Elmenekülhetett az országból a tízéves kislány három gyilkosa
ĀA gyanúsítottak egy nappal a holttest megtalálása után hagyták el az országot, a hajtóvadászat jelenleg is zajlik
ĀA gyanúsítottak egy nappal a holttest megtalálása után hagyták el az országot, a hajtóvadászat jelenleg is zajlik
ĀA közlemény szerint reggel 5 óra 30 perckor érkezett a bejelentés, hogy egy asszonyt megszúrtak, az 58 éves nő a helyszínen belehalt a sérüléseibe
ĀEgy közúti ellenőrzés során több bűncselekményre is bukkantak
ĀA szövetek jelentős bizonyítékokat rejthetnek magukban
ĀHihetetlen csavar van a történetben
ĀKöltségvetési csalás gyanújával évekig nyomozott a NAV az ellenzéki párt átláthatatlan gazdálkodása miatt
ĀA férfi 2018-ban Nagy-Britanniába szökött
ĀA férfi ismerősét járóbottal, vascsővel testszerte bántalmazta, konyhakéssel többször megszúrta, súlyos sérüléseket okozva, melyek következtében a sértett életét vesztette
ĀEgy családi házra és egy autóra csaptak le a rendőrök Prügyön
ĀA 17 hónapos Ronan Daviest szülei ismerősei verhették össze
ĀAz egyik informátor szerint szándékosan hátráltatták a nyomozást
ĀTisztáznák Emanuela Orlandi sorsát
ĀAz almaborban etilbutirát- és metanolszennyeződést találtak
ĀTovábbra is kiemelkedően teljesít a testület
ĀA csicsói Szűcs Tibor maradványaira Pápa közelében bukkantak rá a hatóságok
ĀA bank- és postarablás valahogy nem igazán „magyar műfaj”; akárcsak a kasszafúrásokkal összehasonlítva is szerény színfolt a hazai bűnözés amúgy sokszínű palettáján
ĀZajlik a rendőrségi nyomozás
ĀA rendőrök a kábítószer mellett egymillió forintot, arany ékszereket, valamint két, nagy értékű autót is lefoglaltak
ĀHivatalos személy elleni erőszak miatt indult nyomozás a történtek miatt
ĀAz eljárás egyik fő kiindulópontja egy 2019 júniusában a belgiumi Gentben indított nyomozás
ĀEgy több mint 50 kilogrammos étkezőasztalt borítottak a vádlottak a sértettre
ĀA hatóságok szerint Alexisz Georgoulisz 2020-ban bántalmazhatott egy másik politikust
ĀA nyomozók csaknem húszmillió forint összegű készpénzt foglaltak le a helyszínen
ĀKét vevőt is tetten ért a rendőrség
ĀA vizsgálatban érintett, lehetséges haszonélvezők száma kilencre emelkedett
ĀA gyermek nevelőanyja szabadlábon védekezhet
ĀA rendőrség nyomoz a nő halálának ügyében