Regionális konfliktustól az atomháború veszélyéig
ĀNémetország jelenlegi külpolitikája Vad tábornok szerint nem elfogadható. Mintha elfelejtették volna, hogy a külpolitika diplomáciát jelent, érdekegyeztetést, konfliktusmegoldást
ĀNémetország jelenlegi külpolitikája Vad tábornok szerint nem elfogadható. Mintha elfelejtették volna, hogy a külpolitika diplomáciát jelent, érdekegyeztetést, konfliktusmegoldást
ĀA Kreml szerint nem tesz jót Moszkva és Berlin viszonyának, ha Kijev német tankokat kap – Moszkva nem kommentálja a megnemtámadási szerződésről szóló bejelentést
ĀEgyre feszültebb a helyzet a német kormánykoalícióban az Ukrajnának szánt harckocsik miatt
ĀAz EU-nak mindent meg kell tennie azért, hogy Ukrajna nyerje meg a háborút
ĀLengyelország egy nemzetközi összefogás keretében tizennégyet adna át az ukrán erőknek
ĀAz apa gyilkolni akart - A lány fivérének hamis búcsúlevelet kellett írnia testvére nevében
ĀA balliberális belga képviselő ezúttal a közösségi hálón fejt ki karcos véleményt
ĀA kollektív bűnösségre hivatkozva 1946 és 1948 között csaknem kétszázezer német nemzetiségű magyar állampolgár vált jogfosztottá
ĀA nettó bevándorlás nélkül a népesség már 1972 óta csökkenne
ĀScholz: El kell kerülni azt, hogy a NATO közvetlen összeütközésbe kerüljön Oroszországgal
ĀEzzel megdől Olaf Scholz kormányában az eddig egyenlő nő-férfi arány
ĀAnnalena Baerbock szerint ez nem ideális megoldás, de üzenetértékű Moszkva számára
ĀA lengyel kormányfő elvetette a hidegháború vége óta folytatott európai Oroszország-politika alapvetését, a közeledést
ĀA település lebontása egy lignitbánya bővítése miatt vált szükségessé
ĀA balti-tengeri Lubminnál épített terminált szombaton avatta fel Olaf Scholz
ĀGreta Thunberget sem kímélték Lützerathban
ĀAz enyhítést több tényező is indokolta
ĀA legnagyobb változás a Törökországból érkező menedékkérők számában figyelhető meg
ĀRobert Habeck: Berlin továbbra is a partnereivel együtt határoz arról, hogy miként járul hozzá Ukrajna katonai képességeinek erősítéséhez
ĀHa nem a Deutsche Wellében olvasom, azt hinném, hogy a rémhírterjesztő belső ellenzék vagy Németország külföldi ellenségei akarják az ország rossz hírét kelteni
ĀAz eset Németországban történt
ĀAz orosz támadás ellen védekező Ukrajnából nagyjából egymillió ember menekült Németországba
ĀA Darmstadti Egyetem független zsűrije 1991 óta választja ki az év legellenszenvesebb szavát
ĀErre a miniszter ingatlanvásárlásainak kivizsgálása miatt lehet szükség
ĀTerrorellenes nyomozók vették őrizetbe a 32 éves férfit Castrop-Rauxel városban, Észak-Rajna–Vesztfália tartományban, Németországban
ĀJoe Biden és Olaf Sholz csütörtökön jelentette be, hogy gyalogsági harci járműveket küldenek Kijevnek