Megtalálhatták az eltűnt malajziai gép egy darabját?
ĀA maláj légitársaság MH370-es járata 2014. március 8-án szállt fel Kuala Lumpurból
ĀA maláj légitársaság MH370-es járata 2014. március 8-án szállt fel Kuala Lumpurból
ĀVégeláthatatlan járataiban egy kamion is elférne, de a vége ki tudja hol van
ĀA világűrbe mutatnak a jelek, ez pedig egy évszázados vita végére tehet pontot
ĀÚgy tűnhet, hogy nincs semmi értelme, pedig hosszú évszázadokon át használták
ĀA tudományos eredményeket a Collegium Hungaricum római magyar kulturális intézetben mutatták be
ĀA küldemény még 1981. augusztus 27-én indult útnak, és a napokban, azaz 2023 decemberében érkezett meg
ĀA nyomozók újabb DNS-technológiát és genealógiai kutatást használtak
ĀEzek az emlékművek egy tóparti halottkultusszal kapcsolatos építmények lehetnek
ĀCalakmul volt az egyik legnagyobb maja város
ĀMagyar Szfinxnek is hívják a csodát, amely Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében található
ĀHokkaido szigetén 1200 tonnányi haltetemet találtak
ĀA NASA mérnökeinek nem sok választása van
ĀA hivatal közölte, hogy vizsgálják a sebeket, hogy megállapítsák a támadót
ĀHogyan tudták elvágni teljesen egyenesen a gránitot eszközök nélkül?
ĀA Senki szigete még most is a folyó mélyén rejtőzik
ĀKellemetlenek voltak az unokatestvérek
ĀKároly hamuszürke volt és remegett, miután meghallotta Diana halálhírét
ĀA rejtély máig nincs megoldva
ĀNagyon úgy tűnik, hogy az irodalomtankönyvek nem mondanak igazat
ĀEgészen furcsa történet, de van rá logikus magyarázat
ĀTudósok tovább vizsgálják a legújabb egyiptomi felfedezést
ĀA főszereplő is életét vesztette
ĀKirázta a hideg a tudósokat
ĀAz esetek jelentős részében nincs szükség antibiotikumra
ĀDöbbenetes felvétel sokkolja az internet népét
ĀVasárnap letartóztattak egy 17 éves fiatalembert, akit a gyilkossággal vádolnak