Orbán Viktor: Magyarország újra nagy és gazdag ország lesz
ĀA miniszterelnök szerint annak a korszaknak vége van, amikor azt tudtuk mondani, hogy tőlünk nyugatra minden jó
ĀA miniszterelnök szerint annak a korszaknak vége van, amikor azt tudtuk mondani, hogy tőlünk nyugatra minden jó
ĀEgyszer decemberben vizesen, félmeztelenül kiállította az udvarra
ĀAz első körben 23 járás 26 helysége kelt el
ĀA tüzet tíz perc alatt sikerült eloltani, ezzel megakadályozták, hogy a lángok átterjedjenek a lakás felső szintjére
ĀA fesztivál ideje alatt több mint 20 koncerttel várják a közönséget
ĀJónás Gergely szerint a hozzájuk érkező adományok és az önkéntesek munkája hozzájárul az ellátás színvonalához
ĀTíz kiadást élt meg az Egy asszony két vétkecskéje című könyv
ĀA TEK munkatársainak közreműködésével fogták el a 28 éves szekszárdi dílert
Ā1903 után volt, hogy több alakban is írták a város nevét
ĀA telephelyen dolgozó alkalmazott a bontási tevékenységhez nem tudott engedélyt bemutatni
ĀA férfit egy közúti ellenőrzésen kapták el, amikor kábítószer hatása alatt vezetett
ĀEgy óvoda közelében bonyolította bűnös üzleteit a középkorú férfi
ĀSzekszárdtól pár kilométerre, Mözs határában esett el az egyébként gyakori ragadozó ritka színváltozatú példánya
ĀTíz hónapja keresték a szekszárdi nőt, több mint egy tucat körözés volt kiadva ellen
ĀA már zajló kivitelezéssel, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 314 millió forintos támogatásával a Kerékpárosbarát Szekszárd projekt második és harmadik üteme valósul meg – írta közleményében a város önkormányzata
ĀA hazai pályán játszó Szekszárd jobban kezdte az elődöntőt, de a nagyszünetre már Gáspár Dávid együttesénél volt az előny, a fordulás után nem forgott veszélyben az Euroliga-győztes Sopron győzelme
ĀAz Euroliga 10. fordulójában hazai környezetben kapott ki a Valenciától a magyar gárda
ĀA fogyatékossággal élő és az ép gyermekek együtt élvezhetik a szabadidőt, miközben a vízi élővilággal is megismerkedhetnek
ĀA 4. forduló után a szekszárdiak a hatodik, míg a soproniak továbbra is az első helyet foglalják el a csoportjukban
ĀKétszeri hosszabbítás után győzte le a magyar csapat a legutóbb ezüstérmes török Fenerbahcét szerdán a női kosárlabda Euroliga második fordulójában, ezzel megszerezte fennállása első sikerét az elitsorozatban
ĀNagy csatában, „egylabdás” meccsen győztek a hazaiak a női kosárlabda NB I. hétfő esti rangadóján
ĀHadházy Ákos neve hallatán láthatóan sokan kényelmetlenül érzik magukat Szekszárdon
ĀFeldman Zsolt: A szekszárdi az egyik legnagyobb fejlődési potenciállal rendelkező magyar borvidék
ĀElőválasztásokra készülődvén
ĀA Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszönetet mondott a munkájukért