Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság vádlottjait ítélték el
ĀEgy több mint 50 kilogrammos étkezőasztalt borítottak a vádlottak a sértettre
ĀEgy több mint 50 kilogrammos étkezőasztalt borítottak a vádlottak a sértettre
ĀA BRFK nyomatékosan felhívja a budapestiek, illetve a Budapesten szórakozók figyelmét, hogy kellő figyelemmel közlekedjenek szilveszter éjszaka
ĀAz óévbúcsúztatókor használt pirotechnikai eszközök durva hang- és fényhatásai a házi kedvenceknek sokkos pánikot okozhatnak
ĀA közlekedési központ tájékoztatása szerint az éjszakai járatok is a megszokottnál sűrűbben indulnak majd
ĀSzilveszter éjjel az év többi napjához hasonlóan 2000 tűzoltó lesz készenlétben 500 járművel
ĀABBA, Fitzgerald, U2 – úgy gondolták, és mégsem
ĀA Folkszilveszter idén is várja a műfaj szerelmeseit
ĀOrszágszerte már 225 ezer előfoglalás érkezett eddig a hazai szálláshely-szolgáltatókhoz az év utolsó hétvégéjére
ĀPetárdázni továbbra is szigorúan tilos - VIDEÓ
ĀA karácsonyi időszakra szóló, december 19-ig beérkezett foglalások száma 30 százalékkal nőtt az előző évhez képest – közölte a Szallas.hu szállásfoglaló portál
ĀA lovassportot kedvelő nagyközönséget december 31-én várja a Kincsem Park
ĀAz olaszországi fiatalok ellen csoportos szexuális erőszak, súlyos testi sértés, valamint rablás vádjával is vizsgálat indult
ĀKülönös jelmezekből és tűzijátékból idén sem volt hiány az újév éjjelén Budapesten
ĀMostanáig a január 1-jei legmagasabb hőmérséklet 15,3 Celsius-fok volt, amit 1921-ben Sopronban mértek
ĀA belvárosban is sokan búcsúztatták a 2021-es és köszöntötték a 2022-es esztendőt - Csaknem 200 köbméternyi szemetet szedtek össze szilveszter után Budapesten + GALÉRIA
ĀSzilveszter éjféltől országszerte reggel 6 óráig 14 emberrel szemben indított eljárást a rendőrség pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt
ĀA Gaetano Manfredi polgármester által elrendelt tűzijáték- és petárda-stop december 31. délután lépett életbe, és szombat éjfélig tart
ĀGyőrfi Pál közleménye szerint a mostani szilveszteren 3363 esetet láttak el a mentők
ĀA koronavírus delta és omikron variánsának terjedése, és így a folytatódó nagy fertőzésveszély miatt az idén is visszafogottan ünnepelt a világ nagy része
ĀMukics Dániel tűzoltó alezredes: Több tűzeset, baleset és szén-monoxid-mérgezés is történt és persze nem maradtak el a tűzijátékok miatt keletkezett tüzek sem
ĀMinden tömeges szórakozást korlátoztak december 30. és január 12. között
ĀSzilveszterkor a petárdázás és a tűzijátékok miatt több ezer rémült kutya kóborol az utakon
ĀNem lesznek a tavalyihoz hasonló korlátozások
ĀA kormányfő az elmúlt év eseményeit idézi fel az év elbúcsúztatásához közeledve + KÉPEK
ĀAz engedély nélkül tartott szilveszteri partin több mint 2500-en vettek részt
ĀMég péntek délelőtt is több száz gépkocsi és maszk nélküli bulizó volt jelen egy hangárban, ahonnan kihallatszott a techno zene
Ā2020 utolsó napján 3050 esetük volt a mentőknek
ĀÖsszesen 1028 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom megszegése miatt