Akár évi 160 milliárd forinttal bővülhet az agrárium jövedelme
ĀA felmérések szerint nőtt a fejlesztési kedv az év eleje óta
ĀA felmérések szerint nőtt a fejlesztési kedv az év eleje óta
ĀA legnépszerűbb műfaj idén is a képzőművészet volt
ĀCsaknem 2900 milliárd forintnyi forrás szolgálja a vidékfejlesztés céljait
ĀA fiatalok is tudni akarják, honnan jöttek, merre tartanak
Ā100 százalék vissza nem térítendő támogatás kapható
ĀAz elmúlt években a kutatóhálózat, a felsőoktatás és az innovációs rendszer megújult
ĀA kormány a közelmúltban döntött azokról a támogatásokról, amelyekből a civil nemzetiség pályázatok, a táborozások, valamint a kulturális programok finanszírozhatók
ĀA BM tájékoztatása szerint a keretösszeg felhasználására a BEMOSZ pályázatot ír ki
ĀGyopáros Alpár beszámolt arról is, hogy Bács-Kiskun vármegyében mintegy nyolcvan településen éltek a lehetőséggel
ĀHangsúlyozta: Magyarország úgy volt képes gazdasági növekedést elérni az elmúlt időszakban, hogy közben a károsanyag-kibocsátás csökkent
ĀAz Országgyűlés elnöke a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közös ösztöndíjátadó ünnepségén mondott beszédet
ĀCsaknem 2900 milliárd forintnyi forrás áll a gazdák rendelkezésére – jelentette be Nagy István agrárminiszter
ĀA nyertes pedagógusok 10 hónapon keresztül nettó havi 75 ezer forintos támogatásban részesülnek
ĀA Városi Civil Alap 2024-es támogatásaira szeptember 1-jétől október 2-ig adhatók be pályázatok
ĀA májusban megjelent kiírásra 483 pályázat érkezett
ĀSzalay-Bobrovniczky Vince hangsúlyozta, a kormány a mostani válságos időben is fontosnak tartja ezen szervezetek segítését
ĀA nyomozás adatai szerint a külföldi férfi jól menő magyar vállalkozások vezetőit azzal csapta be, hogy cégfejlesztésre százmillió forintos nagyságrendű európai uniós támogatást ígért nekik
ĀRészben az állami költségvetésből, részben európai uniós forrásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket