Lomnici Zoltán: A londoni győzelem visszaadta a magyarok önbecsülését
ĀA rendezvényen részt vettek a londoni győztes csapat tagjainak gyermekei is
ĀA rendezvényen részt vettek a londoni győztes csapat tagjainak gyermekei is
ĀSzánthó Miklós az eseményen mondott beszédében hangsúlyozta, a múlt ismerete felvértez a jelen és a jövő csatáira
ĀA megemlékezésen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke és Nagy István agrárminiszter is
ĀNavracsics Tibor felszólalt Győrffy János, a Tapolcai Királyi Járásbíróság első elnök-járásbírája tiszteletére elhelyezett emléktábla avatásán
ĀA parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint az ülés 13 órakor kezdődik, a képviselők megemlékeznek a múlt héten elhunyt Alföldi Albert (MSZP) volt országgyűlési képviselőről
ĀA legenda szerint elsőként úszta át a Balatont Balatonfüred és Tihany között
ĀA magyar anyuka Bident és Netanjahut kéri, hogy hozzák vissza a lányait
ĀA társaság kutatómunkájával, a vonatkozó dokumentumok, a fogolykartonok feldolgozásával kiemelten fontos munkát végez
ĀAz 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján a nemzeti lobogó egész nap félárbócon marad majd
ĀA 2-es, 2B és 23-as villamosok az első járatindulástól 10 óráig csak a Közvágóhíd és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között járnak
ĀImmár több mint hét éve, hogy Bud Spencer elhunyt, barátja most sem mulasztotta el az alkalmat, hogy megemlékezzen róla
Ā1989-ig bezárólag több mint két évtizeden át volt a Ferencváros versenyzője, és ezalatt összesen 39 magyar és kilenc világbajnoki címet szerzett
ĀA biztonságos közlekedés elősegítése mellett a rendőrség kutyás járőrökkel is fokozott ellenőrzéseket tart a budapesti temetőkben
ĀIdén is műsorral egybekötött, közös kegyeleti megemlékezést tartanak a két leglátogatottabb temetőben
ĀGyulay Zsolt elnök elmondta, hogy jelenleg 171 elhunyt olimpiai bajnok neve szerepel a falon
ĀA látogatók egy-egy fáklya meggyújtásával róhatják le kegyeletüket a nagy háborúban elhunyt honfitársainkra
Ā„Azért állhattunk mindig a megszálló birodalmak sírjánál, mert nem adtuk fel a szabadságunkat"
ĀA kegyeleti helyszínek nyugalmának biztosítása érdekében október 31-től november 2-ig a temetőkbe gépjárművel behajtani tilos
ĀA hivatalos adatok nyolcvannyolc halottat és körülbelül kétszáz sebesültet említenek
ĀKözösségi oldalán üzent a miniszterelnök politikai igazgatója a baloldali agitátorok nyilatkozataira
ĀA könyv végigkíséri Rance útját a harcok középpontjában álló Astoriától a brit követségen és a Duna Szállóban töltött napokon át hazajutásáig
ĀA nemzet története családok története is – fűzte hozzá az államtitkár
ĀA szabadság a kulcsszava az október 23-i ünnepnek
ĀKifejtette: most olyan korszak kezdődött, amelyben újra meg kell küzdenünk az önálló vélemény jogáért, a politikai függetlenségért
ĀA floridai Saratogában idén 17. alkalommal tartják meg a kétnapos magyar fesztivált
ĀA tájékoztatás szerint vasárnap 17 órától várhatóan negyven percig vonulásos demonstrációt tartanak a Nemzeti Múzeum és a Corvin köz között
ĀAzt mondta, a valóban fontos kérdésekre hatékony, időszerű válaszokat kell találni
Ā1956 októbere a magyar történelem legfényesebb korszakai közé tartozik