Potápi Árpád János: Márton Áron püspökre is emlékezünk a pünkösdi lovas zarándoklattal
ĀA római katolikus püspököt üldözte a Securitate
ĀA római katolikus püspököt üldözte a Securitate
ĀPotápi: Bár kis létszámú a skóciai magyarság, a kormánynak minden magyar számít
ĀFontos, hogy meg tudjuk tartani magyarságunkat, közös nyelvünket, identitásunkat
Ā„A magyar nemzetpolitika sikere a nemzeti összetartozás megerősítésében van”
ĀMagyarország kormánya a zsidó kulturális hagyatékot is ápolni és felújítani szeretné, de nemcsak Magyarországon, hanem szerte a Kárpát-medencében is
ĀA pályázati kiírás keretében legalább kétéjszakás tanulmányi kirándulás támogatható
ĀAz államtitkár közölte, az idei a „Gondoskodó nemzet éve” a nemzetpolitikában
ĀA pályázati felhívások oktatási, kulturális, egyházi, sport-, ifjúsági, cserkész- és közösségi, valamint diaszpóra-alprogramokra különülnek el
ĀAttila Palotája-fapajtát avattak Gútán
ĀNövekszik a létszám a magyar iskolákban
Ā1947 és 1949 között százezer magyart telepítettek ki Csehszlovákiából
ĀA támogatás összege eddig 22 400 forint volt
ĀNincs méltóbb módja megünnepelni a virágvasárnapot, mint egy templom újraszentelésével
ĀMegerősítette, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság idén is meghirdeti kárpátaljai szociális programcsomag pályázatát
ĀAz államtitkár szerint fontos az identitás erősítése
ĀMagyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját indította el Ukrajna megsegítésére
Ā2023-ban azonban nem indulnak új nagyberuházások
ĀSemjén Zsolt: A kereszténység és a magyarság nem egymással szemben álló, hanem egymásra mutató valóság
ĀNemcsak erőt merítünk a kiállásukból, de egyben példát is kapunk arra, hogy miképpen kell nemzeti identitásunkhoz ragaszkodnunk
ĀGróf Andrássy Gyula reménysége jövőképünk alapja lehet
Ā„A magyarság létszáma nem olyan nagy, hogy a kormány bárkiről lemondhasson”
ĀA csíkszeredai főkonzulátus és partnerei szervezték meg a X. Konzul Kupát
ĀA programmal jelentősen megerősíthetik a fiatalok magyar identitását, hazaszeretetét és ragaszkodását
ĀFolytatják azokat a programokat, amelyek a közösségi együttműködést továbberősítik
ĀFelvetődött, hogy Madridban Magyar Ház létesüljön
ĀPotápi Árpád János a kárpátaljai magyar diákokat köszöntve kijelentette: A magyar nemzet minden része összefogott annak érdekében, hogy segítsen
ĀAmbrus Eszter és Nagy-Bozsoky Zsolt, valamint Madocsai Bea kapta megosztva a 2022. évi a Média a Családért-díjat
ĀÚjra megjelent a Kőrösi Csoma Sándor program déli féltekére szóló pályázati felhívása
ĀA Csemadok szervezésében megvalósuló ünnepség keretében megemlékeztek a Himnusz születésének 200. évfordulójáról