámokat ver a földmozgás