Potápi Árpád János: Ha van tenni akarás, akkor ki tud emelkedni a közösség
Ā„A magyarság csak akkor képes megmaradni a Kárpát-medencében, ha saját kezébe veszi a sorsát”
Ā„A magyarság csak akkor képes megmaradni a Kárpát-medencében, ha saját kezébe veszi a sorsát”
ĀPotápi Árpád János megjegyezte, az egyik legfontosabb eredményt a kormány a gazdaság fejlesztésében és építésében érte el
Ā2024 az együttműködő nemzet éve a nemzetpolitikában
ĀKözös nyilatkozatot fogadtak el Fiumei Fórum résztvevői
ĀAz államtitkár a díjátadó gálán a program eddigi hozadékairól, gazdaságerősítő és közösségépítő hatásairól, valamint a jövőjéről beszélt
ĀVárják a nemzet iránt elkötelezett magyar állampolgárok pályázatát
ĀAz államtitkár gratulált a nagydöntőbe jutott 19 anyaországi és külhoni csapatnak és felkészítő tanáraiknak
Ā„Józan gondolkodásra van szükség”
ĀKiemelte, örömteli hír, hogy a beérkezett pályázatok 97,59 százalékát támogatni tudták
ĀFontosnak nevezte azt is, hogy sikerült megerősíteni a határon túli magyar politikai szervezeteket
ĀPotápi Árpád János: A gyermekek a nemzetpolitika legnagyobb haszonélvezői
ĀKijelentette, az elmúlt tizennégy évben azért dolgoztak, hogy ahol magyarok laknak, ott meg tudják élni az összetartozás élményét
ĀPotápi Árpád János úgy véli, a magyar nemzet csak úgy erősíthető meg, ha mindenki összefog
ĀVéleménye szerint béke nélkül a magyarság fizikai jelenléte szűnhet meg Kárpátalján
ĀA politikus a Studium-Prospero Alapítvány orvosi szolgálati lakásainak és közösségépítő műhelyének átadó ünnepségén vett részt a Hargita megyei településen
ĀSegítséget jelentett, hogy többféle módon lehetett megállapítani, ki a magyar
ĀAz idei felhívás az együttműködő nemzet éve tematikus évhez kapcsolódik
ĀPotápi Árpád János szavai szerint a gyermekek így megőrzik identitásukat, amelyet a kormány az iskolák által meg tud erősíteni
ĀA kitelepített magyarokra emlékeztek a Felvidéken
ĀA nemzetpolitika legfontosabb területének a gyerekekkel és a fiatalokkal való foglalkozást, ezen belül is az oktatást nevezte
ĀA program keretében óvodától a középiskoláig oktatási-nevelési támogatást, a felsőoktatásban hallgatói támogatást biztosít a magyar kormány a külhoni gyermekek, fiatalok számára
Ā„Reméljük, hogy a következő évtizedekben a németek és a többi nemzetiség meg tudja őrizni nyelvét, kultúráját”
ĀÚgy véli, különösen fontos, hogy hagyományaink ápolása mindennapos legyen
ĀMárcus 15-e a magyar nemzet születésnapja, hangsúlyozta Potápi Horvátországban
ĀA Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Dombóváron mondott ünnepi beszédet
ĀNégy Petőfi-szobrot állítottak fel a tavalyi és az idei év során a Mozdulj! Petőfi! program keretén belül
ĀTevel minta lehet sokak számára is a békétlen világban
ĀAz államtitkár kifejtette, hogy a területi autonómia védettséget, önszerveződést jelent, helyi jogalkotást biztosít, ami mindenkinek jó, és nem irányul senki ellen