Huszonhét kiemelkedő pedagógust díjaztak
ĀHarmadik alkalommal osztották ki a Fiatal Természettudományos Tanár Alkotói Díjat
ĀHarmadik alkalommal osztották ki a Fiatal Természettudományos Tanár Alkotói Díjat
ĀHetven szakember várja előadásokkal, laborbemutatókkal és kerekasztal-beszélgetésekkel az érdeklődőket
ĀA bovenaui üzem összterülete mintegy 10 000 négyzetméterre nőtt
ĀOktóber végéig lehet jelentkezni
ĀA gyógyszergyártás bevétele 2,15-2,25 milliárd euró körül alakulhat 2024-ben
ĀAz adózott eredmény több mint kétszeresére, 138 milliárd forintra nőtt 2024 első félévében
ĀA Richter Gedeon Nyrt. alapítvány felhívására több száz érvényes kérelem érkezett
ĀA vállalat folytatja az innováción alapuló hagyományait
ĀAz egészségipari elit klubhoz csatlakozott két magyar cég, a Richter Gedeon Nyrt. és a Biotalentum Kft.
ĀAz IPCEI Med4Cure elnevezésű projektet hat tagállam közösen jelentette be
ĀA negyedévben a társaság 75,6 százalékkal több, 68,5 milliárd forint adózott eredményt ért el, az elemzői konszenzus 57,8 milliárd forint volt
ĀA vállalatirányítási rangsorban az előkelő, negyedik helyen végzett az állami társaság
ĀA vállalat adózott eredménye ugyanakkor enyhén csökkent a gyógyszeripari különadó és a kedvezőtlen árfolyamváltozások miatt
ĀAz utolsó negyedévben a társaság 36,9 milliárd forint adózott eredményt ért el
ĀA Richter igazgatósága Bogsch Eriknek a társaság iránti elkötelezettsége és annak eredményeihez való kimagasló hozzájárulása elismeréseként örökös tiszteletbeli elnök címet adományozott
ĀAz idei gyógyszergyártási árbevétel meg fogja közelíteni a kétmilliárd eurót
ĀMiközben az árfolyamingadozás és a kedvezőtlen adókörnyezet hatásaival küzd, szépen fejlődik a magyar gyógyszergyártó
ĀAz engedélyezett Ryeqo hatékony tüneti kezelést tesz lehetővé sok endometriózissal élő számára
ĀA társaság továbbra is elkötelezett marad nőgyógyászati portfoliójának szerves és akvizíció útján való bővítésére
ĀKijev az oroszországi gyártás miatt csaknem három tucat gyógyszer engedélyét vonhatja vissza
ĀA Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek
ĀA 2022-es üzleti év eredménye után fizetendő osztalék mértéke az anyavállalat tulajdonosaira jutó, értékvesztéssel korrigált konszolidált adózott eredmény 40 százaléka
ĀSajtótájékoztatón értékelte a Richter a cég 2022-es eredményeit
ĀA 2000. Családbarát hely tanúsítványt a Richter Gedeon Nyrt. kapta meg
ĀLegmodernebb készülék országosan egyedülálló
ĀAz MDD az egyik leggyakrabban előforduló mentális zavar az Egyesült Államokban, nagyjából minden ötödik felnőttet érint ez a betegség élete során