Könnyes tiszteletadás a Forma–1-es futam előtt Imolában
ĀSebastian Vettel Senna és Ratzenberger előtt tisztelgett
ĀSebastian Vettel Senna és Ratzenberger előtt tisztelgett
ĀA brit csapatok kiemelkedő szerepet játszottak a nagyszabású hadműveletben
ĀVasárnap a pilótaparádét követően egy McLaren MP4/8-assal megy majd körbe a pályán
ĀMóczár Gábor szerint olyan példákra van szükség, mint Springer Ferenc, aki fiatalon, 36 évesen lett az FTC első elnöke, és haláláig betöltötte ezt a tisztet
ĀA szülőkön és barátokon kívül a szerb köztársasági elnök is lerótta kegyeletét a helyszínen
ĀA program a holokauszt 80. évfordulója alkalmából elhelyezett emléktábla avatásával kezdődik
ĀMa sincs felelőse a tíz évvel ezelőtti odesszai véres eseményeknek
ĀA tárlat a hétköznapok felől közelíti meg a témát
ĀSzili Katalin miniszterelnöki megbízott a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján mondott beszédet
ĀAz ENSZ és emberi jogi szervezetek az elkövetők mihamarabbi felelősségre vonását sürgetik
ĀSzavai szerint Európa nyugati felében ismét totalitarizmusra utaló törekvések kezdenek uralkodóvá válni
ĀAz utolsó vacsora az első szentmise és az Oltáriszentség alapításának ünnepe
ĀMészáros Kálmán hadtörténész emlékeztetett arra, hogy II. Rákóczi Ferenc Közép-Európa és Magyarország leghosszabb ideig tartó szabadságharcának vezére volt
ĀII. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel
ĀIdén júliusban lesz a berni vb-döntő hetvenedik évfordulója
ĀA politikus fotókat is közölt Mansfeld Péter nyughelyéről és emléktáblájának koszorúzásáról
ĀSzerinte a választás olyan döntés, amely mindenki számára nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is
ĀA programsorban megemlékeznek az 1848-as forradalom évfordulójáról is
ĀNégy Petőfi-szobrot állítottak fel a tavalyi és az idei év során a Mozdulj! Petőfi! program keretén belül
ĀHangsúlyozta: Petőfi nem csupán a történelem, hanem a magyar költészet szabadságharcosa is volt
ĀA nemzeti ünnep alkalmából adta át az elismeréseket
ĀA katonahősök terme a magyar honvédelem, hadtörténet hőseinek állít emléket
ĀHatározottan kiáll minden olyan nyílt vagy burkolt törekvéssel szemben, amely őshonos kisebbségeik nyelvének, kultúrájának felszámolására tör
ĀFelhívta a figyelmet arra, hogy az 1848-asok az akkori történelmi helyzetben szinte a semmiből megépíthették saját honvédségüket, példamutató sikerrel
ĀKolozs megyében mintegy félszáz településen tartanak megemlékezést a nemzeti ünnep alkalmából
ĀVáltozatos program várja az érdeklődőket az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
ĀA hétfői ünnepségen megjelentek Szűcs János családtagjai és az UTE Labdarúgó Akadémia tanulói is