Tudósok szerint a menstruáció javítja a nők szellemi teljesítményét
ĀA feladatokat úgy alakították ki a kísérlet során, hogy a csapatsportokra jellemző mentális folyamatokat utánozzák
ĀA feladatokat úgy alakították ki a kísérlet során, hogy a csapatsportokra jellemző mentális folyamatokat utánozzák
ĀAz időnek nem lesz vége, amíg azt gyerekekkel mérik. Újból lesznek, akik rácsodálkoznak a világra, és próbálják apjuk félig behunyt szemét utánozni
ĀA nők tovább élnek, de az életminőségük rosszabb, mint a férfiaknak
ĀA szürke válás egy viszonylag friss jelenség, ami egyre nagyobb problémát okoz a nők számára
ĀA betegség hatással lehet a nők megjelenésére is
ĀA sporttevékenységek eddig nem tartoztak a veszélyes programok közé
ĀMiért van különösen nagy szüksége erre a nőknek ?
ĀA depresszió már ma is 280 millió embert érint világszerte
ĀNői kardban ezzel a versennyel ért véget az egyéves kvalifikációs időszak
ĀTízből négy, szülési szabadságról visszatérő nő került már olyan helyzetbe, hogy nem vette vissza a munkáltatója, pedig a hatályos jogszabályok alapján ez kötelező
ĀA Magyar Társadalomkutató érdekes felmérést tett közzé
ĀA fizikai aktivitás mindkét nem számára egyaránt fontos
ĀA tudósok sürgetik a társadalom menopauzához való hozzáállásának átgondolását
ĀA miniszterelnök közösségi oldalán kívánt minden hölgynek boldog nőnapot
ĀA gyakorlat felszámolására irányuló erőfeszítések túl lassúak ahhoz, hogy lépést tartsanak a gyorsan növekvő népességgel
ĀIlyenkor márciusban néha Kolozsvári Grandpierre Emil könyvének címe jut eszembe: Nők apróban
ĀA hosszú távú alvásproblémák és a szívbetegségek szorosan összefüggnek a nőknél
ĀA vb-n a negyeddöntősök párizsi ötkarikás kvótát kapnak
ĀA férfiak és a nők meglehetősen eltérő viselkedést tanúsítanak a lépcsőkön
ĀA menstruáció kezdete és vége hatással lehet a demencia kockázatára
ĀAkkoriban bele voltam bonyolódva a régi magyar irodalom hálójába, héberül tanultam
ĀA dohai világbajnokságon a magyar válogatott célja az olimpiai kvótaszerzés
ĀA tálibok 2021. augusztusi hatalomra kerülése óta fokozatosan kiszorították a lányokat és nőket az oktatási rendszerből